Frissítve:

Csökkentette a telekadót Százhalombatta

Százhalombatta, 2013. június 27., csütörtök (MTI) – Százhalombatta képviselő-testülete a csütörtöki ülésén január elsejétől visszamenőleg 38 százalékkal csökkentette a telekadó éves mértékét – közölte a helyi városházi szóvivő az MTI-vel.

Nyilas Hajnalka elmondta: a telekadó éves mértéke a négyzetméterenkénti 290 forintról 215 forintra csökkent. A módosítás az önkormányzatnak 567 millió forint bevételkiesést jelent, ebből 36,4 millió forintot tesz ki az ipari parkban lévő telkek utáni adókiesés. A helyi adókról szóló korábbi rendeletet Vezér Mihály (Értünk Százhalombatta Közéleti Egyesület, ÉSZKE) polgármester javaslatára vizsgálták felül, és megállapították, hogy az elhúzódó gazdasági válság nemcsak a mikro-, a kis- és a középvállalkozásoknál, hanem a kiemelt adózóknál is jelentős nehézségeket okozott, a vállalkozások bevételei és eredményei kedvezőtlenül alakultak a gazdasági válságot megelőző időszakhoz képest.

A telekadó leszállítása a nagyobb vállalatok esetében éves szinten többmilliós, a legnagyobb adózók számára pedig több százmilliós megtakarítást jelenthet. A városvezetés a döntéssel szeretne hozzájárulni a helyi cégek stabilitásához a munkahelyek megtartása, a foglalkoztatás esetleges bővítése érdekében – fűzte hozzá a szóvivő.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Változékonyabb időjárás várható a jövő héten
Budapest - A jövő héten változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett többször várható eső és [...] tovább »
Szálló por – Többfelé rossz a levegő minősége
Budapest - Országszerte többfelé rossz a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt - tájékoztatta a [...] tovább »
Meghalt egy motoros balesetben Vértesacsánál
Budapest - Személyautóval ütközött és meghalt egy motoros Vértesacsa külterületén vasárnap délben - [...] tovább »
Húsvét – Egyetemi tanár: a hívő számára a húsvét azt jelenti, meg kell változtatnia az életét
Budapest - A hívő számára a húsvét azt jelenti: meg kell változtatnia az életét - közölte Gájer László, a [...] tovább »
Májusban rendezik a Kávéházak éjszakáját
Budapest - Harminc helyszín és mintegy száz kulturális program várja a kávéházi kultúra kedvelőit május [...] tovább »
Letartóztatták a Máriabesnyőn talált csecsemő anyját
Budapest - Letartóztatta az illetékes bíróság vasárnap azt a nőt, akit emberölés kísérletével [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A brit felfogású játékvezetéshez nem sikerült illesztenünk a spanyol stílust”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Észak csoportjának 24. fordulójában öt meccset rendeztek szombaton. tovább »
„Köszönet annak a 9 játékosnak, aki végig küzdötte a mai mérkőzést!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában négy meccset játszottak szombaton. tovább »
„Remélem előbb-utóbb Fortuna is velünk lesz”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 24. fordulójában két meccset játszottak szombaton. tovább »
Asztalitenisz-vb – Magyar győzelem a nyitányon
Budapest - Az első magyar érdekeltségű meccs hazai győzelmet hozott a vasárnap megkezdődött budapesti [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Újabb magyar győzelmek a selejtezőben
Budapest - Magyar győzelmekkel folytatódott a selejtező programja a budapesti asztalitenisz-világbajnokság [...] tovább »
Curling vegyespáros-vb – Újabb magyar győzelem
Budapest/Stavanger - Kiss Zsolt és Palancsa Dorottya legyőzte a török kettőst a norvégiai curling [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása