Frissítve:

Csaknem egyötödével zsugorodtak a kínai gleccserek az elmúlt 50 év során

Sanghaj, 2014. december 15., hétfő (MTI) – Gyorsuló ütemben veszítenek területükből a kínai gleccserek, s a folyamat hosszú távon a kelet-ázsiai ország folyóira is hatással lehet.

hiba beküldése

Az elmúlt bő öt évtizedben összesen 7600 négyzetkilométernyit zsugorodtak a Kína területén található gleccserek, ez a teljes terület 18 százalékos csökkenését jelenti – közölte a Kínai Tudományos Akadémia a témáról szóló legfrissebb tanulmányában. Az 1950-es évek óta évente átlagosan 243,7 négyzetkilométernyi gleccserjég olvadt el. A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Altáj-hegységben például a jég 37,2 százaléka, a Tibeti Autonóm Régió Gangdise-hegységben 32,7 százaléka tűnt el az elmúlt fél évszázadban. Leggyorsabb az olvadás a Himalája-hegység déli és nyugati részén, itt évente 2,2 százalékkal kevesebb a gleccserek jege.

Az ország nyugati régióiban összesen 48 571 gleccsert számoltak össze a tudósok, először frissítve a 2002-ben publikált adatokat. A mostani kutatás során a szakértők a legújabb technológiákat is segítségül hívták, így például távoli érzékelős adatgyűjtést is végeztek.

Bár a tanulmány az okokat nem említi, a korábbi kutatások egyértelműen a globális felmelegedés kiváltotta hőmérsékletemelkedést jelölik meg a jelenség okozójaként. Ahogyan arra egy május végi, szintén a Tudományos Akadémia által jegyzett jelentés rámutat, a magas régiókban fekvő kutatóállomások 80 százalékán jegyezték fel az elmúlt 30 évben a Celsius-fokok növekedését, de nemcsak Kínát, a teljes ázsiai régiót érinti a probléma.

Liu Si-jin, a mostani, friss kutatás vezetője a kínai sajtóban a jelenség hosszú távú negatív hatását hangsúlyozta. Bár a gleccserjég olvadása kezdetekben a folyók vizének felduzzadását eredményezi, a jég teljes eltűnése a folyók apadását, szezonálissá válását hozhatja magával.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Hihetetlen! Beterítette őket a téglaszállító kamion, megúszták
A kamionos nem tudott már idejében megállni, félre próbált húzódni a padkára, de nem jött be a manőver, mert [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Francia lap Orbán Viktor pályafutásáról, olasz újság a Heineken-ügyről
Párizs - Orbán Viktor, az illiberális Európa zászlósa címmel közölt portrét a miniszterelnökről a Le Monde [...] tovább »
Ősemberek nyomai helyett a brit katonák üres üvegeire bukkantak az izraeli régészek
Jeruzsálem - Első világháborús katonák több száz üres alkoholos üvegére bukkantak őskori leletek után [...] tovább »
Brie Larson az első női amerikai elnökjelöltet alakítja
Los Angeles - Az Oscar-díjas Brie Larson játssza el Victoria Woodhull, az első női amerikai elnökjelölt szerepét [...] tovább »
Londoni merénylet – Theresa May: brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte
London - Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit [...] tovább »
Álhírtelenül maradunk?
„Disputed”, azaz vitatott címkével figyelmezteti ezentúl a felhasználókat a Facebook, ha olyan híreket akarnak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DEAC: Sólyom Attila nem bízza el magát
Debrecen - A debreceni mester arról beszélt, mit vár az újabb hazai mérkőzéstől. tovább »
Három tehetséggel kötött profi szerződést a DVSC-TVP
Debrecen - A DVSC-TVP három junior korú játékosa – Pénzes Laura, Szabó Panna és Tóvizi Petra – a következő [...] tovább »
A történelem leggyorsabb F1-es autói
Látványos, átalakult autókat láthattunk a február végén megtartott bemutató rendezvényeken. tovább »
A Ferrari lesz a Mercedes kihívója?
Kérdésekkel teli, nagy várakozás előzi meg a száguldó világcirkusz hétvégi rajtját. tovább »
Kassai Viktor az U20-as világbajnokságon vezethet mérkőzést
Budapest - A Kassai Viktor, Ring György, Tóth Vencel játékvezetői hármas ott lesz a május 20. és június 11. [...] tovább »
Sportújságírócsúcs Budapesten világsztár sportolókkal
Budapest - Olimpiai és világbajnokok is jelen lesznek a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai szervezete [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása