Frissítve:

Csúcsteljesítmény a köbön Ózdon

Híres sportolók jártak Dancsok Tamás főszervező előadás-sorozatán Híres sportolók jártak Dancsok Tamás főszervező előadás-sorozatán - © Fotó: Marosréti Ervin
Ózd – Ultrafutók és triatlonisták voltak az Ózdi Szabadegyetem vendégei a januári előadáson.

hiba beküldése

Az átlagember eszével nehezen felfogható teljesítmények jellemzik azokat a sportolókat, akik a legutóbbi Szabadegyetem talkshow vendégei voltak Ózdon. A Sport és Média előadás-sorozat negyedik állomásán Csisztu Zsuzsa beszélgetett a kitartásukról híres és elismert emberekkel.

A feladat teljesí­tése során viszont maximá­lisan arra koncentrálok.” Szőnyi Ferenc

A színpadon helyet foglalt Szőnyi Ferenc ultrafutó, triatlonista, aki 40 éves koráig egyáltalán nem sportolt, azóta viszont egymás után nyeri a világ leghosszabb futó- és triatlonversenyeit. Extrém körülmények között is számtalanszor megfordult már, de úgy fest, nincs előtte legyőzhetetlen akadály.

Az ózdi származású Agyagási Ákos is a vendégek között szerepelt, aki néhány hónapja sikerrel teljesítette a New York Maratont, de többször ért már célba Ironman triatlonviadalon is.

Fekete József súlyemelő­- edző pedig a sportág régmúltjáról, a mázsákkal, és tonnákkal történő küzdelemről beszélt, érdes sztorik kíséretében.

Hihetetlen számok

– Senkinek nem javaslom, hogy utánam csinálja, amit én – szögezte le Szőnyi Ferenc, aki az este során hihetetlen történeteket mesélt másfél évitizedes pályafutásáról. – Futottam a Himaláján nyolc nap alatt 480 kilométert, ahol a cél 5000 méteres magasságban volt. Büszke lehetek arra is, amikor 30 napon keresztül 30 Ironman-t teljesítettem, de gyakran indulok két-háromszáz kilométeres futóversenyeken is. Az extrém terhelés kapcsán biztos, hogy nagy szerepe van a genetikának, de ilyen szinten már minden fejben dől el. Nem használok géleket, táplálék-kiegészítőket, sokkal jobban esik olykor egy-két palacsinta vagy parizeres szendvics. A feladat teljesítése során viszont maximálisan arra koncentrálok, nem hagyom, hogy bármi elvonja a figyelmem. Sok mindent kipipáltam még, de 55 évesen is találok motivációt, idén is sok dolgom lesz az extrém, ultraversenyeken.

New York-i jutalomfutás

Szőnyi Ferenc szavait és élményeit mindenki hitetlenkedve hallgatta, még a mellette ülő Agyagási Ákos is csodálkozott. Pedig ő is tudja, hogy milyen a komoly sportteljesítmény. Az elmúlt években hat maratont futott, többszörös Ironmannek vallhatja magát, a New York Maratont pedig jutalomversenynek tekintette.

– Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy szülővárosomban beszélhettem az elmúlt időszakról – tette hozzá Agyagási Ákos. – A sport végigkísérte az életem, fantasztikus érzés átélni ezeket a sikereket. Óriási munka van benne, de mindig találok újabb és újabb kihívásokat. New Yorkban a hangulat, a város vonzereje teljesen megbabonázott, ezért az időeredményt el is engedtem. Sokat nézelődtem, pacsiztam az emberekkel, a világ egyik legnagyobb futófesztiválján hatalmas élmény volt először részt venni. Az ilyen pillanatokért érdemes sportolni. Most már ugyan Bicskén élek, de soha nem felejtem el, hogy az alapokat Ózdon szereztem meg, ezért ilyenkor a szülővárosomért is szoktam küzdeni.

Marosréti Ervin



További hírek a Ózd hírei kategóriából
Huszonötmilliárd az ózdi járásba
Borsodnádasd – Az Ózdi járás valamennyi településén megvalósult valamilyen pályázat állami vagy uniós [...] tovább »
Elkészült a ralis menetrend
Miskolc - ERC és Historic Eb-­futam is szerepel az idei ralis programban, ami nyolc élvonalbeli futamból áll. tovább »
Majdnem halál lett az ózdi balhéból
Debrecen, Ózd – A vádlott és a sértett testvérek voltak, édesanyjukkal éltek egy lakásban Ózdon. tovább »
Változatos témák az alkotások között Ózdon
Ózd - Textilszobrászat, avagy Paverpol címmel nyílt meg Galambosi Gabriella kiállítása Ózdon a Városi Könyvtárban. tovább »
Pályán a kézis utánpótlás Ózdon
Ózd - Januárban az Ózdi Kézilabda Club több hétvégén is utánpótlás-tornákkal indítja az évet. tovább »
Nem csak régiségek voltak a vásáron Ózdon
Ózd - Voltak akiket igen, de sokakat nem tántorított el a ködös, párás, havas idő attól, hogy részesei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása