Frissítve:

Czibere: megötszöröződött a napközis Erzsébet-táborban részt vevő gyerekek száma

Gyerekek kézműves foglalkozáson vesznek részt a cigándi kistérségben található tiszakarádi napközi Erzsébet-táborban 2015. július 14-én. Egy év alatt megötszöröződött a napközis Erzsébet-táborban részt vevő gyerekek száma. Gyerekek kézműves foglalkozáson vesznek részt a cigándi kistérségben található tiszakarádi napközi Erzsébet-táborban 2015. július 14-én. Egy év alatt megötszöröződött a napközis Erzsébet-táborban részt vevő gyerekek száma. - © MTI Fotó: Vajda János
Budapest, 2015. július 14., kedd (MTI) – Egy év alatt megötszöröződött a napközis Erzsébet-táborban részt vevő gyerekek száma – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden telefonon az MTI-nek.

hiba beküldése

Czibere Károly közölte: a kormány három éve indította el a napközis Erzsébet-táborokat. Tavaly hat tankerület 27 iskolájában táborozott háromezer gyerek, idén pedig már négy megye – Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg – 21 tankerületének 123 intézményében 15 ezer iskolás vesz részt a táborokban – fűzte hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a napközis Erzsébet-táborok azért fontosak, hogy nyáron a gyerekek ne kallódjanak el, ne csellengjenek, hiszen a szülők dolgoznak, a gyerekek felügyeletét pedig nem könnyű megoldani.

A hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekek veszélyeztetettsége ráadásul még nagyobb, így különösen fontos, hogy megakadályozzák az elszigetelődésüket egy befogadó közösség segítségével – hangsúlyozta Czibere Károly.

Az államtitkár elmondta: 1600 pedagógus szabadidejében segít a napközis Erzsébet-táborokban jelképes fizetésért. A gyerekeknek sport- és kézműves foglalkozásokat, kirándulásokat szerveznek, a programok sokszor helyi sajátosságokon alapulnak és erősítik a gyerekek közötti összetartozás érzését – emelte ki az államtitkár.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Rétvári: augusztusban dupla családi pótlékot folyósítanak
Budapest - Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az [...] tovább »
Folytatódik a dombóvári vár feltárása
Szekszárd - Idén is folytatódik a dombóvári vár feltárása, amelyen az ásatáson dolgozó régészek további [...] tovább »
Gyógyszerhamisító labort számoltak fel a rendőrök Budapesten
Budapest - Gyógyszerhamisító labort számoltak fel a rendőrök Budapest XVIII. kerületében, a lefoglalt hamis [...] tovább »
Lassíts le, hogy tovább élj!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A menedzserbetegségnek nevezett tünet­együttes nem csak vezetőket, bárkit sújthat. tovább »
Ne csak divatos legyen, védjen a napszemüveg!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A bőrünket védjük a naptól és az UV sugárzástól, de mi a helyzet a szemünkkel? tovább »
Energiát
Olyan hullámzónak éreztem az elmúlt napokban a teljesítményem, mint amilyen az időjárás volt. A kánikula [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vizes vb – Sztankovics Anna 27. helyen zárt női 50 méter mellen
Budapest - Sztankovics Anna a 27. helyen zárt 50 méter mellen szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. tovább »
Vizes vb – Bohus Richárd elődöntős, Balog Gábor 27. lett 50 méter háton
Budapest - Bohus Richárd a kilencedik idővel bejutott az elődöntőbe, Balog Gábor pedig a 27. helyen zárt 50 [...] tovább »
Vizes vb – Hét magyar a FINA vezető testületeiben
Budapest - Hét magyar tisztségviselő kapott helyet a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA [...] tovább »
Világjátékok – Íjász arany és ju-jitsus ezüst a pénteki magyar mérleg
Wroclaw - Az íjász Kakas István szerezte az ötödik magyar aranyérmet a wroclawi Világjátékokon, míg [...] tovább »
Haladás vs. DVTK – Így állhat fel a Diósgyőr Sopronban
Miskolc - A szombaton 18 órakor kezdődő Swietelsky Haladás - Diósgyőri VTK NB I-es mérkőzés előtt megnéztük [...] tovább »
Haladás vs. DVTK – Most fáradtság nélkül Sopronban
Miskolc - A Diósgyőr Sopronban játszik szombaton a szombathelyi csapat vendégeként. A mérkőzésről élőben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása