2013.05.4 12:23; Frissítve: 2013.05.4 12:23


Felmentették Laborcot a hivatali visszaélés vádja alól, egy másik pontban viszont elmarasztalták

Felmentették Laborcot a hivatali visszaélés vádja alól, egy másik pontban viszont elmarasztalták
Budapest, 2013. május 3., péntek (MTI) – A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját a hivatali visszaélés vádja alól – közölte Zamecsnik Péter, Laborc Sándor védője pénteken az MTI-vel.
hiba beküldése

Az ügyvéd elmondta: az ítélőtábla az úgynevezett Ovi-Bajusz-ügyben jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, azaz bűncselekmény hiányában mentette fel Laborc Sándort. Egy másik vádpontban, jogosulatlan információgyűjtés miatt ugyanakkor elmarasztalták Laborc Sándort.
A Magyar Nemzet és a Heti Válasz 2011 őszén számolt be arról, hogy az előző kormányzati ciklusban a titkosszolgálat adatokat gyűjthetett Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnökről és Kövér László mostani házelnökről. A Heti Válasz azt írta, az elhárítás egyik volt felső vezetője Ovi és Bajusz nevű mappákba mentette a vélhetően a kormányfőről és a házelnökről gyűjtött információkat.
A Magyar Nemzet információi szerint a bizonyítékok Laborc Sándor hivatali laptopjáról kerülhettek elő. Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokért felelős minisztere cáfolta, hogy felügyelete alatt a titkosszolgálatok törvénysértő módon adatokat gyűjtöttek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról.
A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa tavaly júliusban részben felmentette, részben elítélte első fokon meghozott, nem jogerős ítéletében Laborc Sándort, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját. Laborc Sándort és két társát társtettesként elkövetett, magántitok jogosulatlan megismerése, továbbá annak kísérlete miatt pénzbüntetésre ítélték. A bíróság ugyanakkor felmentette Laborc Sándort a többrendbeli hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés vádja alól. Mivel a per tárgya államtitok, az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalta a bíróság.
Zamecsnik Péter most elmondta: az ítélőtábla a felmentő ítéleteket az összes vádlott esetében helybenhagyta, Laborc Sándort az ötből négy vádpont alól felmentették. Az elmarasztó ítéletnél a Fővárosi Ítélőtábla a minősítést magántitok jogosulatlan megismeréséről jogosulatlan információgyűjtésre változtatta, a pénzbüntetést pedig fenntartotta. Ennek az ügynek a részleteiről az ügyvéd államtitokra hivatkozva nem árult el részleteket, de jelezte: nem az Ovi-Bajusz-üggyel van összefüggésben.
Demeter Ervin pénteken – a Laborc Sándor és Portik Tamás közötti 2008-as találkozókra utalva – azt mondta az MTI-nek: a Gyurcsány-kormány alatt “üzemszerűen” használták politikai és alvilági célokra a titkosszolgálatokat. Hozzátette: a 2010-es kormányváltás után derült fény arra, hogy van olyan műveleti dosszié, amelyben a Fidesz elnökségi tagjai és a pártelnök közötti, 2006-os telefonbeszélgetés tartalmát rögzítették, a volt főigazgatónak pedig “Ovi” és “Bajusz” néven volt telefonbeszélgetéseket és kapcsolatokat elemző dossziéja.
Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokért felelős minisztere visszautasította, hogy a szocialista kormányzás idején bármely kormánypárti politikus saját politikai céljaira vagy ellenfelei lejáratására használta volna fel a titkosszolgálatokat.
A volt miniszter, aki még nem ismerte a jogerős ítéletet, amikor nyilatkozott az MTI-nek, azt mondta: Demeter Ervin a Fidesz által 2010 óta hangoztatott vádakat ismételt meg, amelyek alól Laborc Sándort a bíróság első fokon felmentette a hivatali visszaélés miatt indult eljárásban.



Budapest.
MON.HU

További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása