Frissítve:

Budapestre érkezik a sepsiszentgyörgyi M Studio

Budapest, 2014. január 15., szerda (MTI) – Második alkalommal rendezi meg a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált a Bethlen Téri Színház január 23. és 26. között. A sorozat idei vendége a sepsiszentgyörgyi M Studio, amely négy előadással érkezik Budapestre.

hiba beküldése

A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben rendezi meg a fesztivált, amely minden alkalommal egy-egy határon túli előadóművészeti szervezetnek nyújt bemutatkozási lehetőséget – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a rendezvényen koncentráltan – előadásokkal, fotókiállítással, közönségtalálkozóval – mutatják be a meghívott társulatot. Céljuk a határainkon túli magyar művészek által létrehozott értékek hazai bemutatása, terjesztése, megőrzése. A fesztivál fővédnöke Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező.

A rendezvény első napján az M Studio legújabb előadásának, az Yves Marc rendezte Esetlenségünk krónikája című produkciónak a magyarországi premierjét láthatja a közönség, a következő napon a Veres Nagy Attila rendezte Kecsevecsét játsszák. Január 25-én, szombaton a Kampf című előadás látható, amelynek rendező-koreográfusa Fehér Ferenc, január 26-án, vasárnap pedig az Uray Péter rendezte A behajtót tűzik műsorra.

A társulat 2005-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön Uray Péter művészeti vezetésével az abban az évben Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból. Az M Studio Románia egyetlen hivatásos mozgásszínházaként olyan kísérleti munkára szövetkezett, amely a színészi eszköztár lehetséges határait feszegeti.

A fesztiválhoz kapcsolódva január 23-án, csütörtökön 18 órakor az M Studio kilenc évadának kiemelkedő előadásaiból készült fotókiállítást Novák Ferenc fővédnök nyitja meg. A válogatás Henning János, Barabás Zsolt, Musát Arnold és Rancz András fotóművész alkotásaiból készült.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Bőrgyógyász: növekszik a melanómás megbetegedések száma
Budapest - Növekszik a melanómás megbetegedések száma, ezért érdemes minden évben szakemberrel is [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Szijjártó: aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja
Budapest - Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja - jelentette ki [...] tovább »
A fiúkat is megvédheti az oltás
Nyíregyháza - Hamarosan a kisfiúkat is beolthatják térítésmentesen a HPV ellen. tovább »
Mennyi megy a bérből zsebbe?
Miskolc - Trükköznek a munkáltatók, jelezte lapunknak, az Északnak több olvasónk is. Mint kiderült, [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 8/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Nyíregyházi tanár: Mindenki tudta, hogy ezek a „kokik” nem komoly verések, inkább viccelődések…
Nyíregyháza - "Tettével nem akart fájdalmat okozni" - Nyaklevest és kokit osztott a diákjainak a nyíregyházi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ismét itt a Békessy-emlékverseny
Debrecen - Serra Bendegúz elmondta, már a kezdetektől nagy népszerűségnek örvend az emlékverseny. tovább »
Jelmezekbe bújva futottak a diákok
Hajdúböszörmény - Vidám, télbúcsúztató jelmezes futást rendeztek immár ötödik alkalommal, február 17-én, [...] tovább »
Debreceniek a vívó Európa-bajnokságon
Debrecen - Február 22. és március 3. között a dél-olasz város, Foggia rendezi az idei kadet- és junior vívó [...] tovább »
Fotók: Estig csatáztak a debreceni focikupákon
Debrecen - Debrecenben, a DESOK-csarnokban rendezték meg szerdán a hagyományos Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi [...] tovább »
A kupagyőztest verte a VRCK
Kazincbarcika - Idegenbeli bajnoki rangadót nyert a kazincbarcikai férfi röplabdacsapat. tovább »
BL: nem született gól a keddi játéknapon
Liverpool, Lyon - Sem Liverpoolban, sem Lyonban nem akadt, aki betalált volna. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása