Frissítve:

Cannes – Csalódást okozott a Refn-Gosling páros újabb filmje

Cannes, 2013. május 22., szerda (MTI) – Hatalmas csalódást okozott a dán Nicolas Winding Refn filmje a kanadai Ryan Goslinggal a főszerepben a 66. cannes-i filmfesztiválon. Az irgalmatlan című alkotást szerdán mutatták be a hivatalos versenyprogramban.

hiba beküldése

A kultuszfilmmé vált Drive – Gázt! – amely 2011-ben elnyerte a legjobb rendezés díját – alkotópárosának újabb közös munkája volt az idei válogatás egyik leginkább várt bemutatója. Ez volt ugyanakkor idén az első alkotás, amelyet az újságírók egy része kifütyült a sajtóvetítésen.

A Bangkokban forgatott horrorisztikus történetben Ryan Gosling egy hazájából gyilkosság miatt elszökött amerikai kábítószer-kereskedőt alakít. Julian a drogügyek elfedésére bátyjával, Billyvel egy thai boksz-klubbot is fenntart. Gonosz anyja, akit Kristin Scott-Thomas alakít, azt követően érkezik meg az Egyesült Államokból, hogy Billyt megölik, miután megerőszakolt és meggyilkolt egy prostituáltat. Az anya bosszút követel fia haláláért és kisebbik gyermekét összetűzésre készteti azzal a civil ruhás rendőrrel, aki a rendező szerint “magát Istennek képzelő”, igazságosztó fekete angyalként szamuráj-kardjával próbál rendet tenni a városban.

A nagyon erőszakos jelenetek alatt, amelyekben a rendőr karokat vág le, szemeket szúr ki vagy egyéb módon megöli a bűnösöket, a nézők egy része elfordította a fejét, mások viszont kínosnak találták az ömlő vérrel és halálhörgésekkel teli részleteket.

A Larry Smith (Stanley Kubrick egykori munkatársa) által valódi környezetben fényképezett, pontosan megkomponált jeleneteket a vörös és fekete színek határozzák meg, a lassú cselekmény gyakran üres folyosókon, villódzó fények között játszódik, patetikus zenei kísérettel.

“Az ilyen típusú film egyáltalán nem illik hozzám, nem szeretem az erőszakot a vásznon, a felkérésben az tetszett, hogy Refnnel dolgozhatom” – mondta a cannes-i sajtótájékoztatón a platinaszőke és túlsminkelt vulgáris, ördögi anyát játszó Kristin Scott-Thomas.

A valóságban arisztokratikus megjelenésű és franciául nagyon választékosan beszélő brit színésznő ugyanakkor nagyon szívesen játszotta el “ezt a vad és durva személyiséget”. Hozzátette: “rögtön nagyon megtetszett, hogy a magas társadalmi osztályoktól távol álló nőt játszhatok, valami teljesen más dolgot csinálhatok, mint általában”.

A főszereplő Ryan Gosling nem jelent meg a cannes-i bemutatón, miután az Egyesült Államokban forgat filmet.

Az erőszak létjogosultságát illető kérdésre a rendező elmondta, hogy “a művészet is egyfajta erőszak. A művészetnek a behatoláshoz van köze, olyan, mintha a tudatalattival beszélgetne az ember” – tette hozzá. Elmondta, hogy úgy dolgozik, mint egy “pornófilmes”. “Az számít, ami felizgat. Nem tekintem magam erőszakos személyiségnek, hanem az erőszakos képeket mutatom meg, és nem tudom megmagyarázni, honnan jön ez” – hangsúlyozta a rendező.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés – 2019. március 25.
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Rendőrség: a székelyföldi medvetámadás áldozata megdobálta a barlangot
Kolozsvár - A rendőrségi vizsgálat szerint a pénteki székelyföldi halálos medvetámadás azt követően [...] tovább »
EY: világszerte csökken a társasági nyereségadó
Budapest - Globálisan közel harmadával csökkent a társasági nyereségadó mértéke az elmúlt évtizedekben a Tax [...] tovább »
Düsseldorf helyett Edinburghban landolt a British Airways repülőgépe
London - Edinburghban landolt tévedésből hétfőn a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító [...] tovább »
Kreml: a Mueller-jelentés sem bizonyította az orosz beavatkozást
Moszkva - Nem tartalmazott semmi újat Robert Mueller amerikai különleges ügyész jelentésének nyilvánosságra [...] tovább »
Van az úgy, hogy néha eltűnik pár nukleáris cucc – 6 elképesztő, de igaz történet
A hibafaktor a világ összes állásában ott van, viszont azt hinné az ember, hogy a sugárzó anyagok kezelői [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar-horvát – Az M4 Sport volt vasárnap este a legnézettebb TV-csatorna
Budapest - Az M4 Sport volt vasárnap este a legnézettebb magyar televíziós csatorna: 1 millió 359 ezren néztek [...] tovább »
Holender nyártól a Lugano FC csapatához igazol
Budapest - A magyar válogatott Holender Filip nyáron tíz év után elhagyja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát [...] tovább »
Ez történt hétvégén a Hajdú-Bihar megyei harmadosztályban
Hajdú-Bihar - A labdarúgó megye III. csapatai is elkezdték a tavaszi szezont, mutatjuk az eredményeket. tovább »
Egymásra lőttek a lokisták
Debrecen - Kiváló hangulatú, csapatépítő airsoft-partit tartottak a DVSC játékosai a bajnoki szünetben. tovább »
Jól szerepeltek a Dóczy kosarasai
Debrecen - Február 22-23-án, Mezőtúron rendezték meg a református középiskolák országos kosárlabda [...] tovább »
Magyar pályázat a 2021-es férfi kosár Eb csoportküzdelmeire
Budapest - Magyarország pályázik a 2021-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság egyik csoportküzdelmeinek a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása