Frissítve:

Cannes – Szélviharral robbantak be az Amerika hanyatlásáról szóló filmek

Cannes, 2014. május 19., hétfő (MTI) – Szélviharos, esős időben érkeztek és nagy sikert arattak hétfőn az Amerika hanyatlásáról szóló versenyfilmek a 67. cannes-i filmfesztiválon: a kanadai David Cronenberg Maps to the Stars címmel készített filmjében Hollywoodot egy vérfertőző és szörnyűséges világként mutatja be, míg az amerikai Bennett Miller Foxcatcher címmel egy igaz történetet dolgozott fel John E. du Pontról, egy amerikai birkózócsapat megalomán szponzoráról.

hiba beküldése

Az Amerika hanyatlásáról szóló filmeket egyébként vasárnap este Tommy Lee Jonesnak a 19. század közepén játszódó női westernje, a The Homesman nyitotta. Kilenc évvel a Melquiades Estrada három temetése után az amerikai színész második rendezése vegyes fogadtatásban részesült, a kritikák elsősorban Tommy Lee Jones alakítását méltatták, aki filmjének főszerepében is látható.

A két évvel ezelőtt csalódást okozott Cosmopolis után a kanadai David Cronenberg első amerikai filmjével tért vissza, amelyben egy általa jól ismert világot mutat be. A hollywoodi álomgyárról Los Angelesben készített keserű és kegyetlen, időnként horrorisztikus komédiában kísérteteket látó idegbeteg színésznők, cinikus gyereksztárok és azok gurujai, menedzserei, pszichológusai, valamint a pénz és a siker iránti vágyuk jelenik meg. A rendező a tőle megszokott fekete humorral és a reménytelenség érzésével nyúlt a témához, amelyben a kafkai hangulatú mikrokozmoszként bemutatott Hollywood nemcsak a show-biznisz, hanem a nyugati civilizáció metaforája is egyben.

“Forgathattuk volna a Szilícium-völgyben, a Wall Streeten, bárhol, ahol az emberek nagyon ambiciózusak, pénzéhesek és összezárva élnek” – hangsúlyozta a rendező a bemutató előtti sajtótájékoztatóján. A történetben egyébként hangsúlyos szerepet kapott a vérfertőzés, a testvérek közti szerelmek ismétlődésével, amely a bűnben fogant Hollywood metaforájaként is értelmezhető.

A film főhőse a 18 éves skizofrén és piromán Agatha, akit az Alice Csodaországban és a Halhatatlan szeretők című filmekben megismert Mia Wasikowska alakít. A lány egy színésznő anyja emlékétől szabadulni nem tudó filmsztár, Havana Segrand személyi asszisztense lesz. Az idegbeteg filmsztárt Julianne Moore játssza.

“Havana elismerésre vágyik. Egyszerre szomorú és vicces” – hangsúlyozta a színésznő Cannes-ban.

A Cosmpolis főszerepét alakító Robert Pattinson ezúttal egy színészi karrierre vágyó sofőrt játszik, aki karrierje előmozdítása érdekében kész öregedő színésznők vágyait teljesíteni vagy áttérni a szcientológiára is.

A harmadik amerikai filmet, a Capote című első filmjéért 2006-ban a legjobb rendezői Oscar-díjra is jelölt Bennett Miller Foxcather című alkotását óriási lelkesedéssel és tapssal fogadták a sajtóvetítésen az újságírók.

Az igaz történetet feldolgozó alkotás 1987-ben kezdődik, amikor az egyik leggazdagabb amerikai dinasztia, a Du Pont egyik örököse szponzorálni akarja Dave (Mark Ruffalo) és Mark Schultzot (Channing Tatum), akik mindketten aranyérmet szereztek birkózásból az 1984-es Los Angeles-i olimpián. (1985-ben egyébként mindketten indultak a budapesti világbajnokságon, ahol Mark aranyérmes lett, Dave pedig második).

Szüleik válása után a majdani birkózók nehéz gyerekkort éltek át, gyakorlatilag Dave nevelte fel Markot. A történet kezdetén Dave már családot alapított és öccse edzőjeként dolgozik, aki teljes magányban készül a következő, szöuli olimpiára. John E. du Pont megjelenése szétzúzza a két testvér közti harmóniát, az ugyanis egy idő után nem egyszerűen szponzor, hanem edző is szeretne lenni.

Mark követi a milliárdost a farmján felépített sportközpontba, ahol luxuskörülmények között és a kokain hatása alatt “mentora és új apja” hatása alá kerül. Miután Dave is csatlakozik edzőként a csapathoz, a három férfi közötti manipulatív hatalmi viszony tragédiával végződik: Mark sértődötten otthagyja a csapatot, Du Pont pedig a családja szeme láttára megöli Dave-et.

A milliárdos megalomán manipulátort a korábban humoros szerepekben nagy sikert aratott Steve Carell alakítja. Anyját pedig – akinek a milliárdos megfelelni akar – Vanessa Redgrave játssza.

“Ez egy görög tragédia, amely megmutatja, hogy mi történik egy tehetséggel egy olyan világban, ahol minden eladó” – mondta Mark Ruffalo a cannes-i sajtótájékoztatón. A rendező szerint a film “témája sokkal átfogóbb történet és közelít ahhoz a világhoz, amelyben élünk. Azt viszont tagadta, hogy politikai filmet csinált volna.

– MTI, Venczel Katalin –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Súlyos ítéleteket szabtak ki egy moszkvai temetői tömegverekedés ügyében
Moszkva - Három és fél év börtöntől 11 és fél év fegyházig terjedő büntetéseket szabott ki egy moszkvai [...] tovább »
Franciaországban nyolc ember ellen indult eljárás pedofilügyben
Párizs - Öt férfi és három nő ellen indult eljárást négy kisfiú sérelmére rendszeresen elkövetett [...] tovább »
Európai Parlament: állandó uniós mechanizmus létrehozására van szükség a jogállamiság védelmében
Brüsszel/Strasbourg - Állandó és hatékony európai uniós mechanizmusra van szükség a jogállamiság, a [...] tovább »
Miniszterelnökség: Gruevszki menedékjog iránti kérelmet nyújtott be
Budapest - Nikola Gruevszki menedékjog iránti kérelmet nyújtott be az illetékes magyar hatósághoz - közölte a [...] tovább »
Macedón miniszterelnök: Szkopje Gruevszki kiadatását kérte Magyarországtól
Belgrád/Szkopje - A macedón belügyminisztérium Nikola Gruevszki volt miniszterelnök kiadatását kérte [...] tovább »
Az EP felső árat szabott az unión belüli hívásoknak
Brüsszel/Strasbourg - Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta az unión belüli hívások árának korlátozását [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Loki győzött a kövesdi felkészülési mérkőzésen
Debrecen - A Loki szerda délután a szintén élvonalbeli Mezőkövesd otthonában lépett pályára edzőmérkőzésen. tovább »
Magyar-észt – Inguscio: ki kell küszöbölni a tallinni hibákat
Telki - Cosimo Inguscio szerint a magyar labdarúgó-válogatott a Tallinnban elkövetett hibáit kiküszöbölve három [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Tizenhárom fős magyar csapat utazik
Budapest - A Magyar Úszó Szövetség elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, így tizenhárom [...] tovább »
Curling Eb – A női válogatottnak a feljutás a célja
Budapest - A magyar női válogatottnak a feljutás, a férfinek a bennmaradás a célja a szombaton kezdődő tallinni [...] tovább »
Junior kötöttfogású országos bajnokság eredményei
Abaújszántó, Miskolc - Junior kötöttfogású országos bajnokság (Pesterzsébet): 55 kg: 5. Balogh Gergő [...] tovább »
Anyagiak miatt nem utazott
Sárospatak - A Magyar Ökölvívó Szövetség financiális nehézségei miatt nem utazott ki a november 15-én [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása