Frissítve:

Csongrád megyei rablássorozat elkövetőit ítélte el jogerősen a táblabíróság

Szeged, 2015. február 9., hétfő (MTI) – Csongrád megye több településén elkövetett rablás- és lopássorozat elkövetőit ítélte négy és tíz év közötti szabadságvesztésre hétfőn a Szegedi Ítélőtábla.

hiba beküldése

A szabadságvesztést a hét férfiból és egy nőből álló csoport egyetlen tagjának, a jelenleg az Egyesült Királyságban tartózkodó asszonynak kell börtönben letöltenie, a többiek fegyházbüntetést kaptak. Az ügy nyolcadrendű vádlottja a bűncselekmények idején rendőrként szolgált, őt hat év fegyházzal sújtotta a bíróság.

A táblabíróság rablás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottak többségét.

Az első bűncselekményt a vádlottak közül hárman, köztük a rendőr követték el 2009. február 22-én. A három férfi egy szeged-kiskundorozsmai házban található páncélszekrény tartalmát akarta megszerezni. Egy gázpisztollyal rátörtek az ott élő házaspárra, miközben azt ordították: „Rendőrség, rendőrségi akció, kábítószeres csoport!”. A páncélszekrényt azonban nem találták meg, így üres kézzel távoztak a helyszínről, miután a házban lakó két felnőttet megkötözték.

A bűncselekményben részt vevő vádlottak tettét – az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által megállapítottakon túl – fegyveresen, hivatalos eljárást színlelve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének is minősítette a táblabíróság.

A vádlottak két szegedi lakótelepi kisboltot is megkíséreltek kirabolni, de mindkét helyről zsákmány nélkül voltak kénytelenek elmenekülni.

A bűncselekmény-sorozat utolsó helyszínéről is értékek nélkül távoztak: egy kertes házban élő férfit akartak kirabolni, de amikor észrevették, hogy a sértett felébredt a kutyák ugatására, elmenekültek a helyszínről.

A vádlottak közül hárman 2010 tavaszán a szegedi Dugonics temetőben kifosztottak egy sírt, amelyből 361 ezer forint értékű aranyékszert vittek el. 2010. július 4-én öten a baksi temető egyik sírjából egy pár arany fülbevalót vittek el.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy ló
Budapest - Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy elszabadult ló - közölte a Várgondnokság Közhasznú [...] tovább »
Folytatná az áfacsökkentést az Agrárkamara
Miskolc - Az agrárpolitika változásának irányvonalairól és a vidékfejlesztés helyzetéről egyaránt szó esett [...] tovább »
Sokfelé ismét sűrű köd várható
Budapest - A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos [...] tovább »
Jogerősen négyről hat évre emelték a nyékládházi erőszaktevő börtönbüntetését
Miskolc, Nyékládháza - Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék a Miskolci Járásbíróság szexuális erőszak [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 20.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Közegészségügyi intézet: a halálozások tíz százalékáért a légszennyezettség felelős
Budapest - A halálozások mintegy tíz százalékáért a légszennyezettség felelős Magyarországon - közölte az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Távozott az Újpest FC ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter
Budapest - Távozott az Újpest FC labdarúgóklub ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter. tovább »
Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába választották
Budapest - A futó Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) sportolói bizottságába választották. tovább »
Európai kézilabdakupák – Létszámcsökkentést terveznek a férfi BL-ben
Budapest - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) létszámcsökkentést tervez 2020-tól a férfi Bajnokok Ligájában. tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Orosz ellenfelek a magyar csapatoknak
Budapest/Miskolc - A címvédő Ferencváros a Szintez Kazany, a Miskolc pedig a szintén orosz Szpartak Volgográd [...] tovább »
Szabó Tamás: “A DVTK hazánk egyik meghatározó sportegyesülete lesz”
Miskolc - Szabó Tamás távozásáig közel négy éven keresztül 2014 januárjától irányította DVTK labdarúgó [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Cegléd
Budapest - A Cegléd nagy csatában győzte le a vendég Gyöngyös csapatát a férfi kézilabda NB I pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása