Frissítve:

Bulgáriai esőzés – A KKM-nek nincs tudomása magyar áldozatról

Budapest, 2014. június 20., péntek (MTI) – A szófiai magyar nagykövetségnek nincs tudomása arról, hogy külföldi állampolgárságú áldozata vagy sérültje lenne a bulgáriai esőzésnek – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése

A közleményben emlékeztettek: csütörtök este Bulgária északkeleti részére hatalmas eső zúdult, aminek következtében Várna városának Aszparuhovo negyedében, továbbá a szomszédos Dobrudzsa megye néhány településén 1-3 méteres áradás keletkezett a vízelvezető csatornahálózat rossz állapota miatt. A bolgár belügyminisztérium kilenc, Várna polgármestere tizenegy áldozatról számolt be, továbbá három eltűntet keresnek.

A szófiai magyar nagykövetség érdeklődésére a várnai rendőrség szóvivője azt közölte, hogy nincs tudomásuk külföldi állampolgárságú áldozatról vagy sérültről. A nagykövetség folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal. Egyelőre sem a nagykövetséghez, sem a várnai tiszteletbeli konzulhoz nem fordultak segítségért magyar állampolgárok.
A külföldi turisták által leginkább látogatott üdülőhelyekről nem érkeztek hírek áldozatokról vagy komolyabb károkról.

A KKM felhívta a Bulgáriában tartózkodó vagy az oda készülő magyar állampolgárok figyelmét, hogy az elkövetkező órákban a Fekete-tenger Várnától északra eső területein forgalomkorlátozások, áramkimaradások várhatók, és a mobiltelefon-hálózat túlterhelt. Szintén lehetséges, hogy az elkövetkező napokban Bulgária északi részén, különösen Veliko Tarnovo térségében árvíz alakul ki. A meteorológiai előrejelzések szerint szombattól javul az időjárás a térségben.

Az esetlegesen bajba jutott magyarok a 00-359-2-9631135/36-os számon, vagy a 00-359-888-813080-as ügyeleti mobilon kérhetnek segítséget.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Ottawa városában is megemlékeztek ’56-ról
Ottawa - Magyarországon és a határon túl is tartottak ünnepi megemlékezéseket, koszorúzásokat az 1956-os [...] tovább »
Október 23. – Pásztor István: ’56 arra tanít, hogy a vannak pillanatok, amikor kötelező a haza és a nemzet mellé állni
Szabadka - A magyar '56 arra tanít, hogy vannak pillanatok, amikor a hazát kell minden elé helyezni, amikor nem [...] tovább »
Október 23. – Az EU-szankciók ellen tartottak szolidaritási megmozdulást Magyarországért Rómában
Róma - "Nemet mondunk a Magyarországot sújtó EP-szankciókra!" jelszóval tartott szolidaritási megmozdulást [...] tovább »
Az ellenzék is őrizné Nagy Imre szellemiségét
Budapest - Az MSZP és a Párbeszéd szerint Nagy Imre független és szabad Magyarországot akart, az ő [...] tovább »
Október 23. – Czaputowicz: a lengyel-magyar együttműködés meghatározza Európa szerepét
Varsó - A lengyel-magyar együttműködés jelentős mértékben meghatározza Európa jövőbeli szerepét - [...] tovább »
Október 23. – Potápi: a legfontosabb a függetlenség megőrzése
Nagymányok - A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint az a legfontosabb, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Együtt tekertek fiatalok és idősek
Püspökladány, Nádudvar - Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Sárrét menti városban a Köztársaság Napi [...] tovább »
Birkózó-vb – Szadulajev tussal verte Snydert
Budapest - Az orosz Abdulrasid Szadulajev tussal vágott vissza a címvédő amerikai Kyle Snydernek a tavalyi párizsi [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Ismét nyert az Alba Fehérvár
Székesfehérvár - Az Alba Fehérvár házigazdaként négy ponttal legyőzte a bolgár Rilszki Szportiszt csapatát a [...] tovább »
Bécsi tenisztorna – Fognini: nincsenek jó emlékeim Fucsovicsról
Bécs - Nehéz mérkőzésre számít Fabio Fognini, aki Fucsovics Mártonnal játszik a 2,2 millió euró (694 millió [...] tovább »
Birkózó-vb – Olejnik Pavlo elveszítette a bronzmeccset, ötödik lett
Budapest - Olejnik Pavlo óriási csata végén elveszítette a bronzmérkőzést, így az ötödik helyen végzett a [...] tovább »
Birkózó-vb – Németh megsérült, nem bírt a címvédővel a négy között
Budapest - A 76 kilós Németh Zsanett megsérült az elődöntőben, így kikapott a címvédő Yasemin Adartól a Papp [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása