Frissítve:

Curling vegyespáros-vb – Az ötödik magyar győzelem nyolcaddöntőt ért

Stavanger – Ötödik mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a norvégiai vegyespáros curling-világbajnokság csoportküzdelmeiben, így Kiss Zsolt és Palancsa Dorottya biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

A 48 csapatos vb-n a B csoportban szerepelnek a magyarok, akik az osztrákok, a törökök, a hollandok és a brazilok legyőzése után kedden a hozzájuk hasonlóan eddig százszázalékos svájciakat 10-3-ra múlták felül. A 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar duó a meccs feléig 5-0-s előnyt épített fel, onnan a rivális 5-3-ra felzárkózott, de a hetedik felvonást a Kiss, Palancsa kettős öt kővel megnyerte, így az utolsó endet már nem játszották le a felek.

A magyarok mostani sikerüknek köszönhetően már két körrel a vége előtt biztosították helyüket a legjobb 16 között, ami egyúttal azt is jelenti, hogy Magyarország jövőre, az immár olimpiai kvalifikációs vb-n is biztosan indulhat. Kiss és Palancsa a hátralévő két fordulóban Tajvan és Guyana párosával találkozik.

A hat csoportból a legjobb kettő mellett a négy legjobb átlaggal rendelkező harmadik jut a nyolcaddöntőbe.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása