Frissítve:

Csőtörés miatt ki kellett menekíteni egy tömbház lakóit Várpalotán

Budapest, 2014. január 21., kedd (MTI) – Csőtörés miatt menekítették ki egy tízemeletes tömbház lakóit a Veszprém megyei Várpalotán hétfőn késő este – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A közlemény szerint a Felsőinkám utcában lévő házat a kilencedik emelet egyik lakásában történt meghibásodás miatt elöntötte a víz, ezért az ott élőket ideiglenesen ki kellett költöztetni. Az intézkedés mintegy harminc embert érint, akik számára megnyitották a városi művelődési házat melegedőhelyként.

A teljesen átázott épületet átvizsgálja egy statikus, illetve az áramszolgáltató szakembere is, ezt követően döntik el, hogy mely otthonokba térhetnek vissza az emberek, és kiknek az elhelyezését kell huzamosabban megoldani.

A katasztrófavédelem munkáját a város polgárőrsége és a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete is segíti. A tömbház kiürítésénél speciális feladat volt az idős és mozgásukban korlátozott emberek kikísérése az épületből. A műszaki mentést pétfürdői hivatásos tűzoltók végzik.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása