Frissítve:

Csaknem száz baleset történt tavaly a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban

Illusztráció Illusztráció
Budapest – A MÁV és a HÉV pályahálózatának közúti-vasúti kereszteződéseiben 99 ütközés és gázolás történt tavaly, ebből 16 HÉV-átjáróban – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

hiba beküldése

A közlemény szerint ez egész évre vetítve több mint 2016-ban, a téli időszakot nézve ugyanakkor jelentősen csökkent a balesetek száma.

A MÁV-HÉV átjáróiban az elmúlt két évben 22 baleset történt, egyik sem volt halálos kimenetelű. 2017-ben egy gázolás súlyos sérüléssel végződött, tizenöt ütközésből pedig négy járt személyi sérüléssel. 2016-ban hat ütközésből háromszor sérültek meg emberek. A hévek tizennégyszer személygépkocsival, egyszer teherautóval ütköztek, illetve egyszer gyalogosgázolás történt.

A MÁV hálózatán, a kereszteződésekben tavaly 83 balesetből 12 halálos kimenetelű volt, 32 személyi sérüléssel járt. A vonatok személygépkocsival 53-szor, tehergépkocsival tizenkétszer, mezőgazdasági vontatóval egyszer ütköztek, továbbá hét gyalogost, hat kerékpárost és négy motorost gázolt el vonat az átjárókban. Négy gyalogos, három kerékpáros és két motorkerékpáros vesztette életét, hárman autóban haltak meg. 2016-ban 72 baleset következtében tizenhatan haltak meg és huszonegyen megsérültek – olvasható a közleményben.

Kiemelték, hogy 2017 első három hónapjában – 2016 azonos időszakával összevetve – 127 százalékkal megnőtt az útátjárókban bekövetkezett tragikus események gyakorisága, áprilistól viszont 50-60 százalékra csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest, sőt az év utolsó harmadára 25-30 százalékra, december végéig pedig 15 százalékra zuhant.

A csökkenés a vasúti átjárókban, a rendőrséggel közösen végzett ellenőrzéseknek és a 15 vasútállomáson, nyártól őszig megtartott balesetmegelőzési kampánynapoknak is köszönhető – hangsúlyozták.

Felhívták a figyelmet, hogy a balesetek kivétel nélkül a közúton közlekedők gondatlanságából, figyelmetlenségéből következtek be, vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset hét éve nem történt.

A megelőzés érdekében fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – az előírásokat betartva – körültekintően közlekedjenek, és minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről – fogalmaztak, hozzátéve, hogy ez azért is fontos, mert a felújított vonalakon nagyobb sebességgel, de csendesebben haladnak a modern vonatok.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Halálra gázoltak egy gyalogost Nyíregyházán
Nyíregyháza - Halálra gázolt egy férfit egy autó szombat este Nyíregyházán - közölte a rendőrség a honlapján. tovább »
A Ruben és a Napszállta is díjat kapott a sevillai filmfesztiválon
Budapest - Milorad Krstic akció-thrillere a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz [...] tovább »
Illegális bevándorlás – A Fidesz írásbeli kérdéssel fordul Jean-Claude Junckerhez a migránskártyák miatt
Budapest - Írásbeli kérdéssel fordulnak a Fidesz és a KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői az [...] tovább »
Elhunyt Princz Gábor
Budapest - Elhunyt Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette a család az ATV-t. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Magyar Kupa: Miskolcon sem sikerült a bravúr a DVSE-nek
Debrecen - Búcsúzott a DVSE a BENU Magyar Kupából, miután a pénteki hazai vereség után szombaton Miskolcon is [...] tovább »
Magyar Ring gála – Kis Máté a WBO interkontinentális bajnoka
Budapest/Arad - Kis Máté szombaton az Aradon megrendezett Magyar Ring ökölvívógálán megszerezte a [...] tovább »
Nemzetek Ligája – A skótok sima győzelmével a magyarok helye szinte garantált a C osztályban
Shkoder/Milánó/Budapest - A skót labdarúgó-válogatott fölényes, 4-0-ás győzelmet aratott Albánia [...] tovább »
Női kézilabda BL – Maximális pontszámmal jutott tovább a Győr
Győr - A címvédő Győri Audi ETO KC húsz góllal legyőzte otthon a horvát Podravka Koprivnica csapatát a női [...] tovább »
Mátyus Lili és Lehmann Csongor
Tiszaújváros - Az országos elismerést is tiszaújvárosi triatlonos kapta a pénteki díjátadón. tovább »
Férfi vízilabda MK – Simán jutott a legjobb négy közé a BVSC és a Miskolc
Budapest - A BVSC és a Miskolc is kettős győzelemmel jutott a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe: a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása