Frissítve:

Budapesti Építészeti Filmnapok a Toldi moziban

Budapest, 2014. március 2., vasárnap (MTI) – Az építészet, a design és az urbanisztika különböző területeit hozza közelebb, elemzi és mutatja be újszerű, szokatlan nézőpontokból több mint húsz ország legjobb alkotásain keresztül a 6. Budapesti Építészeti Filmnapok sorozata, amelyet március 6. és 9. között rendeznek a Toldi moziban.

hiba beküldése

A négynapos programban belga, amerikai, angol, olasz, török, német, chilei, holland, portugál, japán, francia, skót, spanyol, izraeli, ír, tajvani, horvát, új-zélandi, mexikói, szlovén, kínai és magyar munkákat láthat a közönség.

A filmek az építészet régi és új médiumai, az építészeti fotográfia és a 3D nyomtatás mellett a 21. század egyenlőtlen városfejlődéséről, a fenntarthatatlan fejlesztésekről, a különleges városi közösségekről, valamint a modern építészet emlékezetéről, az avantgárd épületek sorsáról, illetve a jövőbe vetett tervezői hit átalakulásáról is beszámolnak – olvasható a programot szervező Kortárs Építészeti Központ (KÉK) honlapján.

A legtöbb vetítésen a filmek rendezői is részt vesznek, így a műsor után beszélgetésre, ismerkedésre is lesz lehetőség.

A filmnapokhoz idén is több kísérő rendezvény kapcsolódik. A Toldi mozi előterében az Építés alatt című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők, amely három épületfotós, Batár Zsolt, Bujnovszky Tamás és Sarkantyu Illés képeiből válogat, az Imagine Budapest pedig belvárosi moziséták címmel szervez vezetett programot.

A Kossuth Lajos utcai Rögtön Jövök galériában két napon át rövidfilm-válogatásokat láthat a közönség Rendhagyó épületportrék, Ami megmaradt, Érzékeny építészet, illetve az Ember és városa címmel.

Részletes műsor a KÉK honlapján érhető el.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása