Frissítve:

Budapest Pride – Lunacek: az egyenlőség és a diszkriminációellenesség fontos érték

Budapest Pride - Ellentüntetők Budapest Pride - Ellentüntetők - © Fotó: MTI
Budapest, 2013. július 6., szombat (MTI) – A legfontosabb európai értékek közé sorolta az egyenlőséget és a diszkriminációellenességet Ulrike Lunacek, az Európai Parlament (EP) LMBT Intergroupjának tagja a szombati Budapest Pride-ot záró pikniken a fővárosi Olimpia parkban.

hiba beküldése

Az EP-képviselő úgy fogalmazott: az, hogy több ezren vettek részt a felvonuláson, egy fontos jelzés, nemcsak a magyar miniszterelnök vagy a főpolgármester számára, de minden magyar állampolgár és a közös európai érdekek szempontjából is. Méltatta, hogy sok cég és legalább húsz nagykövetség képviseltette magát a felvonuláson.

A Tavares-jelentés e heti elfogadására utalva az EP-képviselő közölte: ott volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök “azt mondta, hogy az Európai Parlament megtámadta Magyarországot”. Szavai szerint ő volt azon képviselők egyike, aki akkor azt válaszolta, hogy nem Magyarországot támadták meg, hanem annak kormányát kritizálták. Az Európai Parlament nem hajt végre összeesküvést Magyarország ellen – jelentette ki.

Megfelelő törvényekre és olyan emberekre van szükség, akik vállalják, hogy az LMBT-közösséghez tartoznak és az élet minden területén megmutatják, hogy ez a közösség létezik – folytatta. Hozzátette: a közös Európai Unió a szabadságon, a sokféleségen és az egyenlő jogokon alapul.

Hanzl Péter, a Budapest Pride szóvivője beszédében tiltakozott azok ellen a törvénymódosítások ellen, amelyek a család fogalmából kizárják az azonos neműek párkapcsolatait.

Jónás Marianna emberi jogi aktivista azt mondta, hogy ma Magyarországon kisebbségiként önazonosnak lenni privilégium. Ez pedig hatalom, de egyben felelősség is, mert aki tesz és harcol, az ezreknek és millióknak adhat erőt.

Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház alapítója azt mondta, hogy a kormány nem nemzetben, hanem valami törzsszövetségi alapon gondolkodik, mert kirekeszti a nemzet egy részét. Felfogásuk szerint ugyanis a magyarok heteroszexuálisak, házasságban élnek, keresztények és a Fideszre szavaznak – tette hozzá.

A szerinte egyre riasztóbb helyzetre jó példa, hogy Kósa Lajos, azzal búcsúztatta Vidnyánszky Attilát, a debreceni színház igazgatóját, hogy “ha túlságosan meleg lenne a helyzet Budapesten, akkor visszavárunk”. Botrány, hogy ezzel lehet viccelődnie ma egy politikusnak Magyarországon – mondta. Ugyanakkor szintén kirekesztőnek nevezte Mesterházy Attila pártelnök azon megnyilatkozását, miszerint, aki nem az MSZP-re szavaz, az Orbán Viktort támogatja.

Robert Biedron, a lengyel parlament első olyan képviselője, aki nyíltan vállalta másságát, felidézte: Lengyelországban is megtörtént, hogy betiltottak melegfelvonulást. Ugyanakkor Oroszországban, Ukrajnában és Moldovában olyan törvények születnek, amelyek tiltják a homoszexualitás népszerűsítését. Hozzátette, hogy nem a homoszexualitást, hanem a toleranciát népszerűsítik.

A rendezvény fél kilenckor zárult az Olimpia parkban, ekkorra néhány százan maradtak a helyszínen.

A beszédek között az egybegyűlteket zenei betétekkel szórakoztatták.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
CineFest – A világ legrosszabb és legkegyetlenebb anyukája
Miskolc - Hamarosan kezdődik a miskolci filmfesztivál. Idén először orosz mű is versenyez. tovább »
Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz Ilinyben
Salgótarján - Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz kedden a Nógrád megyei Iliny községben, a buszon senki nem [...] tovább »
Videó: Így rabolt Ambrus Attila – Itt A Viszkis első előzetese!
Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel [...] tovább »
Enyedi Ildikó és Mundruczó Kornél filmje az Európai Filmdíjak válogatáslistáján
Budapest - Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről, valamint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Ködös történet egy debreceni férfi vesztegetéséről
Debrecen - Vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a bíróságon a Fővárosi Főügyészség azzal a debreceni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A cél: térjenek vissza a nézők a focihoz Ózdon
Ózd - Jól rajtolt a megyei I. osztályban az Ózdi FC, két meccsből kettőt megnyert. tovább »
MLSZ – Pintér Attilát 100 ezer forintra büntették
Budapest/Debrecen/Miskolc - Pintér Attilát, a Puskás Akadémia vezetőedzőjét 100 ezer forintra büntette a Magyar [...] tovább »
Videó: Egy héten belül kétszer csinált bohócot az ellenfél kapusából a DVTK csatára
Miskolc - Nagy hete van a Diósgyőrben játszó Makrai Gábornak, pontosabban a kapusoknak nincs, akik ellene lépnek [...] tovább »
Rendhagyó ob-t rendeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak
Budapest - Különleges országos bajnokság veszi kezdetét szerdán a rövidpályás gyorskorcsolyázók számára, a [...] tovább »
Hanga Ádám három évre szerződött a Barcelonához
Budapest - Három évre a Barcelonához szerződött a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádám a Baskonia Vitoria [...] tovább »
Birkózó-vb – Nem maradt magyar versenyben
Párizs - Mind a négy magyar kiesett a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, így a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása