Frissítve:

Csillagász és nyelvész is van a Junior Prima Díj nyertesei között tudomány kategóriában

Budapest, 2014. november 26., szerda (MTI) – Tíz fiatalt, köztük csillagászt, ökológust és nyelvészt tüntettek ki Junior Prima Díjjal tudomány kategóriában szerdán a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

hiba beküldése

Kóspál Ágnes, Kovács-Hostyánszki Anikó és Simon Zsolt mellett Bordács Sándor (fizika), Bödör Csaba (orvostudomány), Enyedi Balázs (orvostudomány), Höfler Lajos (kémia), Lekli István (orvostudomány), Nagy G. László (biológia) és Pozsgay Balázs (fizika) vehette át az elismerést – közölte az MTI-vel a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Junior Prima Díj magyar tudomány kategóriájának társalapítója.

Az idei díjazottakat az MFB által felkért bizottság választotta ki elismert tudósoktól, kutatási intézményvezetőktől kapott ajánlások alapján.

A díjazottakat Lovász László, az MTA elnöke és Németh Lászlóné, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár köszöntötte szerdán. Németh Lászlóné az ünnepségen azt mondta: “A fiatal tehetségek elismerése és támogatása befektetés a jövőbe, amely Magyarország fejlődését szolgálja”.

A Prima Primissima Díj 2005-ben egészült ki a területi Prima-díjak rendszerével, 2007 óta pedig önálló díjjal jutalmazzák a fiatal kiválóságokat. Az elismerésnek öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zeneművészet, az Il Bacio Di Stile a népművészet, a Kavosz Zrt. a sajtó, az FHB Bank pedig a színház- és filmművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 17. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 17. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Videó: Éveken át erőszakolta saját lányát egy boldvai férfi (18+)
Boldva, Miskolc - Drámai fordulatot hozott a nyomozás egy boldvai család ügyében. Többször is megerőszakolhatta [...] tovább »
Na, azt azért már nem!
Még hogy én vágjam el az újszülött gyermekeimnek a köldökzsinórját? Na, azt azért már nem! Abba még [...] tovább »
Emmi: elindult a “Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” pályázat
Budapest - A nemzedékek napja alkalmából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet [...] tovább »
Országszerte programokkal ünnepelik az Európa-napot
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Országszerte színes Európa-napi programokkal, nyereményjátékkal várja a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 29. forduló – 2016/2017
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - Az éllovas Budapest Honvéd továbbra is több győzelmével előzi meg a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 29. forduló – 2016/2017
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – A Videoton ötgólos meccsen verte a DVSC-t
Felcsút/Debrecen - A második Videoton szombaton 3-2-es győzelmet aratott Felcsúton a bennmaradásért küzdő [...] tovább »
Pontes: “Védekezésben nem nyújtottunk nagyot”
Debrecen – A Videoton FC vs. DVSC (3-2) NB I-es mérkőzés után a két edző, Leonel Pontes és Henning [...] tovább »
„Le a kalappal a szurkolók előtt, ők segítettek hozzá a győzelemhez”
Mezőkövesd, Miskolc - „Nehéz mérkőzés volt - ez sablon, de most tényleg nehéz volt. Amelyik csapat [...] tovább »
“Ismét nem tudtam hibázni a csapat összeállításában”
Hajdú-Bihar - Tíz góllal biztosította első helyét a Püspökladány, a bárándi csapat kikapott a Földestől [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása