Frissítve:

Császár Angela, Ciprusz Éva és Virág Erzsébet az idei Kazinczy-díj kitüntetettje

Győr, 2013. április 21., vasárnap (MTI) – Császár Angela színművész “tökéletesen szép színpadi beszédéért”, Ciprusz Éva, a Duna Televízió bemondója, műsorvezetője a kulturált közéleti megnyilvánulásból példát adó képernyős tevékenységéért, Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke pedig évtizedes nyelvművelő munkájáért vehette át az idei Kazinczy-díjat vasárnap Győrben Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől.

hiba beküldése

“A nyelv teremtő erő, ha van benne lélek” – mondta az ünnepségen a tárcavezető, hozzátéve, a lélek formát, stílust, gazdagságot, élő kapcsolatot tud teremteni, “mindenkinek ez a mérce, aki megszólal”, különösen, ha olyan közösség nyelven teszi ezt, amelyet csak néhány millióan értenek.

A magyar nyelv a mi titkos kódunk, nem mindegy, hogy milyen állapotban van – jegyezte meg a miniszter, hozzátéve, költőink, íróink, tanáraink, színészeink és lelkipásztoraink, családunk magasra tudják tenni a mércét.

“A nyelv olyan, amilyenek mi magunk is vagyunk”, az ország, a közösség és az egyén állapotát mutató egyfajta tükör – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyelv közös emlékezetünk is, hozza magával, ami mögöttünk van, és előre kijelöli a jövőnket is.
Az ünnepségen Radnóti Adél pécsi magyartanár és Györgyi Béláné sátoraljaújhelyi magyar-angol szakos tanár, iskolaigazgató vehette az át az idei Péchy Blanka-díjat az anyanyelvi mozgalom támogatásáért.

A rendezvényen adták át a Szép magyar beszéd verseny pénteken kezdődött Kárpát-medencei döntőjében legjobban szerepelt diákok elismeréseit. A 123 magyarországi és 25 határon túli fiatal közül 35-en vehették át a Kazinczy-emlékérmet, húsznál is többen az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját.

“Lassan beérik a vetés” – nyilatkozta a díjkiosztó előtt az MTI-nek Benczédy József, a zsűri elnöke, aki örömtelinek nevezte, hogy van igény a felnövekvő nemzedékekben a szép beszédre.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Öntözzünk, de mivel?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A csepegtető öntözési rendszerek egyik nagy előnye, hogy széles körben – [...] tovább »
Amit a szőlőszüretről a legfontosabb tudni
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az optimális időpontban szüretelt és feldolgozott szőlő adja a legtöbb és a [...] tovább »
A jövő hét végére mérséklődik a meleg
Budapest - A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második [...] tovább »
Az augusztus fordulópontot jelent a növények számára
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A hónap végén kezdődik az egynyári növények és az átültetés időszaka. tovább »
Poór Brigitta megvédte címét a tereptriatlon XTERRA Európa-bajnokságon
Budapest - Poór Brigitta megvédte címét az XTERRA tereptriatlon Európa-bajnokságon a németországi Zittauban. tovább »
István, a király
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Történelmünk talán leginkább ismert, legnépszerűbb személyisége I. István, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
El-selejtező – Vízumproblémák miatt veszélyben a Rangers mérkőzése
Glasgow/Ufa - Veszélybe került a Glasgow Rangers-FK Ufa labdarúgó Európa-liga-selejtező megrendezése, mert [...] tovább »
Smetana és társai nem motoroztak csehül
Nagyhalász - A nagyhalászi kvartett a második helyen zárt a Barátság Kupa nyitányán. tovább »
Labdarúgó NB I – A hajrában percben mentett pontot az Újpest
Budapest - Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga [...] tovább »
Poór Brigitta megvédte címét a tereptriatlon XTERRA Európa-bajnokságon
Budapest - Poór Brigitta megvédte címét az XTERRA tereptriatlon Európa-bajnokságon a németországi Zittauban. tovább »
Labdarúgó NB I – Először győzött a Diósgyőr
Miskolc - A Diósgyőr hazai pályán egy góllal nyert a Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában. tovább »
Labdarúgó NB I – A címvédő Vidi FC megállította a Honvédot
Budapest - A címvédő MOL Vidi FC 3-0-ra legyőzte a pályaválasztó Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása