Frissítve:

Csokoládébarna alpakakanca született a Szegedi Vadasparkban

Szeged, 2014. október 16., csütörtök – Csokoládébarna alpakacsikó (Lama pacos) született a Szegedi Vadasparkban szeptember utolsó napján, az egészségesen fejlődő, életrevaló kancát már a látogatók is megfigyelhetik a dél-amerikai tevefélék kifutójában – közölte Veprik Róbert igazgató.

hiba beküldése

Tavasszal és nyár elején az alpakacsapat már két, szintén barna, újszülött csődörrel örvendeztette meg a gondozókat. A kéthetes nőstényt, amely a Pimpa nevet kapta, nem csak kora miatt könnyű megkülönböztetni féltestvéreitől, a homlokán látható hófehér folt is segíti azonosítását.

A Szegedi Vadasparkban – a magyarországi állatkertek közül egyedüliként – valamennyi dél-amerikai teveféle megtalálható, a vad vikunya és a guanakó éppúgy, mint a háziasított láma és alpaka. Sokáig úgy vélték, hogy az alpaka és a láma egyaránt a guanakótól származik, mára azonban már bebizonyosodott, hogy az alpaka őse a vikunya.

Az alpakát ötezer éve háziasították, az 55-65 kilogrammos testtömegű állatok vérében magas a vörösvérsejtek száma, így alkalmazkodnak a ritka magashegyi levegőhöz.

Dél-Amerikában az állat húsát, bőrét és tejét is hasznosítják, de egyre kedveltebb háziállattá válik Észak-Amerikában és Európában is, nemcsak értékes szőre, hanem viszonylag egyszerű tartása miatt is. Ehhez hozzájárul, hogy közeli rokonánál, a lámánál kisebb és kevésbé agresszív, sőt, némelyik kifejezetten barátságossá válhat gondozójával.

Gyapjuk igen jó minőségű, rendkívül finom szálú, kiváló hőszigetelő, nem zsírosodik és nem allergén. Akár tízezer forintot is megadnak egy kilogramm feldolgozatlan alpaka gyapjúért.

A Vadasparkban kétévente nyírják az alpakákat, de nem pénzszerzési célból, hanem a nyári meleg elviselését könnyítik meg így számukra. Egy-egy példány egyszerre 2,5-3 kilogramm gyapjút ad. Néhány éve a vadasparkban lenyírt alpakagyapjúból egy a természetvédelmi mentőközpontban nevelt menyétkölyöknek készítettek hálózsákot.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Ilyen az élet föld felett és víz alatt
Nyíregyháza - Lenyűgöző fotókon jelenik meg a bennünket körülvevő világ. tovább »
Szerető gazdira vár Bogár és Cuki
Nyíregyháza – A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány lakóiból mutatunk be néhányat: kedves állatok hasonló [...] tovább »
Házat minden kutyának
Szerencs - Nagyszabású akciót indított a Szerencsi Kóborkák Alapítvány. tovább »
Létezik egy bolygó, ahol gyémánt esik az égből – 25 tény, ami sokkolni fogja az agyad
Sőt, olyan bolygó is van, ahol üveg esik, no de nem föntről lefelé, ahogy azt gondolnánk elsőre. Hihetetlen, [...] tovább »
Feltámad egy tradíció a Bükkalján
Harsány - Harsány önkormányzata és a Lóska Ménes megtette az első lépést egy közel 70 éve feledésbe merült [...] tovább »
Videó: Elszabadul a pokol a Jurassic World folytatásának első előzetesében
Megérkezett a 2015-ben bemutatott és óriási kasszasikerré vált Jurassic World folytatásának első előzetese, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az Év sportolója 2017 – A női jelöltek
Budapest - Az idén 60. alkalommal szavaznak az év legjobb sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége [...] tovább »
Női kézilabda-vb – Ambros Martín: erős pofont kaptunk
Lipcse - Ambros Martín szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a román női kézilabda-válogatott erős pofont [...] tovább »
Dubaji tenisztorna – Babos kiesett a nyitókörben, Gálfi és Stollár továbbjutott
Budapest/Dubaj - Babos Tímea már a nyitófordulóban kiesett a 100 ezer dollár összdíjazású, dubaji [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Harminckét magyar 103 számban indul
Budapest - A 32 magyar versenyző 103 egyéni számban indul a szerdán rajtoló koppenhágai rövidpályás úszó [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
ÓAM-Ózdi KC: többet kellett volna tenni
Ózd - Nem sikerült átmenteni az egy héttel ezelőtti formát, ezért az ÓAM-Ózdi KC szoros vereséget szenvedett a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása