Frissítve:

Csík Zenekar: új dal és számos vendég a jubileumi koncerten

Budapest – Közös dalt írt a Csík Zenekar és Grecsó Krisztián író az együttes 30. születésnapi, jubileumi nagykoncertjeire. December 28-án és 29-én a Budapest Kongresszusi Központban számos ismert vendég is színpadra lép.

hiba beküldése

“Egy egri kőfejtő borospincéjében jöttünk össze egy napra Grecsó Krisztiánnal, a Harminc év napsütés című regény szerzőjével. A koncepció az volt, hogy mindenki az adott pillanatban jöjjön elő a felgyülemlett ötleteivel, Krisztiánnak ezeket kellett megfelelő szótagszámú szövegekkel feltöltenie. Közös örömdal született” – mondta Kunos Tamás, a Csík Zenekar alapítója, brácsása az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Az ötlet Lévai Balázstól származott, ő rendezi a dupla jubileumi koncertet is. A dalírás folyamatát filmre vették, a felvétel az interneten is megtalálható. Mint Kunos Tamás megjegyezte, Grecsó Krisztián fiatalon néptáncolt, a nyolcvanas években Csongrádban Csík Jánossal muzsikáltak is neki.

“Egész évben ünnepeltük a zenekar három évtizedes zenei pályafutását. Amikor színpadra lépünk, a zene szeretete ugyanúgy bennünk van, mint 1988-ban, amikor Kecskemét főterén Csík Jánossal megalakítottuk a csapatot. Hosszú évek óta heten zenélünk és próbáljuk tovább adni a magyar népzene szeretetét” – fogalmazott a brácsás.

Makó Tamás fúvós kitért arra, hogy a jubileumi dupla koncerten a harminc év legfontosabb dalait fogják előadni, és bemutatják az új dalt is. A koncert két részes lesz.

Mint elhangzott, a zenekar életében hagyomány, hogy az év végén, Csík János hegedűs, énekes születésnapján búcsúznak az óévtől és beszélik meg egymás között az élményeket. Az együttes további tagjai: Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Majorosi Marianna (ének) és Szabó Attila (hegedű, gitár, ének).

A koncertek vendége lesz Presser Gábor, Lovasi András (28-án), Kiss Tibor (29-én), a Tölcséres Banda, Pál István Szalonna, Grecsó Krisztián és a Fitos Dezső Társulat.

– MTI –



További hírek a Zene kategóriából
Új és régizene a templomban
Debrecen – Harmadnapra feltámadok címmel adott koncertet a tizennégy tagú Gemma Énekegyüttes vasárnap délután [...] tovább »
Kamara Virtuózok – Pénteken kezdődik az új évad
Budapest - Pénteken kezdődik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű [...] tovább »
Hova menjünk, mit csináljunk? – Májusi programajánló napról napra
Miskolc - Nem tudja, hogy mit csináljon májusban? Összeszedtük megyénk legfontosabb programjait, válogasson kedvére! tovább »
Figaro a hallgatókkal: különleges előadás a Csokonai színpadán
Debrecen - A zeneművészeti kar opera-master szakos hallgatói mutathatják be tehetségüket. tovább »
Harminckét Beethoven-szonáta Debrecenben
Debrecen - Május 7-én indítja a Debreceni Egyetemen a Beethoven születési évfordulójának emléket állító [...] tovább »
Válogatás a közeli napok legnagyobb megyei bulijaiból
Hajdú-Bihar - Ezen a héten is remek zenei programok várják a bulizni vágyókat. A klubkoncertek mellett a tavasz [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása