Frissítve:

Cseresnyés: több mint háromezer kilométernyi út újult meg

Ortaháza – Az elmúlt években több mint 3000 kilométernyi alsóbbrendű út újult meg Magyarországon, a következő években pedig a Magyar falu program révén jelentős összegeket fordítanak a vidéki, 4-5 számjegyű utak felújítására – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Zala megyei Ortaházán.

hiba beküldése


Cseresnyés Péter, a Páka és Ortaháza között felújított, csaknem 4 kilométeres mellékút átadása kapcsán azt mondta: 2010 óta több mint 3000 kilométer 4-5 számjegyű út újult meg a Magyar Közút beruházásában, idén pedig 1200 kilométernyi mellék- és főút, illetve autópálya felújítása indult el vagy kezdődik meg.

A 150 milliárd forintból indítandó Magyar falu program keretében a következő években jelentős rész jut majd a vidéki alsóbbrendű utak felújítására – tette hozzá az államtitkár.

Jelezte, hogy a hazai forrásból mintegy 100 milliárd forint ráfordítással jelenleg zajló útfelújítások mellett a Település- és területfejlesztési operatív programból további 520 kilométernyi 4-5 számjegyű útszakasz “rendbetétele” történik meg.

A Páka és Ortaháza közötti, 3,8 kilométeres, mintegy 600 millió forintból felújított útszakasz átadása kapcsán Cseresnyés Péter azt is elmondta, hogy a térségben élők többször jelezték, milyen lehetetlen állapotban vannak az útjaik, utoljára az 1950-60-as években nyúltak hozzá komolyabban ezekhez az utakhoz. Bár 60 év lemaradását nem lehet egyik évről a másikra pótolni, a kormány nagy hangsúlyt helyez a vidéken, falvakban élők élet- és közlekedési körülményeinek javítására – fogalmazott.

Mórocz József, a Magyar Közút Zrt. Zala megyei igazgatója arról beszélt, hogy Zala megyében két program forrásaiból 35 helyszínen összesen több mint 40 kilométernyi utat újítanak fel ezekben a hónapokban. Ezekre a beruházásokra együttesen mintegy 5,7 milliárd forintot fordítanak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Orbán: Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le a versenyhátrányát
Budapest - Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor [...] tovább »
Varga: az eddigi legalacsonyabb kamat mellett bocsátott ki eurókötvényt Magyarország
Budapest - Egymilliárd euró összegben, 1,25 százalékos kamaton bocsátott ki hétéves futamidejű államkötvényt [...] tovább »
Szakmai javaslatokat nyújtott át a TÖOSZ a kormánynak a Magyar falu programról
Budapest - A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Modern falvak munkacsoportja által a Magyar [...] tovább »
Magyarok Kijevben címmel ismeretterjesztő könyv jelent meg
Kijev - Megjelent Magyar Árpád István Magyarok Kijevben - Fejezetek a magyar-ukrán kapcsolatok történetéből a [...] tovább »
Szupravezetőt fejleszt a Roszatom a CERN kutatóintézet számára
Budapest - Az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tervezett új részecskegyorsító projektje számára [...] tovább »
Halálos közlekedési baleset történt Somogyban
Kaposvár - Meghalt egy férfi, amikor teherautó személygépkocsival ütközött a 61-es úton Taszár és Baté [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB II – A Békéscsaba legyőzte a Győrt
Budapest/Békéscsaba - A hazai pályán játszó Békéscsaba együttese 1-0-ra legyőzte az ETO FC Győr csapatát a [...] tovább »
Jégkorong Visegrád Kupa – Simán kikapott otthon az Újpest
Budapest - A saját közönsége előtt játszó Újpest ötgólos vereséget szenvedett az Érsekújvár [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott a címvédőtől a MAC
Budapest/Besztercebánya - A MAC Újbuda 2-0-ra kikapott a saját közönsége előtt játszó, címvédő Banská [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nyolc góllal nyert a Veszprém
Budapest/Veszprém - A Veszprém hazai pályán nyolc góllal legyőzte a Balatonfüred együttesét a férfi kézilabda [...] tovább »
Sakkolimpia – A férfiak nem bírtak Albániával, a nők nyertek
Budapest/Batumi - A magyar férfi csapat 2-2-es döntetlent ért el Albánia ellen, míg a nők 2,5-1,5-re verték a [...] tovább »
Senki sem távozott üres kézzel Nyírbátorból
Nyírbátor - Arany-, ezüst- és bronz­érmet is nyertek a megyénkbeli tehetségek. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása