2011.06.9 12:50; Frissítve: 2011.06.9 15:16


50 éves a Csepeli Strandfürdő

A XXI. kerületben 1961. június 7-én nyitotta meg először kapuit a Csepeli Strandfürdő. Az 50 éves évforduló alkalmából 2011. június 7-én ünnepséget tartottak a strand bejáratánál, ahol emléktáblát is avattak a megemlékezés tiszteletére.

A helyi önkormányzat nevében Ábel Attila alpolgármester felidézte a csepeli strand létrehozásának előzményeit, majd elmondta, hogy a fővárosi önkormányzattal közösen a jövőben támogatják egy fedett uszoda létrehozását a strand területén.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója is röviden méltatta a csepeli strand elmúlt ötven évét, majd ajándékot adott át Deák Ferencnének, aki 30 évig volt a strand vezetője, valamint öt darab belépőjegyet adományozott a kerületi idősek otthona lakóinak. Ezután került sor a strand bejárata előtt elhelyezett emléktábla leleplezésére, mely a XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület támogatásával készült.

A megemlékező ünnepség a strand egyik öltözőjében létrehozott hét tablóból álló történeti kiállítással folytatódott, amelyet a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület képviseletében Zémann István ismertetett. Ugyanitt az érdeklődők megtekinthették a Csepeli Strandfürdő legelső vendégkönyvét is.

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!
Cikkek innen: Budapest
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása