2012.07.12 19:33; Frissítve: 2012.07.12 19:33


BÉT – Negatív nemzetközi hangulatban csökkent a BUX

Budapest, 2012. július 12., csütörtök (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,94 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 16.979,17 ponton zárt csütörtökön.
alt hiba beküldése

A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a negatív nemzetközi hangulat húzta magával a BUX-ot is.

Hozzátette: szerdán a hazai tőzsde sokkal jobban teljesített, mint a nemzetközi piacok, ez is oka a csütörtöki esésnek.

Az elemző szerint hazai negatív hír nem érkezett. Azt azonban elképzelhetőnek tartja: a befektetők egyre inkább kezdik felismerni, hogy Brüsszel kemény feltételeket szabhat Magyarországnak az IMF/EU-tárgyalásokon, ami veszélyeztetheti a megállapodás létrejöttét.

A Mol 470 forinttal, 2,80 százalékkal 16.320 forintra csökkent, 906,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 42 forinttal, 1,22 százalékkal 3.408 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,49 százalékkal 431 forintra gyengült, forgalma 388,3 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 450 forinttal, 1,22 százalékkal 36.550 forintra csökkent, a részvények forgalma 378,4 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 101,3 millió forintos forgalom mellett 140 forinttal, 0,92 százalékkal 15.150 forintra csökkent.

A BUMIX 1.016,95 ponton zárt csütörtökön, ez 11,94 pontos, 1,16 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a malmi búza elszámoló ára augusztusra 100 forinttal 64.900 forintra csökkent, szeptemberre és decemberre változatlanul 65.000 forint.

A takarmánybúza augusztusra 500 forinttal 59.500 forintra, szeptemberre pedig 3.750 forinttal 59.750 forintra drágult.

A takarmánykukorica elszámoló ára novemberre változatlanul 58.900 forint. Decemberre 850 forinttal 59.750 forintra, jövő márciusra pedig 500 forinttal 57.000 forintra emelkedett az ár.

A takarmányárpa elszámoló ára augusztusra 3.750 forinttal 59.750 forintra, szeptemberre 3.300 forinttal 60.000 forintra nőtt.

A nagy olajtartalmú napraforgómag októberi jegyzésre 1.000 forinttal 126.000 forintra drágult. Novemberre változatlanul 127.000 forint, decemberre pedig 128.000 forint.

A nagy olajtartalmú repce elszámoló ára augusztusi, szeptemberi és jövő márciusi jegyzésre is 1.000 forinttal csökkent. Így augusztusra 140.000, szeptemberre 141.000, jövő márciusra pedig szintén 140.000 forint.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!
Cikkek innen: Budapest
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása