Frissítve:

Csaknem egymilliárd forintot csalt ki ügyfeleitől egy gödöllői ügyvéd

Budapest, 2015. április 23., csütörtök (MTI) – Vádat emeltek egy gödöllői ügyvéd ellen, aki 2011 márciusától különböző módszerekkel több mint negyven ügyfelét károsította meg, összesen csaknem egymilliárd forinttal – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Gödöllőn ügyvédi irodát működtető férfinél többen adásvételi szerződésben szereplő vételárat, adótartozást, alapítvány létrehozására szánt pénzösszeget vagy egy-egy vállalkozás folytatásához szükséges biztosítékot helyeztek ügyvédi letétbe.

A vádirat szerint az ügyvéd ezeket az 1 millió és 15 millió forint közötti összegeket nem letétként, hanem a saját pénzeként kezelte. 2012-ben és 2013-ban már 3 milliótól 150 millió forintig terjedő összegeket vett át több ügyfelétől azzal az ígérettel, hogy pénzüket ingatlanbefektetésekben megforgatva magas hozammal adja vissza. Biztosítékként általában színlelt letéti szerződést mutatott be.

Később, amikor nem tudta kifizetni a korábban ígért magas hozamokat, sőt a neki átadott pénzeket sem tudta visszafizetni, ügyfelei megnyugtatására hamis adásvételi szerződéseket készített, és az azokban szereplő ingatlanokat színleg jelzáloggal terhelte ügyfelei javára.

A vádlott azután is folytatta tevékenységét, hogy az ügyvédi kamara felfüggesztette működését, továbbra is okiratokat szerkesztett, vállalta a hozzá fordulók képviseletét egyes hatóságok előtt, munkadíjat felszámolva. Az ügynek 48 sértettje van.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés és zugírászat vétségével, valamint csalás és sikkasztás bűntettével vádolja a házi őrizetben lévő férfit – tette hozzá a szóvivő.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Kell a friss levegő lakásunk díszeinek
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szobanövények is reagálnak a télre, másfajta törődést igényelnek. tovább »
Madárinfluenza – Hiány van egyes liba- és kacsatermékekből, ellátási gondokat tapasztalnak az üzletláncok
Budapest - A madárinfluenza-járvány miatt a beszállítók csak részben tudják biztosítani liba- és kacsahúsból [...] tovább »
A magyar kultúra napja – A Himnuszra és alkotójára emlékeznek vasárnap Szatmárcsekén
Nyíregyháza - A nemzeti himnuszra és alkotójára, Kölcsey Ferencre emlékeznek meg a magyar kultúra napjának [...] tovább »
Nemegyszer tévhitekre alapozva alakítjuk táplálkozási szokásainkat
Debrecen - Ehetünk lényegében bármit, csak az legyen ellenőrzött származási helyű és jó minőségű – [...] tovább »
Három kontinensen telelnek a magyarországi gólyák
Budapest - Három kontinensen, mintegy 8 ezer kilométeres vonalon szétszóródva telelnek a magyarországi fehér [...] tovább »
Influenza – Újabb kórházi osztályokon vezettek be látogatási tilalmat
Budapest - Hétfőn újabb kórházi osztályokon rendeltek el látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Finn hátvédet igazolt a DVTK Jegesmedvék csapata
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék együttese a szezon végéig szerződtette a finn Joni Tuominent. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Először nyert a magyar válogatott
Rouen - A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Chile csapatát a franciaországi világbajnokság C [...] tovább »
Már türelmetlenül várják, hogy Ciprusra repüljenek
Mezőkövesd - A mezőkövesdiek kedden kelnek útra a télen is napsütötte szigetországba. tovább »
Diósgyőrben edz Szarka Ákos
Miskolc - A 193 centiméter magas középcsatár megérkezett Diósgyőrbe, és keddtől látogatja Horváth Ferenc edzéseit. tovább »
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb – Darázs: csapatként bizonyítottunk
Budapest - Elsősorban csapatként bizonyítottak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a vasárnap befejeződött [...] tovább »
Női kézilabda BL – Kilenc év után saját pályáján játszik az FTC
Budapest - Kilenc év után játszhat újra Bajnokok Ligája-mérkőzést saját pályáján, az Elek Gyula Arénában a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása