Frissítve:

Csángó bál a hétvégén – Programon a csángók lakodalmas szokásai

Budapest, 2014. február 14., péntek (MTI) – Moldvai és gyimesi vendégek közreműködésével a csángók lakodalmas szokásait mutatják be a nézőknek szombaton a XVIII. Csángó bálon, a fővárosban.

hiba beküldése

A szervezők azt ígérik, hogy egyedülálló, különleges élményben lesz része az idei bál közönségének. A színpadon olyan moldvai és gyimesi vendégek közreműködésével tárják a nézők elé a csángók lakodalmas szokásait, akik saját maguk megélt élménye alapján mutatják be a csángó “menyekező” gazdag hagyományát.

A közönséget már a bejáratnál vendégváró pálinkával és kaláccsal kínálják és “ujjogtatással”, zenével, tánccal fogadják. A színpadon ezalatt már folyik a menyasszony vagy, ahogy a csángók mondják, a nyírásza öltöztetése. Sor kerül a menyasszony kikérésére, hallhatnak a nézők vőfély-rigmusokat, betekinthetnek egy igazi csángó lakodalomba.

A műsorban közreműködnek a lakodalmas hagyományokat jól ismerő gyimesi és moldvai idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek, Kicsi Kóta Károly, Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Chiriac Gheorghe, Benke Róbert, Benke Viktor, Nyisztor Ilona, a Zerkula Zenekar, zenészek Pusztinából, Klézséből, Lészpedről, Külsőrekecsinből, Somoskáról, Párávából, Gyimesből, Setétpatakáról és Kóstelekről.

Fellép a Kossuth-díjas Berecz András, Petrás Mária, Dresch Dudás Mihály, Tintér Gabriella, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tatros Együttes, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.

A színpadi műsort idén is több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik. A szervezők fontosnak tartják azt is, hogy a hagyományos bemutatóktól eltérően a kortárs művészetek eszközeivel is bemutassák a csángó magyar kultúra egyes elemeit. Kiállításukon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthetik meg a látogatók a fotókiállításon Ádám Gyula fotóművész, a csángómagyarok mindennapjait bemutató képeit láthatják. Este Iancu Laura József Attila-díjas költő, író Petrás Incze Jánosról szóló könyvét és Csoma Gergely szobrász és fotóművész Moldvai repülés című kötetét mutatják be.

A hagyományoknak megfelelően a színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat. A műsort követő, hajnalig tartó táncházban pedig a nézőközönség is tevékeny részesévé válhat e kultúrának. A programnak ebben a részében a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a csángó magyar táncokat.

A Csángó Bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetsége által szervezett bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök, az ünnepi programot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitja meg.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Palkovics László kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ fejlesztéséért
Budapest - Palkovics László kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, [...] tovább »
Csökkent az üzemanyagok ára
Budapest - A Mol Nyrt. a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát 3 forinttal, a gázolajét 2 forinttal [...] tovább »
Halálra gázoltak egy gyalogost az M1-es autópályán
Budapest - Halálra gázolt egy gyalogost egy tehergépkocsi az M1-es autópályán kedd este - közölte a [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. szeptember 26.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak Önnek mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Orbán: Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le a versenyhátrányát
Budapest - Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor [...] tovább »
Varga: az eddigi legalacsonyabb kamat mellett bocsátott ki eurókötvényt Magyarország
Budapest - Egymilliárd euró összegben, 1,25 százalékos kamaton bocsátott ki hétéves futamidejű államkötvényt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vidi vs. Mezőkövesd – A papírforma sokszor borul(hat) a futballban
Felcsút, Mezőkövesd - Szerda este pótolják a korábban elhalasztott Mol Vidi FC – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést. tovább »
A világbajnokságon léphet szőnyegre a böszörményi birkózó
Hajdúböszörmény - A macedónai Szkopjében rendezik meg szeptember 28–30. között a veterán szabadfogású [...] tovább »
Teniszező vagy orvos lesz a 15 éves tehetség
Debrecen - Ahhoz, hogy profi teniszezővé válhasson, Kőrösi Enikőnek valószínűleg el kellene költöznie Debrecenből. tovább »
MLSZ – Nincs büntetés a Puskás-Vidi után történtek miatt
Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egyik klubot sem büntette meg a [...] tovább »
Labdarúgó NB II – A Békéscsaba legyőzte a Győrt
Budapest/Békéscsaba - A hazai pályán játszó Békéscsaba együttese 1-0-ra legyőzte az ETO FC Győr csapatát a [...] tovább »
Jégkorong Visegrád Kupa – Simán kikapott otthon az Újpest
Budapest - A saját közönsége előtt játszó Újpest ötgólos vereséget szenvedett az Érsekújvár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása