Frissítve:

Célirányosan ellenőrzi a tej kereskedelmét a NAV

Budapest, 2015. július 18., szombat (MTI) – A tisztességes tejipari szereplők piaci pozíciójának védelmére, valamint a költségvetési bevételek biztosítására a Magyarországon polcokra kerülő import UHT tej kereskedelmét célirányosan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

hiba beküldése

A közlemény szerint az áru útjának nyomon követését és a kereskedéssel egyidejű ellenőrzéseket biztosító elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerrel (ekáer) már emcsak a fantomcégekhez, hanem a működő, ám adóelkerülő gazdálkodókhoz is eljut a NAV.

A különösen nagy kockázatú tejkereskedelemnek az ekáer ellenőrzéseken keresztül is kiemelt figyelmet szentel az adóhivatal – tették hozzá.
Az elmúlt egy évben a NAV ellenőrzési tapasztalatai mellett számtalan közérdekű bejelentés érkezett az import tejtermékek kiugróan alacsony fogyasztói ára miatt.

Az ezek nyomán indított vizsgálatok kiderítették, hogy az adócsalások elkövetői több százmillió forint kárt okoztak az államnak – írta a NAV.
Az elmúlt három évben a tejágazatban lefolytatott csaknem kétszáz adóellenőrzés megközelítőleg 5,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel.
Az ekáer bevezetésének és a fokozott ellenőrzések hatására egyes kiskereskedelmi áruházláncok elsősorban magyar tej forgalmazására szorítkoznak, illetve import esetén közvetlenül a gyártótól szerzik be az árut kikerülve ezzel a láncolatos áfacsalásban való érintettség kockázatát – áll a közleményben.

– MTI –

Címkék: , , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Vivi teljesen összetört, amikor elvesztette a babáját, de úgy döntött, erős lesz és feláll
Budapest, Nyíregyháza - Vivi életében szörnyű tragédia történt: korábban még arról szóltak a hírek, hogy a [...] tovább »
Kettős állampolgársági vita – Ukrán külügyminiszter: Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat
Budapest - Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat, éppen azért szeretné javítani az [...] tovább »
Agrárkamara: évente 200-500 tonna szelídgesztenye terem
Budapest - A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye, amelyből az utóbbi években 200-500 tonna [...] tovább »
KSH: augusztusban 24,4 százalékkal nőtt az építőipar termelése
Budapest - Augusztusban 24,4 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz mérve. Az [...] tovább »
ITM: 4,6 milliárd köbméternyi gáz áll rendelkezésre a tárolókban
Budapest - A gáztárolókban 4,6 milliárd köbméternyi gáz áll rendelkezésre a fűtési szezonban - mondta [...] tovább »
Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalát Bag közelében
Budapest - Baleset miatt lezárták hétfő reggel az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalát Bag közelében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Meglepetés az elején és a végén
Miskolc - Az első negyed hazai jó játéka után „elveszett” a meccsben a Diósgyőr. tovább »
Ifjúsági olimpia – Továbbra is második a magyar csapat az éremtáblázaton
Budapest/Buenos Aires - Magyarország 12 arannyal, 6 ezüsttel és 3 bronzzal a második helyen áll a Buenos Aires-i [...] tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos és Stollár is javított, Halep az élen
Budapest/New York - Babos Tímea egy, Stollár Fanny pedig két helyet javított előző heti pozícióján, így [...] tovább »
Nagyon szoros lesz a női labdarúgó NB I. első fele
Miskolc - A női labdarúgó NB I, 7. fordulójában Kozármislenybe látogat hétfő délután a DVTK. tovább »
Gyenge Valéria: a magyar úszóedzők előrébb jártak koruknál
Budapest - Novemberben avatják a magyar úszóhírességek százhalombattai csarnokának tagjává az 1952-es helsinki [...] tovább »
Nemzetek Ligája – Kedden kezdődik a jegyértékesítés a novemberi mérkőzésekre
Budapest - Kedden kezdődik a jegyértékesítés a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre: a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása