Frissítve:

Central-Fund: bevételkiesést okoz az önkormányzatoknak az új mobilparkolás

Budapest, 2014. június 30., hétfő (MTI) – Azzal, hogy keddtől a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül történik a mobilparkolás, az önkormányzatok évi 500 millió forint veszteséget szenvednek el, mivel az új társaság 10 százalék díjat számít fel nekik – mondta Varga Zoltán, a Central-Fund Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

hiba beküldése

A Central-Fund az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató (EME) Zrt. egyik tulajdonosa.

Kifejtette: ezzel szemben a 38 önkormányzati parkoló társaságot kiszolgáló EME Zrt. gyakorlatilag nem számít fel díjat az önkormányzatoknak.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az évi 13 millió mobilparkolási tranzakcióból az önkormányzatok bevétele 5 milliárd forint.

Az EME 40 százalékát 2011 tavaszán vásárolta meg az állami Magyar Fejlesztési Banktól a Central-Fund, majd az év végén megszületett a mobilfizetési törvény, amely kihúzta a piacot a befektetés alól – jellemezte a helyzetet Varga Zoltán.

Úgy vélte, az állam részéről az lett volna a tisztességes eljárás, ha nem adja el a saját részét, sőt megvásárolta volna a másik tulajdonos, az EME Holding Kft. tulajdonrészét is. Ezzel ugyanis egy működő és Európában is egyedülálló rendszerhez jutott volna, olcsóbban, mint amennyiből új rendszert fejlesztett – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Miután kötelezettségszegési eljárást kezdeményeztek az Európai Bizottságnál a magyar állam ellen a mobilfizetési piac kisajátításáért, a párhuzamos működést tartják elfogadhatónak – mondta Iváncsics Pál, az EME másik tulajdonosának, az EME Holding Kft.-nek az ügyvezetője.

Így véleménye szerint tovább kell működnie az EME 810-es hívószámának is a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 763-as száma mellett.

Kérdésre válaszolva elmondta, viszonteladói lennének az új állami társaságnak, ha lenne terméke. Hozzátette: ehhez a társaságnak be kellene mutatnia mind a három mobilszolgáltatóval, valamint legalább a meghatározó önkormányzatokkal kötött szerződéseket. Ezt nem tette meg, és ismerete szerint csak egy önkormányzattal kötött eddig szerződést a megcélzott hetvenből.

Kifejtette, a párhuzamos működés megjelenik az ellenőröknél is. Az önkormányzati társaságok ellenőrei ma is több mobilfizetési társaság rendszerében ellenőrzik a fizetést, a rendszerbe most pluszként bekerül a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. is. Így véleménye szerint az ellenőr csak akkor bírságolhat, ha parancsba kapta: az EME-nél fizetett autóst büntesse meg.

Más a helyzet a saját számlás ügyfelekkel, akikkel külön szerződést kötött az EME és a 810-es szám helyett a 8098-as számot használják. Ezeket az üzleti ügyfeleket változatlanul és jogszerűen szolgálja ki az EME – fejtette ki Varga Zoltán.

Az EME 8 év alatt építette ki azt a rendszert, amely az önkormányzati parkolási bevétel 60 százalékát adja – mondta Iváncsics Pál. Hozzátette: az új rendszer nem fog hibák nélkül működni, mert rövid volt a tesztidőszak.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása