Frissítve:

Claudio Magris olasz író digitális analfabéta akar maradni

Róma, 2014. február 6., csütörtök (MTI) – Az internetes közösségi élettől való szabadsághoz való jogot követelte magának Claudio Magris olasz író a Corriere della Sera olasz napilapban csütörtökön megjelent írásában.

hiba beküldése

Akaratom ellenére feltett valaki a Facebookra. Nem kérek belőle – ezt a címet adta a Corriere első oldalán megjelent cikkének a kortárs olasz irodalom kiemelkedő képviselője. Az olasz alkotmányra hivatkozva arra emlékeztette olvasóit, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy szabadon döntsön arról, tagja akar-e lenni vagy sem egyesületnek, szervezetnek vagy éppen internetes közösségnek.

Magris szerint “ordító ellentét” korában élünk. Egyrészt minden területen a különbözőség elismerését követeljük, másrészt a mai világ kötelezővé teszi, hogy valamilyen csoportnak, közösségnek legyünk a tagjai.

“Mindenkinek ugyanazokat a könyveket kell olvasnia, ugyanazokról a problémákról vitáznia, ugyanazokon az eseményeken részt vennie. Aki nem teszi, az közösségellenes és vissza kell terelni őt az előírt útra akarata ellenére is, ahogyan egy koldust kényszerítenének arra, hogy szmokingot viseljen” – fogalmazott.

A Duna című esszéregény szerzője kijelentette: jogot követel magának arra, hogy digitális analfabéta maradjon. Hozzátette: nem akar a Facebook vagy más virtuális közösség tagja lenni, a modern technológiai világában “öregasszony akarok maradni, és nem akarom, hogy átsegítsenek az utcán”. Azt írta, hogy nem akar értekezleteken, felvonulásokon, gyűléseken részt venni, még ha internetesek is. Nem akar a “Láthatatlan Párthoz” tartozni, mely “arra akar mindenkit kötelezni, hogy ugyanazt az inget viselje, ahogyan egykor a fekete inggel történt” – jegyezte meg Magris a gyermekkorában megélt történelemre és a Benito Mussolini által az olasz fiatalokra adott fekete egyenruhákra emlékeztetve.

Magris hangsúlyozta, a mai digitális világ is úgy lett kitalálva, hogy megakadályozza, hogy az emberek szabadon sétálhassanak, akár céltalanul is, pedig “ebben több a méltóság és minden meneteléstől szabadabb”.

– MTI, Sárközy Júlia –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a [...] tovább »
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt [...] tovább »
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása