Frissítve:

Brókerbotrány – A Buda-Cash károsultak a felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak

Budapest, 2015. augusztus 3., hétfő (MTI) – A felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak a Buda-Cash károsultak – közölte hétfőn a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN).

hiba beküldése

A közlemény szerint folyamatosan gondoskodnak a hiánytalanul meglévő pénzügyi eszközök kiadásáról, így a felszámolási eljárásban befolyt osztalékokat is kiutalják az érintett 712 ügyfélnek.

A Buda-Cash Zrt. KELER-nél vezetett számlájára a Zwack, az ELMŰ, az ÉMÁSZ, a Graphisoft, a Norbi Update és az Állami Nyomda részvényeihez tartozó osztalékok érkeztek be a felszámolási eljárás kezdő időpontját, vagyis 2015. március 5. követően.

A PSFN kifejti: ha az osztalékfizetéssel érintett értékpapír maradéktalanul rendelkezésre áll, úgy a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt beérkező osztalékokra vonatkozóan az ügyfeleknek pénzeszköz kiadására vonatkozó igénye áll fenn. Abban az esetben, ha az ügyfelek által elhelyezett pénzeszközökben hiány mutatkozik, azaz a fellelhető pénzeszközök nem biztosítanak teljes körű fedezetet az ügyfelek pénzköveteléseinek kielégítésére, a felszámolónak a befektetési vállalkozásokról és árutőzsdei szolgáltatásokról szóló törvény alapján devizanemenként, a jogszabályban előírt arányosítás szerint kell kiadnia az ügyfeleknek ezeket a pénzeszközöket is.

A felszámolási eljárás kezdő időpontját követően a hiánytalanul meglévő értékpapírok után beérkező osztalékok nem képezik a fentiek alapján a felszámolási eljárás kezdő időpontjára megképezendő, úgynevezett pénz homogén csoportok részét, amelyből az ügyfeleket csak arányosan lehet kielégíteni, így az adott értékpapírral rendelkező ügyfelet illeti meg az adott értékpapír mennyiség vonatkozásában befolyt, vagy esetleges még befolyó osztalék.

Azoknál az osztalékfizetéssel érintett értékpapíroknál pedig, amelyek nem állnak maradéktalanul rendelkezésre, az ügyfeleket az adott pénzügyi eszközre megképeztetett homogén csoport alapján létrejövő arányosan kiadható eszközök után illeti meg a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőzően, valamint az azt követően befolyt, vagy esetlegesen még befolyó osztalék.

Azoknak a Zwack, ELMŰ, ÉMÁSZ, Graphisoft, Norbi Update és Állami Nyomda részvényeivel rendelkező ügyfeleknek, akik korábban már voltak személyes adategyeztetésen a Buda-Cashnél, és bejelentették pénzforgalmi számlaszámukat, további teendőjük nincs, átutalják nekik az osztalékot.

Azokat az ügyfeleket, akik korábban voltak adategyeztetésen, de nem ismert a pénzforgalmi számlájuk száma, a
PSFN ügykezelői telefonon keresik meg a számlaszám megadása érdekében. Az osztalékfizetéssel érintett azon ügyfelek, akik még nem vettek részt személyes adategyeztetésen, az egyeztetés során kell majd megadniuk a pénzforgalmi számlájuk számát, amelyre az osztalék kiutalását kérik.

A PSFN arról is tájékoztatott, hogy a TVK részvénykiszorítási eljárásban érintettek részére megkezdődtek a transzferálások. A folyamatban lévő vagyonkiadás során előfordult, hogy egyes ügyfeleket sem telefonon, sem a Buda-Cash Zrt. nyilvántartásaiban szereplő más módon nem sikerült kiértesíteni. A társaság ezért arra kéri a kiutalásokban érintett ügyfeleket, hogy feltétlenül jelentsék be aktuális elérhetőségüket az info@budacash.hu e-mail címen.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Fejlett technológiákat kell beszerezni
Debrecen - A 2018-as év tervei­ről, az ágazatra váró kihívásokról érdeklődve vendégeink megerősítették: [...] tovább »
Az EU 1,3 milliárd eurót biztosít a Romániát Magyarországgal összekötő vasútvonal korszerűsítésére
Brüsszel - Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból [...] tovább »
Csökken az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát [...] tovább »
Elfogyott a csirkehús a brit KFC-éttermekből
London - Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután [...] tovább »
A hazai feldolgozóipar még nehezen veszi fel a versenyt
Debrecen - Az uniós csatlakozás erős piaci versenyt eredményezett. tovább »
Elindult “Az aszú éve” magyar borokat népszerűsítő kampány az Egyesült Államokban
Washington, Tokaj - Elindult "Az aszú éve" kampány az Egyesült Államokban, ahol egy éven keresztül a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Debreceni győzelmek a hétvégi hokitornán
Debrecen - Múlt hétvégén rendezték meg Debrecenben a szlovák bázisú nemzetközi bajnokság, a Carpathian Junior [...] tovább »
Végre! Ez már tétre megy a Lokinak!
Debrecen - A hosszú téli álom után „kitavaszodik” a magyar futballban, kedden kupamérkőzést játszik a Loki. tovább »
Aluinvent-DVTK U23: Sajnos a papírforma érvényesült
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 16. fordulójában hazai pályán szenvedett sima vereséget [...] tovább »
Vért izzadt a győzelemért a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának 15. fordulójában szoros mérkőzést nyert meg [...] tovább »
Hazai pályán nyert a DVTK sakkcsapata
Miskolc - Vasárnap a 6. forduló mérkőzését hazai környezetben játszotta a diósgyőriek élvonalbeli [...] tovább »
Miskolci Vénusz: A nehézségek ellenére is megszerezték a három pontot
Miskolc - A női futsal NB I 17. fordulójában idegenben diadalmaskodott a Miskolci Vénusz együttese. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása