Frissítve:

Cseh kormányalakítás – Nincs még egyetértés a miniszteri tárcákról

Prága, 2013. december 18., szerda (MTI) – Nincs még egyetértés a miniszteri tárcákról a formálódó cseh kormánykoalícióban – közölték a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), az Igen (ANO) mozgalom és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) vezetőinek szerdai prágai találkozója utáni sajtóértekezleten.

hiba beküldése

“Megegyeztünk abban, hogy a kormánynak 18 tagja lenne. Ebből nyolc tárca a CSSD-t, hét az Igent és három a KDU-CSL-t illetné. A kereszténydemokraták számára azonban elfogadhatatlan, hogy nagyobb partnerei nem akarják a pártnak adni az agrártárcát. A KDU-CSL további lépéseiről ezért a párt elnöksége dönt” – nyilatkozott Pavel Belobrádek, kereszténydemokrata pártelnök újságíróknak a találkozó után.

Belobrádek szerint mind a három pártnak egy-egy tárca nélküli minisztere is lenne, akik közül kettő az emberi és kisebbségi jogokkal, illetve a tudománnyal, a kutatással és a művelődéssel foglalkozna, míg a harmadik a kabinet törvényalkotó tanácsát vezetné.

“Ajánlatot kaptunk a munkaügyi és népjóléti minisztérium, valamint a közlekedési vagy a környezetvédelmi tárca vezetésére. Ez számunkra elfogadhatatlan. Pártunk prioritása a mezőgazdaság” – jelentette ki a KDU-CSL elnöke. Hozzátette: a párt vezetése megvitatja a helyzetet, s nem kizárt, hogy az ajánlatot elutasítja, ami bonyolíthatja a további koalíciós tárgyalásokat.

Helyi megfigyelők szerint az agrártárcáért folyó harc mögött Andrej Babist, az Igen elnökét és az egyházi kárpótlást kell keresni.

– Kokes János, MTI – 

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
WSJ: Washington és Phenjan hírszerzése egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartott fenn egymással
Washington - Washington és Phenjan hírszerzői egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartottak fenn egymással [...] tovább »
Rendkívül nehéz körülmények lassítják a több mint 100 méter mély kútba zuhant spanyol kisfiú mentését
Madrid - Rendkívül nehéz körülmények lassítják annak a kétéves spanyol kisfiúnak a mentését, aki nyolc [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Meghalt a legidősebb cseh állampolgár
Prága - Néhány nappal 109. születésnapja előtt vasárnap Prágában meghalt Csehország legidősebb állampolgára [...] tovább »
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
Brüsszel - Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, [...] tovább »
Eljárás indult a Twitter és a Facebook ellen Oroszországban
Moszkva - Közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása