Frissítve:

Czibere: áttörés a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában

Budapest, 2015. szeptember 2., szerda (MTI) – Az elmúlt évek intézkedései áttörést hoztak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, a 2012-ben elindított reformok eredményesek voltak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai fórumon.

hiba beküldése

Czibere Károly a Kézenfogva Alapítvány 11. kerületben tartott kerekasztal-beszélgetésén megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az eredmények ellenére lehetnek bizonyos területek, amelyeket erősíteni kell, vagy ahol változtatni kell, ezért fontos meghallgatni a szakma véleményét is.
Az államtitkár kiemelte: az elmúlt öt évben – a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően – kétszer annyi megváltozott munkaképességű tudott dolgozni, mint korábban.

Czibere Károly az intézkedések között említette a rehabilitációs kártyát, amelynek köszönhetően a munkaadók a kártyával foglalkoztatottak után kedvezményeket vehetnek igénybe, és amelyet a jövőben még több jogosulthoz szeretnének eljuttatni, illetve a 2014 decemberében folyósított egyszeri, több mint 2,5 milliárd forint értékű támogatást, amelyet a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére fordíthattak, és amelyet a jövőben is szeretnének meghirdetni.

Popovics Réka, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese úgy fogalmazott, 2012-ben egy egységesítési folyamat indult el, amely a mai napig zajlik, és amelynél fontosak a rendszeres, apróbb finomítások.

Bernáth Ildikó, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nkft. szakmapolitikai koordinációs testületének elnöke bemutatta a Rehabilitáció – Érték – Változás (RÉV) projektet, amelynek az volt a célja, hogy a már dolgozó megváltozott munkaképességűeket képezzék tovább. Hozzátette, a csaknem ötmilliárd forintból megvalósuló, októberben záruló program mind Magyarországon, mind Európában egyedülálló, hiszen eddig elsősorban munkanélkülieknek indultak képzések. A projektnek köszönhetően három állami cég – a FŐKEFE, KÉZMŰ, ERFO – 116 telephelyén, több mint ötezer megváltozott munkaképességű dolgozó kapott képzést – emelte ki.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Vihar – Országszerte négyszázötven helyre riasztották a tűzoltókat
Budapest/Miskolc - A viharos szél miatt országszerte mintegy négyszázötven helyre riasztották a tűzoltókat, a [...] tovább »
Tállai András: Nyékládháza is részesült az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok támogatásából
Nyékládháza - A kormány összességében 50 milliárd forintot juttat mindazon önkormányzatoknak fejlesztésekre, [...] tovább »
OGY – Az államfő visszaküldte a Háznak az egészségügyi törvények módosítását
Budapest - Áder János köztársasági elnök pénteken megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egyes [...] tovább »
Felmentettek egy felesége feldarabolásával vádolt hentest Tatabányán
Tatabánya - A Tatabányai Törvényszék bizonyítottság hiányában pénteken felmentette azt a darnózseli férfit, [...] tovább »
Vihar – Kidöntötte a szél a váci börtön kapuját
Budapest/Vác - Kidöntötte az orkánerejű szél a Váci Fegyház és Börtön külső kapuját csütörtök este. "A [...] tovább »
A hipnózis nem különbözik annyira a mindennapi élményeinktől
Debrecen - A filmek, bulvárcikkek gyakorta torz képet közvetítenek. Szakértőnk, dr. Szabó Pál rovata. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda NB I – Kikapott a Sümeg Debrecenben
Budapest - A Debrecen saját közönsége előtt négy játszmában legyőzte a Sümeget a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Vizes vb 2017 – Water Lili és Water Lali lesz a kabalák neve
Budapest - Water Lilly és Water Willy helyett Water Lili és Water Lali lesz a jövő évi budapesti vizes [...] tovább »
Felspannolva várják a Gyöngyös elleni derbit
Balmazújváros - A Liga Kupában aratott kettős siker után jöhet egy újabb bajnoki. tovább »
A negyedik fordulóval folytatódik a Hajós Alfréd kupa
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (DSC-SI) úszószakosztálya december 3-án, szombaton 10 órától [...] tovább »
Megyei rangadó: a HTE otthonában a kis Loki
Debrecen, Hajdúböszörmény - A 18. fordulóval folytatódnak a küzdelmek a hétvégén a labdarúgó NB III. Keleti [...] tovább »
Vizes vb 2017 – FINA: komoly szabályváltozások várhatóak a budapesti vb alatt
Budapest/Windsor - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elsőszámú döntéshozó testülete [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása