Frissítve:

Csak ennyi: Szép napot!

Csak ennyi: Szép napot! Csak ennyi: Szép napot! - © Fotó: Getty Images
Nem volt egy feldobós a szerda reggel. Esett. Amolyan lehangolóan. Így baktattam a szerkesztőségbe, esernyővel védve magam a cseppektől. Aztán betértem abba az üzletbe, ami útba esik. Mán László jegyzete.

A fiatal eladó mosolyogva köszönt, és már mozdult is a polc felé, lekapva azt, amit rendre vásárolni szoktam. Tudta, pedig nem vagyok napi vendég. Sőt, nem fizetek ezresekkel, nem én adom az üzlet bevételének nagy részét. Ráadásul a leányzó minden bizonnyal amolyan átmeneti megoldásként álldogál a pult mögött, aligha tekinti álmai netovábbjának ezt a munkát. Ám amit csinál, azt úgy teszi, hogy örömet szerezzen a vásárlónak. És ez nem kerül pénzbe, ezért nem kell tanfolyamot végezni. Pofonegyszerű az egész.

Egy kis figyelmességgel könnyen fel lehet vidítani bárki napját. Csak éreztetni kell, hogy mint vevő, fontos vagyok neki, mert tudja, hogy egy üzlet belőlünk, a vásárlókból él. Nem fogadott unott arccal, nem válaszolt amúgy foghegyről. Mosolygott, tudta, hogy csak ennyi is sokat jelent. Ettől még persze megmaradnak a gondjaink, a csekkeket ugyanúgy be kell fizetni, és még sorolhatnám. Az pedig már szinte hab volt a tornán, hogy elköszönéskor derűs arccal kívánt szép napot. Azzá is tette.

– Mán László –

 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Az 5 legjobb fotó Akon koncertjéről
Debrecen - Szombaton a National Instruments Nagyszínpadon csapott óriási bulit Akon, az idei Campus egyik [...] tovább »
Nyári dinnyetál
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Dinnyéből is készülhet ízletes desszert, „tálként” használva [...] tovább »
Testrészek növesztésével kísérleteznek a kutatók
Miskolc - Az intelligens őssejtek pontosan tudják, hol keletkezett sérülés a szervezetben. tovább »
Költségvetés – Dömötör: minden kiemelt területre több forrás jut
Budapest - Előremutató az Országgyűlésben pénteken elfogadott 2019-es költségvetés, mert minden kiemelt [...] tovább »
Hétfőtől nyári szünet van az Alkotmánybíróságon
Budapest - Az Alkotmánybíróság (Ab) július 23-ától augusztus 31-éig ítélkezési [...] tovább »
Kampány indul a fiatalok digitális biztonsága érdekében
Budapest - Kampányt indít hétfőtől a fiatalok digitális biztonságának erősítése érdekében az Emberi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Spanyol győzelem, csoportmásodikként az olaszokkal játszik a magyar csapat
Barcelona - Az oroszok legyőzésével a házigazda spanyol válogatott nyerte a B csoportot, így a címvédő magyar [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Honvéd ismét legyőzte a Haladást
Budapest - A Budapest Honvéd 3-2-re nyert a vendég Swietelsky Haladás ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Paks elleni sikerrel rajtolt a Mezőkövesd
Mezőkövesd - A Mezőkövesd hazai pályán 3-1-re legyőzte a Paksi FC együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga első [...] tovább »
Vízilabda Eb – Hollandia nyerte az A csoportot
Barcelona - Hollandia válogatottja 8-7-re legyőzte Görögország csapatát a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Magabiztos győzelemmel kezdett a bajnok Vidi FC
Felcsút - Magabiztos, négygólos győzelmet aratott a bajnok MOL Vidi FC a 12. perctől emberhátrányban játszó [...] tovább »
DVSC: Calvente beállása pörgést és gólt is hozott
Debrecen, Felcsút - Soha rosszabb idénykezdést; egygólos győzelmet aratott a DVSC a Puskás Akadémia otthonában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása