Frissítve:

Cannes – Megkezdődött a 68. cannes-i fesztivál

Párizs, 2015. május 13., szerda (MTI) – Emmanuelle Bercot francia rendezőnő Fel a fejjel című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 68. cannes-i filmfesztivál.

A Catherine Deneuve főszereplésével forgatott dokumentarista melodráma – amely egy bűnözővé váló fiú életét 6 és 18 éves kora között követi nyomon – versenyen kívüli bemutatóját megelőzően a tavalyi évhez hasonlóan az est házigazdájaként Lambert Wilson francia színész köszöntötte a cannes-i Fesztiválpalota dísztermében a filmes szakma több ezer képviselőjét és a zsűri tagjait. A fiatalkorú bűnözőket érintő igazságügyi eljárással foglalkozó film bemutatóján megjelent Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter is.

Ez az alkotás “válasz egy eléggé nehéz évre, amelyet Európa és főleg Franciaország élt át” – mondta Catherine Deneuve a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón. A francia filmsztár egy fiatalkorúakkal foglalkozó bírónőt alakít a filmben.

A seregszemlét Julianne Moore Oscar-díjas amerikai színésznő nyitotta meg angolul, majd franciául. A világsztár most vehette át a fesztivál legjobb női alakításért járó díját Lambert Wilsontól, amelyet tavaly érdemelt ki David Cronenberg Térkép a csillagokhoz című filmjében nyújtott játékáért, de akkor nem tudta átvenni.

“A nő, a színésznő a szerelem szimbóluma, amelyre a filmművészet épül” – mondta megnyitó beszédében Lambert Wilson, aki szerint a női alkotók teljesen megváltoztatták a filmművészet történetét.

“Miközben egyesek szeretnék a nőket elrejteni, elhallgattatni, háttérbe tolni, bebörtönözni, megerőszakolni, megcsonkítani, eladni, a filmművészet középpontba helyezi és kiemeli őket” – hangsúlyozta a francia színész.

A május 24-ig tartó seregszemle hivatalos versenyprogramjában 19 alkotás – köztük Nemes Jeles László Saul fia című műve az egyetlen kelet-európai és az egyetlen első filmként – verseng a fődíjért, az Arany Pálmáért. A magyar versenyfilm világpremierje pénteken lesz.

A megnyitó ünnepségen a közönség állva ünnepelte a zsűrielnök testvérpárt, Joel és Ethan Coen Oscar-díjas amerikai rendezőket, akik a zsűri hét világsztár tagjának – Rossy de Palma spanyol, Sophie Marceau francia, Sienna Miller brit színésznő, Xavier Dolan kanadai és Guillermo del Toro mexikói rendező, Jake Gyllenhaal amerikai színész, valamint Rokia Traoré mali származású énekesnő – kíséretében vonultak fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén.

A hivatalos megnyitó háromezer fős közönsége rövid részleteket is láthatott az idei válogatás filmjeiből.

A világ egyik legnagyobb presztízsű filmfesztiválján a megszokott ritmus szerint naponta két játékfilmet mutatnak be a hivatalos versenyprogramban. Csütörtökön az olasz Matteo Garrone két nagy sztárral, Salma Hayekkel és Vincent Cassellel angolul forgatott Mesék meséje című kosztümös filmjével, valamint a japán Koreeda Hirokazu Kishúgunk című alkotásával veszi kezdetét a verseny.

Csütörtök este vetítik Jancsó Miklós Szegénylegények című alkotását a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programban, a Cannes Classics nevű válogatásban, ahova a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére hívták meg az idén ötvenéves korszakalkotó mű felújított változatát.

A Mad Max című kultuszfilm alkotógárdája is csütörtökön vonulhat fel a vörös szőnyegen A harag útja című negyedik részének európai premierjén. George Miller futurista alkotását versenyen kívül mutatják be, a címszerepben Mel Gibson helyét Tom Hardy brit színész vette át, Furiosa császárnőt pedig Charlize Theron dél-afrikai színésznő alakítja.

Az idei 19 versenyfilm közül 11 európai alkotás, közülük öt francia és három olasz film. Ugyanakkor a filmes globalizáció egyik jele, hogy a francia rendezőkön kívül csak Nanni Moretti és Nemes Jeles László forgatott az anyanyelvén, a görög, a norvég, a mexikói és az olasz alkotók is angolul készítették el filmjeiket, többségében hollywoodi sztárokkal a főszerepben.

– MTI, Venczel Katalin –


hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Megtalálták Norvégiában a dachaui koncentrációs tábor két éve ellopott kapuját
Berlin - Megtalálták Norvégiában a dachaui koncentrációs tábor kapuját, amelyen szerepel az Arbeit macht frei (A [...] tovább »
Európa Tanács: tömeges jogsértések történtek a törökországi terrorellenes akciók során
Brüsszel/Strasbourg - Tömeges jogsértéseket követtek el a török hatóságok a polgári lakosság sérelmére a [...] tovább »
Videó: Oroszországban szó szerint házhoz jön a vonat
Oroszország - Sokat panaszkodik, hogy a szomszéd túl hangos a fúróval? Akkor ezek a lakók mit mondjanak? tovább »
Videó: A sofőr megőrült – Ökölharc, nekitolatás, lapátos támadás… egy koccanás miatt
Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a manchesteri rendőrség: a történet két teherautó koccanásával [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2016. december 2.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Németországi molesztálás – Tizenegy hónap alatt két embert ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt a szilveszteri kölni támadók közül
Berlin - Tizenegy hónap alatt két elkövetőt ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt a németországi Kölnben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda NB I – Kikapott a Sümeg Debrecenben
Budapest - A Debrecen saját közönsége előtt négy játszmában legyőzte a Sümeget a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Vizes vb 2017 – Water Lili és Water Lali lesz a kabalák neve
Budapest - Water Lilly és Water Willy helyett Water Lili és Water Lali lesz a jövő évi budapesti vizes [...] tovább »
Felspannolva várják a Gyöngyös elleni derbit
Balmazújváros - A Liga Kupában aratott kettős siker után jöhet egy újabb bajnoki. tovább »
A negyedik fordulóval folytatódik a Hajós Alfréd kupa
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (DSC-SI) úszószakosztálya december 3-án, szombaton 10 órától [...] tovább »
Megyei rangadó: a HTE otthonában a kis Loki
Debrecen, Hajdúböszörmény - A 18. fordulóval folytatódnak a küzdelmek a hétvégén a labdarúgó NB III. Keleti [...] tovább »
Vizes vb 2017 – FINA: komoly szabályváltozások várhatóak a budapesti vb alatt
Budapest/Windsor - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elsőszámú döntéshozó testülete [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása