2013.04.14 20:46; Frissítve: 2013.04.14 20:46


PM: nem járulna hozzá a város fejlődéséhez a Városligetbe tervezett múzeumi negyed

PM: nem járulna hozzá a város fejlődéséhez a Városligetbe tervezett múzeumi negyed
Budapest, 2013. április 14., vasárnap (MTI) – A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Városligetbe tervezett múzeumi negyed nem járulna hozzá a főváros fejődéséhez, csak egy már amúgy is túlhasznált területet terhelne még jobban.

Somfai Ágnes, a PM fővárosi önkormányzati képviselője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a tervezett negyed helyszínét úgy kell kijelölni, hogy azzal elhanyagolt, barnamezős területek keljenek életre, és vonják maguk után a környék fejlődését is.
A PM támogatja, hogy a nehéz helyzetben lévő múzeumi szakma egy nagyvonalú állami beruházás révén új lendületet kapjon, és ezzel is erősödjön Budapest sokszínű és színvonalas kulturális élete. Azonban a 2015-ben 200 éves Városliget, a világ első közparkjának az állapota a túlhasználattól már most is erősen leromlott, pedig éppúgy a kulturális örökség része, mint a műemlékek és a múzeumok. Beépítettsége a közparkoknál megengedettnek a másfélszerese, a mostani 4-6 milliós látogatottság pedig meg is duplázódhat – hívja fel a figyelmet Somfai Ágnes.
A politikus véleménye szerint a múzeumi negyed ideális helyszínét a szakma bevonásával és társadalmi egyeztetéssel kell megtalálni.

hiba beküldése

Címkék: , ,


Budapest.
MON.HU

További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása