Frissítve:

Civilizálják a kijevi barikádokat

Civilizálják a kijevi barikádokat © Fotó: Getty Images
Kijev – A fővárosi hatóságok bő negyedévvel a kijevi forrongások után végre megkezdték a jórészt szeméthegyekből álló barikádok elbontását, pontosabban azok modernizálását.

hiba beküldése


Az ukrán főváros központját mai napig is „belakó” tüntetők maradékának aggódó és figyelő szemeinek kereszttüzében szombaton vette kezdetét végre a február végén lecsengett Európa-párti forradalom során felhalmozott gépkocsiabroncs-hegyek és szeméthalmok eltakarítása a Függetlenség teréről – a tulajdonképpeni Majdanról – és a vele szomszédos Európa térről. Bár Vitalij Klicsko polgármester a választási programjában a barikádok teljes felszámolását ígérte, a riói favellák nyomorát idéző sátor- és bódétáborok máig is kitartó buckalakóinak fenyegetőzése nyomán némileg visszakoznia kellett az új kijevi városvezetésnek.

A barikádok őreinek máig is kitartó „kemény magja” jórészt vidékről felköltözött hajléktalan, sőt a katonai sátrak egy részében azóta az ország legeldugottabb zugaiból származó népes roma családok vertek tanyát. Sokan közülük muzeális fegyvereket is viselnek, önmagukat a Majdan Önvédelmi Csapatának tagjaiként aposztrofálják, s bár szívesen fogadják és kalauzolják a pénzes katasztrófaturistákat, a sajtó munkatársaival szemben egyre ellenségesebben viseltetnek.

Klicsko és csapata ezeket az áldatlan állapotokat kívánta felszámolni, ám rövidesen belátta, hogy a közvélemény egy része még mindig támogatja a majdanos forradalom fentiekben leírt árnyékának fennmaradását, mely részint mementóként szolgál, másrészt pedig bármikor újból életre kelthető, ha azt a belpolitikai széljárás úgy kívánja.

A fővárosi kommunális és köztisztasági vállalatok munkásai, exkavátorai és teherautói tehát a vonatkozó kompromisszumos megállapodás értelmében csak úgy foghattak hozzá a szeméthegyek, abroncsok és felhalmozott kockakövek eltakarításának, hogy előzőleg megígérték: az elavult kézműves eszközökkel emelt úttorlaszokat a harmadik évezred civilizációs elvárásainak megfelelő, modern betonelemekre cserélik ki, az elrongyolódott sátrak és bádogbódék helyébe pedig komfortos lakókonténereket hoznak. Mármint hogy az ígéret szerint…

– Palkó István –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Felfedezték egy távoli csillag nyolcadik bolygóját
Cape Canaveral - Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak [...] tovább »
Oscar-díj – Közzétették a legjobb idegen nyelvű filmek szűkített listáját, bekerült a Testről és lélekről
Los Angeles - Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is szerepel a legjobb idegen nyelvű film [...] tovább »
Videó: Akik ujjat húztak a sorssal, és nagyon rosszul jártak
2017 tele volt olyan emberekkel, akik megkapták, amit megérdemeltek. A Failarmy legújabb válogatása őket mutatja [...] tovább »
Iskolabusz ütközött egy vonattal Franciaország délnyugati részén, halottak
Párizs - Összeütközött egy középiskolásokat szállító busz egy vonattal csütörtökön a [...] tovább »
Elképesztő! Spermarabló nők erőszakoltak félholtra egy férfit
Dél-Afrika - Különös bűntény történt Polokwane város közelében, és ami még furcsább, hogy nem [...] tovább »
Négy érintetlen őri gyermeksírt találtak az egyiptomi Asszuánban
Asszuán - Négy érintetlen ősi gyermeksírra, egy temetőre és Artemisz görög istennő fejetlen szobrára [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyírbátori FC – Nem baj, hogy tele kellett írni a füzetet
Nyírbátor - Az eredmények mellett az is fontos volt Nyírbátorban, hogy biztosítva legyen a fejlődési lehetőség [...] tovább »
Hétvégén rendezik a Karácsony Kupát
Debrecen - A DVSC több korosztályos csapata is részt vesz az eseményen. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Megérdemelt győzelem Újpesten
Miskolc - A jégkorong Magyar Kupa selejtezősorozatának zárófordulójában Újpesten lépett jégre a DVTK [...] tovább »
A DVSE készen áll
Debrecen - Kiélezett csata várható a felsőházba igyekvő Debrecen és a Vasas között. tovább »
Az Év sportolója 2017 – A csapat jelöltek
Budapest, 2017. december 15., péntek (MTI) - Idén az Év csapata kategóriát két részre osztva, külön díjazza a [...] tovább »
Női röplabda Challenge Kupa – Idegenben fordított a Vasas
Budapest, Schaan - A Vasas Óbuda női röplabdacsapata négy játszmában, szetthátrányról nyert a liechtensteini [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása