Frissítve:

Budapest Pride – A rendőrség vizsgálja, hogy történt-e közösség elleni erőszak

Budapest, 2013. július 7., vasárnap (MTI) – A BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítására, hogy szombat délután hat órát követően elkövettek-e közösség elleni erőszakot három, a Budapest Pride felvonulásról távozó férfi ellen – közölte a rendőrség honlapján.

hiba beküldése

A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) szombat délután azt közölte az MTI-vel, hogy három tagjukra támadt egy körülbelül 30 fős csoport a Nyugati pályaudvarnál a Budapest Pride felvonulást követően.

A SZEMA közleménye szerint a szervezet három tagját “30 rasszista, egyenruhás neonáci” megtámadta, akik “cigány buzik!” felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy “a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a rasszista bűnözőket hagyta elmenni.”

A sajtóhírek szerint Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbedkár Iskola igazgatóját, Orsós Jánost a Dzsaj Bhím közösség vezetőjét és egy harmadik társukat támadták meg. Derdák Tibor több helyen is arról nyilatkozott, hogy a támadást követően egyikük látleletet vetetett fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap délutáni közleménye szerint a három férfi egybehangzóan azt közölte a Szent István körúton a rendezvény biztosításában résztvevő rendőrökkel, hogy támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt.

A rendőrök a három közül az egyik férfin láttak sérülést, a felső ajkán halvány bőrpírt – áll a szövegben. A rendőrök a támadókat – mivel a sértettek elmondása szerint nem voltak a helyszínen – nem tudták igazoltatni, nem tudták előállítani.

A támadók egy későbbi időpontban történt azonosítását a megtámadott három férfi egyikének sajtóban megjelent közlésén kívül jelenleg semmilyen adat, információ nem támasztja alá – közölte a rendőrség. Mivel a sértettek nem tudtak személyleírást adni támadóikról, így aggályos, hogy később egyikük mi alapján tudta őket azonosítani – teszik hozzá.

A rendőrség – mivel a sértettek elhagyták a fővárost – már szombaton megkísérelte beszerezni a sajtóhírekben szereplő sérülésekről a látleletet. A sértettek nyilatkozataiban megnevezett egészségügyi intézmény azonban azt közölte a rendőrséggel, hogy a sértettek még orvosi vizsgálatukat megelőzően onnan eltávoztak, részükre látleletet nem adtak ki – folytatódik a szöveg

A Budapesti Rendőr-főkapitányság végül leszögezi: “példák hosszú sora bizonyítja”, hogy a jogszabályok keretei között határozottan és következetesen fellép minden olyan megnyilvánulás ellen, amely megvalósítja a közösség tagja elleni erőszak bűntette tényállását bármely közösség vagy annak tagja sérelmére. Ennek azonban egyik elengedhetetlen feltétele a sértettek együttműködése – zárul a közlemény.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A macedón külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet a Gruevszki-ügy miatt
Szkopje - Bekérették a macedón külügyminisztériumba hétfőn Dux Lászlót, Magyarország szkopjei nagykövetét, [...] tovább »
Nagy István: az új KAP-ban egyszerűnek kell lennie a támogatások igénylésének
Budapest - Magyarország csak egy olyan új közös agrárpolitikát (KAP) tud majd támogatni, amely egyszerűvé teszi [...] tovább »
Orbán Viktor: szintet kell lépnünk a magyar-brazil kapcsolatokban
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután telefonon megbeszélést folytatott Jair Bolsonaróval, [...] tovább »
Hörcsik Richárd: Le kell vonni a Brexit tanulságait, nehogy kilépési hullám induljon el
Budapest - Le kell vonni az Európai Unióból tervezett brit kilépés, a Brexit tanulságait, nehogy kilépési [...] tovább »
A zebrán gázoltak halálra egy idős nőt Szerencsen
Szerencs - Zebrán áthaladó nőt ütött el egy autó hétfőn Szerencsen. A 85 éves gyalogos olyan súlyosan [...] tovább »
Átadták a TOP 100 díjat Miskolcon
Miskolc - Sándor Attila, a Miskolc Autó és Miskolc Motors ügyvezető-tulajdonosa vehette az ebben az esztendőben a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Idegenben nyert a Brassó
Budapest/Gyergyószentmiklós - A Corona Brasov 4-1-re győzött a Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Nemzetek Ligája – Veretlenül zártak a georgiaiak
Tbiliszi/Andorra la Vella - A georgiai labdarúgó-válogatott veretlenül zárt élen a Nemzetek Ligája D [...] tovább »
Sakkvilágbajnoki döntő – Nyolcadszor is döntetlen
London - Az előző héthez hasonlóan a nyolcadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár [...] tovább »
Horváth Gabriella lett a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára
Budapest - Az eddig nemzetközi kapcsolatokért felelős főtitkár-helyettesként tevékenykedő Horváth Gabriella [...] tovább »
Nemzetek Ligája – Rossi: a játékosok átérezték az utolsó két meccs fontosságát
Budapest - Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – A világbajnok Zverev egy helyet javított
London - A vasárnap világbajnoki címet nyert német Alexander Zverev egy helyet előrelépve a negyedik a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása