Frissítve:

Cselló mesterkurzus a Régi Zeneakadémián

Budapest, 2013. november 5., kedd (MTI) – Ifjú csellistáknak tart mesterkurzust szerdától péntekig Fenyő László, a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanára a Régi Zeneakadémián. A kurzus a zeneakadémiai növendékeknek szól elsősorban, de a hallgatóság számára nyilvános.

hiba beküldése

Délelőtt fél 11-től délután hatig dolgozunk – mondta el Fenyő László az MTI-nek, hozzátéve, ha teheti, konzervatóriumi növendékeket is meghallgat. Már kapott egy listát, hogy az előzetesen jelentkezők milyen darabokat visznek hozzá, a lista Bachtól Brahmson és Elgáron át Prokofjevig jelentős zenetörténeti korszakot fog át.

A Liszt- és Junior Prima-díjas Fenyő László zenei tanulmányait Magyarországon kezdte. Tizenhárom éves volt, amikor felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába, Mező Lászlóhoz. Főiskolai tanulmányait néhány év után Lübeckben, David Geringas professzornál folytatta. Tanulmányainak befejezése után az amerikai Bernard Greenhouse-nál tökéletesítette tudását.

Fenyő László több országban ad rendszeresen mesterkurzusokat, 2009-től kezdődően a Frankfurti Zene- és Képzőművészeti Főiskola docense, 2012-től pedig a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanára. 1997-től 2001-ig a Philharmonia Hungarica, 2001-től 2012-ig pedig a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának szólócsellistája volt.

Fenyő László a Pannon Filharmonikusok Kodály- és Breitner-bérletében Pécsett, illetve a budapesti sorozatban a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben május közepén lép legközelebb pódiumra Dohnányi és Richard Strauss műveivel.

Sebestyén Ernő kétnapos hegedű mesterkurzusa, amely az érdeklődők számára ugyancsak nyitott, szerdán zárul, szintén a Régi Zeneakadémián.

– MTI –



További hírek a Zene kategóriából
Fotók: Zamatosan a Nagyerdőben
Debrecen - Megkezdődött a Debreczeni Zamat Fesztivál a Nagyerdei Stadion mögötti téren, illetve a Hallban pénteken. tovább »
Filmfesztivál az Avassal
Miskolc - Az ínyencségek mellé kulturális csemegét is kínálnak a pénteki Avasi Kvaterkán. tovább »
Érdemes rápörögni a következő nagy bulikra
Miskolc - Kíváncsi vagy, milyen bulikkal és koncertekkel várnak az elkövetkező időszakban Miskolcon és [...] tovább »
Zene: mindennél előbbre való
Nyíregyháza - Nemzedékeknek szerzett felejthetetlen zenei és közösségi élményeket a nyíregyházi karnagy. tovább »
Igazi nagyágyú szerződtette a magyar DJ-producert
Budapest - Willcox először azt hitte, szórakoznak vele, végül kiderült, szó sincs ilyesmiről. tovább »
Már nem száll tovább a komádi muzsikaszó
Komádi - Vilmos bácsi úgy öt éve hegedült utoljára közönségének, Károly bácsi pedig már tizenhárom éve [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-győzelem a hazai torna első meccsén
Nyíregyháza - A nyíregyháziak magabiztosan verték meg az MTK-t a Fatum Property Kupa nyitányán. tovább »
Cselgáncs-vb – Ungvári és Szabó nyert, Karakas megsérült
Baku - A 73 kilogrammos Ungvári Miklós és Szabó Frigyes is sikerrel vette az első akadályt, az 57 kilós Karakas [...] tovább »
Egyéni versenyen húzzák a gázt a salakmotorosok
Debrecen - A debreceni Bárány Márk a Nyírségben próbálja meg gyarapítani pontjai számát. tovább »
Több megyei csapatunk is kupázik a hétvégén
Hajdú-Bihar - A Magyar Kupa 6. fordulójára kerül sor szombaton és vasárnap, az OTP Bank Ligában szereplő DVSC [...] tovább »
Erős mezőnyben indulnak az aranyért a hajdúböszörményi hölgyek
Hajdúböszörmény - Ismét az első helyet célozza meg a hétvégén induló pontvadászatban a bajnoki címvédő HTE. tovább »
Főszerepben a mobilitás: hagyja otthon az autót – Programok Miskolcon
Miskolc - Tizenhetedik alkalommal rendezik meg az autómentes napot Miskolcon. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása