Frissítve:

Carla Del Ponte elégedett

Carla Del Ponte Carla Del Ponte
Hága – A hágai főügyész támogatja a stabilizációs és társulási tárgyalások felújítását Szerbia és az Európai Unió között és arra számít, hogy a háborús főbűnös Ratko Mladics heteken belül Hágába kerül.

hiba beküldése

Carla Del Ponte a szerbiai várakozásokat beteljesítve fogalmazott pozitívan szerda esti sajtóértekezletén.

A Hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze kijelentette: meg van győződve Belgrád politikai készségéről, hogy az összes háborús bűncselekményekkel vádolt személyt letartóztatják és kiszolgáltatják Hágának. Carla del Ponte négynapos látogatása során szerdán először tartott sajtótájékoztatót. Mint elmondta, arra számít, hogy a hágai szökevényeket, különösen Ratko Mladics tábornokot, megtalálják, letartóztatják és Hágába küldik.

Szerinte Zdravko Tolimir volt boszniai szerb katonai vezető múlt heti letartóztatása arról tanúskodik, hogy a szerb hatalom képes erre, és meglátása szerint ehhez most megvan a politikai akarat is. Mint elmondta, korában is biztos volt abban, hogy az intézmények technikailag képesek ilyesmire, ám kételyei voltak a politikai akarat megléte felől. Most viszont úgy gondolja, valóban eljött az idő, és az új kormány tanúbizonyságot tett valódi politikai készségéről, hogy minden szökevényt letartóztasson és Hágába küldjön.

Del Ponte a sajtótájékoztatón szerbül is megszólalt, mondván: “Eredményeket akarok, most!” A főügyész kijelentette, a Brüsszelnek írandó június 18-ai jelentése tükrözi majd a pozitív lépéseket, és a jelentésében el fogja magyarázni, mit tesz a szerbiai kormány addig a pillanatig. Ezt követően szinte biztos, hogy Brüsszel folytatni fogja Szerbiával a társulási és stabilizációs tárgyalásokat.



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a [...] tovább »
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt [...] tovább »
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása