Frissítve:

Brókerbotrány – Folytatódtak az egyeztetések a Bankszövetség és az NGM között

Budapest, 2015. április 13., hétfő (MTI) – Folytatódtak az egyeztetések a Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium között a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport tevékenységének károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról – tájékoztatta a szaktárca közleményben az MTI-t hétfőn.

hiba beküldése

A megbeszélésen a bankok képviselői nem zárkóztak el a brókerbotrány miatt beterjesztett egyes módosításoktól, illetve a Quaestor kártalanítási alap felállítását kezdeményező javaslattól. A Bankszövetség ugyanakkor jelezte a Quaestor-törvénnyel kapcsolatos aggályait.
Az egyeztetésen megállapodtak arról, hogy a Beva nagy összegű kártalanítása nyomán a befektetési szolgáltató szektorban kialakult helyzetről a gazdasági tárca jelentésben tájékoztatja a kormányt.

A megbeszélésen szóba került a bankadó közeljövőben várható fokozatos csökkentése és a cserébe elvárt hitelezési aktivitás is. A részletek további egyeztetéseken dőlnek el véglegesen, amely azonban nem befolyásolja a két indítvány parlamenti megvitatását – jelezte az NGM a közleményben.

A szaktárca emlékeztet arra, hogy Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a múlt héten kezdett egyeztetést a kérdésekben.

Rogán Antal (Fidesz) péntek este benyújtotta törvényjavaslatát a parlamentnek a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról.

A törvényjavaslat hatálya azokra az ügyletekre terjed ki, amelyeknél az ügyfél jognyilatkozata a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, vagy ilyenként megjelölt, a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. által értékesített kötvények vásárlására irányult, és az ügyfél ezzel kapcsolatban az ellenérték fizetési kötelezettségének eleget tett, függetlenül attól, hogy az ügylet érvényesen létrejött-e, illetve teljesítették-e.

Az indoklás szerint az indítvány egy követeléskezelő, kárrendező alap felállításáról rendelkezik, amely – a Befektető-védelmi Alap (Beva) kártalanításával együtt – 30 millió forintig kielégíti az ügyfelek igényeit. Ez feltételezhetően lényegesen nagyobb arány, mint amihez egy egyedi perben, illetve a felszámolási eljárásban az ügyfelek reálisan juthatnának.

A külön törvény megalkotására az előterjesztő szerint azért is szükség van, mert a károsultak nagy számára tekintettel az egyedi igényérvényesítés rendkívüli nehézségekkel járna. A bíróságok számára jelentős kihívást jelentene, ha a károsultak egyenként érvényesítenék igényüket.

Az alap kárrendezése a Beva által kifizetendő kártalanítást meghaladó követelésre vonatkozik, annak összege személyenként nem haladja meg a Quaestor Financial Hrurira, illetve a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. tagjaival szemben fennálló követelések összegét, legfeljebb azonban a Beva által fizetett kártalanítással együtt a harmincmillió forintot. A harmincmillió forintot meg nem haladó összegű követeléseket tőkeértéken, a kötvényeket pedig névértéken kell figyelembe venni.
A törvényjavaslat szerint a kárrendezést kérelmezni kell. A kérelem benyújtásakor a jogosultnak igazolnia kell az értékpapír-számláján nyilvántartott kötvények mennyiségét, a követelés összegét. A kérelmet az alap által rendszeresített űrlapon, az alap kárrendezési szabályzatában meghatározott módon és helyen, vagy a kijelölt kormányablakon keresztül nyújthatják be. Ha a kérelmet a kormányablakon keresztül adják be, azt az alap részére haladéktalanul továbbítani kell.

A kérelmeket 2015. május 6. és 2015. június 5. között nyújthatják be a károsultak, a beadási határidő jogvesztő.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Baleset az M3-ason Mezőkövesdnél – megszűnt a forgalomkorlátozás
Miskolc/Mezőkövesd - Megszűnt a forgalomkorlátozás szombat este, 10 óra előtt az M3-as autópálya [...] tovább »
Augusztus 20. – Bakondi: az érintett szervek felkészültek az ünnepi rendezvények biztosítására
Budapest - Az érintett szervek felkészültek az augusztus 20-i ünnepségek biztosítására, a munkát megfelelően [...] tovább »
Átadták Közép-Európa legmodernebb lovasközpontját Szilvásváradon
Szilvásvárad - A Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként Közép-Európa legújabb és [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 33. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 33. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Tanácsok, ötletek hobbihoz és életmódhoz
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kertészkedés, nyári ízek és egészség – minden megtalálható egy füzetben. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A csapat hajtott és küzdött, de az egyéni hibák mai is döntőnek bizonyultak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 2. fordulójában négy meccset játszottak volna [...] tovább »
„Gól nélkül ezt a játékot nem lehet játszani…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 2. fordulójában két meccset játszottak szombaton. tovább »
„Ez volt az a mérkőzés, amit meg kellett volna nyernünk, mégis kikaptunk…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 2. fordulójában három meccset játszottak szombaton. tovább »
„Álomszerű kezdés, egy edző nem is kérhet jobb forgatókönyvet”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály, 2. fordulójában öt mérkőzést rendeztek meg szombaton. tovább »
„Butaságnak tartom azt, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 3. fordulójában megyei meccset is rendeztek szombaton. tovább »
Bicsák Bence negyedik lett a svájci triatlon vk-n
Lausanne - A legjobb magyarként Bicsák Bence negyedik helyen végzett a triatlonosok szombati világkupaversenyén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása