Frissítve:

Costa Concordia – Schettino kapitány szerint ő mindent megtett az utasok mentéséért

Grossetto/Róma, 2014. december 3., szerda (MTI) – A zátonyra futott tengerjáró utasainak mentéséről számolt be Francesco Schettino, a 2012 januárjában szerencsétlenül járt Costa Concordia volt kapitánya szerdán az ellene folyó bírósági per újabb tárgyalási napján.

hiba beküldése

Francesco Schettino az ügyész kérdéseire válaszolva azt hangoztatta, hogy mindent megtett a pánik elkerülése és az utasok mentése érdekében.

A volt kapitány több mint egy órával azután rendelte el a hajó evakuálását, hogy a Costa Concordia nekiütközött a toszkán Giglio-szigetéhez közeli szikláknak. Schettino azt mondta, azért várt, mert minél közelebb akarta manőverezni a süllyedő tengerjárót a parthoz. “El akartam kerülni, hogy pánik robbanjon ki és az utasok a vízbe ugráljanak” – fogalmazott. Hangoztatta, hogy egy hajón “Isten után a kapitány az első”, és övé volt a felelősség az utasok életének megóvásáért.

Hozzátette, hogy a baleset után folyamatos telefonkapcsolatban állt a Costa Crociere hajótársaság válságstábjával. A Costa azért nem kért segítséget a közelben levő hajóktól és nem küldött azonnal mentőhajókat, mert egy akkora tengerjárónak, mint a Costa Concordia, senki sem tudott volna segíteni – jelentette ki Francesco Schettino. Megjegyezte, hogy a baleset előtti utolsó kikötéskor a Costa Concordiára felszállt 600 utasnak arra sem volt ideje, hogy információkat kapjanak a biztonsági intézkedésekről.

Francesco Schettino tagadta, hogy hajóját önként hagyta volna el. Verziója szerint a tengerjáróról a vízbe esett, ezért ért partot az utasok előtt. Ezt cáfolja az olasz hírportálokon közzétett videofelvétel, amelyen jól látható, hogy a kapitány öltönyben, az elsők között szállt fel egy mentőcsónakra.

Schettino a 2013 tavaszán kezdődött perben először tanúskodott a védelem bizonyítási eljárása keretében. A keddi tárgyalási napon azt állította, “marketingszempontból” rendelte el a hajó elsüllyedéséhez vezető manővert.

Az ügyészség 20 éves börtönbüntetést kért a kapitányra a Costa Concordia balesete miatt. A tengerjáró hajó 2012. január 13-án futott zátonyra Giglio mellett, és a szerencsétlenségben 32 ember lelte halálát.

– MTI, Sárközy Júlia –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az új Star Wars akár 200 millió dollár feletti bevétellel is debütálhat Amerikában
Los Angeles - Még három hét van hátra a Star Wars: Az utolsó Jedik forgalmazásáig, de az elemzők szerint akkora [...] tovább »
Időjárás-jelentés 2017. november 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Az utolsó pillanatban húzták fel a vonat előtt vergődő részeg nőt
Nagy-Britannia - Három vasúti dolgozónak hála, hogy életben maradt az az ittas nő, aki nekiállt bohóckodni a [...] tovább »
Hivatalában marad a román kormány, megbukott a bizalmatlansági indítvány
Bukarest - Hivatalában marad a román kormány, mivel a parlament csütörtökön nem fogadta el az ellenzék által [...] tovább »
Uniós főtanácsnok: jogszerű az alanyi áfamentesség utólagos választásának kizárása
Brüsszel/Luxembourg - Az alanyi áfamentesség utólagos választásának lehetőségét kizáró magyar szabályozás [...] tovább »
Magyar kortárs filmhetet rendeznek Kijevben
Kijev - Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotása nyitja a 8. Kortárs Magyar Filmfesztivált Kijevben, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kassai Viktor beperelte Lipták Zoltánt, a DVTK az MLSZ-hez fordul
Miskolc - A DVTK haladéktalanul az MLSZ-hez fordul azzal a kéréssel, hogy a DVTK csapatkapitányával, Lipták [...] tovább »
Nyíregyházi Kosársuli – A tabella alapján ez rangadó
Nyíregyháza - A korábbi két bajnokságban egymás ellen elődöntőző Nyíregyházi Kosársuli és a TFSE [...] tovább »
Nyírbátori FC – Ne a keserű érzés domináljon
Nyírbátor - Az évzáró hazai mérkőzésén feledtetné a múlt héten történteket a Nyírbátori FC NB III-as csapata. tovább »
Nyíregyházi TK – Most vagy soha hangulatban játszanak
Nyíregyháza - Az egyéni versenyeken elért kisebb sikerek után immár a csapaton a sor! tovább »
DVTK Jegesmedvék: Újra nehéz meccsek jönnek
Miskolc - A piros-fehérek a győzelem reményében fogadják romániai ellenfelüket. tovább »
Möbelringen Kupa – Kétgólos magyar vereség az olimpiai bajnoktól
Budapest - A magyar női kézilabda-válogatott két góllal, 35-33-ra kikapott az olimpiai bajnok orosz csapattól a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása