2014.09.15 19:45; Frissítve: 2014.09.15 19:45


Gazprom: A hazai földalatti tározók feltöltése miatt is megy kevesebb gáz Európába

Gazprom: A hazai földalatti tározók feltöltése miatt is megy kevesebb gáz Európába © illusztráció: Getty Images
Moszkva, 2014. szeptember 15., hétfő (MTI) – Az oroszországi földalatti tározók feltöltése és a Jamal-Európa gázvezeték javításának befejezése miatt megy az európai vásárlók által igényeltnél kevesebb orosz földgáz Ukrajnán és Szlovákián keresztül Európába – közölte hétfőn a Gazprom szóvivője.
hiba beküldése

Szergej Kuprijanov azt mondta, hogy szeptember elején 4 milliárd köbméterrel kevesebb földgázt töltöttek a tározókba, mint tavaly ilyenkor. A terv 6 milliárd volt. Csak augusztusban 800 millió köbméterrel maradtak el a tervezett mennyiségnél.

Az orosz állami energetikai cég szóvivője hozzátette, hogy az Oroszország, Fehéroroszország, Lengyelország és Németország területén áthaladó Jamal-Európa elnevezésű gázvezeték javítását befejezték, így az európai exportra szánt földgázmennyiség egy részét azon keresztül továbbítják.

Az Interfax orosz hírügynökség hétfőn az Eustream nevű szlovák gázcég adataira hivatkozva azt jelentette, hogy a Gazprom megkezdte a Szlovákián keresztül továbbított földgáz mennyiségének csökkentését.

Az Ukrajnán és Szlovákián átmenő, ungvári folyosónak nevezett gázvezetéken keresztül szeptember eleje óta továbbított naponta stabilan 60 millió köbméteres mennyiség helyett hétfőn már csak 49,6 millió köbméter továbbítását jelentették be. Ez 17 százalékkal kevesebb az előző két heti átlagos mennyiségnél és az ebben a hónapban kért legnagyobb 63,25 millió köbméteres mennyiséghez képest elérheti a 21,5 százalékos csökkenést.

Korábban több uniós ország jelezte, hogy a Gazprom nem teljesíti az igényelt mennyiség leszállítását.

Razvan Nicolescu, román energiaügyi tárca nélküli miniszter hétfőn tájékoztatott arról, hogy az orosz cég közlése szerint keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét. Moszkvában nem indokolták a döntést – mondta Nicolescu.

A lengyel PAP hírügynökség a Gazprom szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy az orosz állami cég csak a szerződéses minimumot tudja földgázból leszállítani Lengyelországnak, a megnövelt rendeléseket nem képes kielégíteni.

Brüsszelben Marlene Holzner, az Európai Bizottság szóvivője pedig arról tájékoztatott, hogy a hét végén stabilizálódott Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna felől az EU-ba érkező gázszállítások mennyisége. A Lengyelország, Szlovákia és Magyarország felől Ukrajnába irányuló szállítások is visszatértek a normális szintre.

A brüsszeli tisztviselő szerint Lengyelország a hét végén kevesebb gázt kapott a Gazpromtól a kértnél, de ennek “technikai okai” voltak.

– MTI –



Budapest.
MON.HU

További hírek a Zene kategóriából
A forrói trió lett a legjobb
Forró - A 11 éves fiúkból álló csapat első helyezést ért el az országos tehetségkutatón. tovább »
Fotók: Főszerepben a Szent Efrém Miskolcon
Miskolc - A Szent Efrém Férfikar volt a főszereplője nemrég a Belvárosi Zenei Estéknek. tovább »
Berentén a Kávészünet Zenekar
Berente - A Kávészünet Zenekar tagjai 2005-ben kezdték el a közös alkotást, versek megzenésítését, majd pár [...] tovább »
Veronai baleset – A Dal 2017 második válogatója máskor lesz
Budapest - A magyar diákokat ért veronai busztragédia miatt a közmédia máskor sugározza A Dal 2017 showműsor [...] tovább »
Forraltbor- és tepertőnapok Görömbölyben
Miskolc - Immár hetedik alkalommal rendezik meg a Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Napokat. tovább »
Még több kategóriábol »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása