Frissítve:

Buszbaleset Kapuvárnál – Nyolc sérült van még kórházban

Győr, 2013. szeptember 8., vasárnap (MTI) – Még nyolc embert ápolnak kórházban a Kapuvárnál történt buszbaleset sérültjei közül; Győrben és Sopronban három-három, Szombathelyen két sérültet – tudta meg vasárnap az MTI.

hiba beküldése

Oláh Attila orvos igazgató elmondta: a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba két súlyos sérültet szállítottak; egyiküknek – Fűzy Ákosnak, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata vezetőedzőjének – az életét már nem sikerült megmenteni. Másikuknak, egy szerb nemzetiségű sportolónak – a kisalfold.hu információja szerint Natasa Kovacevicnek – a lábfejét amputálni kellett.

Hozzátette: a csapat egyik magyar sportolóját csigolya- és nyílt lábtöréssel szállították be, utóbbi sérülést még a nap folyamán megműtik. A balesetet okozó sofőr medencecsontját törte; ő is az intézményben marad. Az egyik magyar kosárlabdázót és a busz vezetőjét már hazaengedték a kórházból.

A soproni kórház korábbi közlése szerint oda nyolc embert vittek, ötüket könnyebb sérüléssel. Az MTI vasárnap délelőtti megkeresésére a soproni kórház azt közölte, hogy a három súlyos sérültet továbbra is az intézmény traumatológiai osztályán ápolják, az öt könnyű sérült már elhagyhatta a kórházat.

A szombathelyi kórház – amelynek főigazgatója szombaton azt jelezte, hogy egy férfit és egy nőt súlyos sérülésekkel szállítottak az intézménybe – vasárnap délelőtt azt közölte az MTI-vel: a két páciens állapotáról hozzátartozóik kérésére nem adnak információt.

A rendőrség kezdeményezi a buszbaleset okozásával gyanúsított férfi előzetes letartóztatásba helyezését. Az erről szóló indítványt hétfőn terjesztik elő. A 69 éves kapuvári férfi ellen – akit szombat este a győri kórházban őrizetbe vettek – halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indul eljárás.

A HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz szombaton frontálisan ütközött a 85-ös főúton egy a sávjába áttérő személyautóval Kapuvár és Vitnyéd között, majd az árokba borult. Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Daru dőlt egy villamosmegállóra a II. kerületben, senki nem sérült meg
Budapest - Munkavégzés közben rádőlt egy 70 tonnás daru a villamosmegállóra a főváros II. kerületében az [...] tovább »
Több helyen megdőlt a napi melegrekord
Budapest - Több helyen is megdőlt a december 12-ei napi melegrekord, csaknem 19 Celsius-fokos hőmérsékletet is mértek. tovább »
Részletes tájékoztatással segíti az állatbefogadást a Rex Kutyaotthon
Budapest - A Rex Kutyaotthon Alapítvány az átlagosnál is komolyabb tanácsadással segíti azokat a leendő [...] tovább »
Osztrák gázrobbanás – FGSZ: van elegendő gáz a lakosság és az ipari fogyasztók számára is
Budapest - A belföldi tárolók töltöttségi szintje, az ukrán import és a magyarországi földgáztermelés [...] tovább »
Vádat emeltek egy cukorbeteg kisfiú halála miatt az anyja ellen
Székesfehérvár - Vádat emeltek egy székesfehérvári nő ellen, aki tizenegy éves cukorbeteg fia gondozását [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 12.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-Nyíregyháza: a dupla leszúrt Rittberger sem volt elég
Nyíregyháza - Jobb volt a belga bajnok, de a Fatum sem vallot szégyent a kupacsata első felvonásán. tovább »
Keressük 2017 legjobb hajdú-bihari sportolóit!
Debrecen - A Napló-szerkesztőség, valamint az olvasók jelöltjeiből áll össze a lehetséges díjazottak listája. tovább »
BOON-ÉLŐ – Videó: DVTK Jegesmedvék vs. MAC Budapest 2-0
Miskolc - Kedd este a DVTK Jegesmedvék gárdája a MAC Budapest jégkorongcsapatát fogadta Miskolcon, a Népkerti [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Jakabos nem indul, végleges a magyarok programja
Budapest/Koppenhága - Sérülés miatt Jakabos Zsuzsanna nem indul a szerdán kezdődő koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Bartók Donát a világ legjobbja szeretne lenni a jobbátlövők között
Lemgo - Bartók Donát, a német TBV Lemgo kézilabdázója kijelentette, a világ legjobbja szeretne lenni a [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Még három meccs az idén
Miskolc - Az Aluinvent-DVTK élvonalbeli női kosárlabdacsapata ebben az évben karácsonyig még három [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása