Frissítve:

Brit választások – Felmérések: növekszik a Munkáspárt kormányalakítási esélye

London, 2015. április 19., vasárnap (MTI) – Szakértői vélemények szerint a legutóbbi felmérések alapján növekszik annak az esélye, hogy a május 7-ei brit parlamenti választások után az ellenzéki brit Munkáspárt vezetésével alakulhat új kormány.

hiba beküldése

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap megbízásából elvégzett új felmérés a Munkáspártnak 36 százalékos, a kormányzó Konzervatív Pártnak 33 százalékos támogatottságot mutatott ki.

Peter Kellner, a YouGov elnöke az adatokhoz fűzött kommentárjában hangsúlyozta, hogy jóllehet e szavazatmegoszlás sem biztosítana abszolút többséget a Munkáspártnak a londoni alsóházban, egy ilyen választási eredmény azonban a lehetséges koalíciós, illetve külső támogató partnerek választéka miatt mégis azt valószínűsítené, hogy Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.

Kellner szerint a választási matematika a most érvényes előrejelzések szerint azt mutatja, hogy ha a konzervatívok megnyerik a Liberális Demokraták – vagyis jelenlegi koalíciós partnerük -, valamint az észak-írországi unionisták támogatását, azzal is csak 317 képviselőre számíthatnának a 650 tagú alsóházban, a Munkáspárt viszont a skót nacionalistákkal és a kisebb baloldali pártokkal együtt 325 fős támogatói szövetséget tudhatna maga mögött.

Kellner megfogalmazása szerint a brit választók “kezdenek megbarátkozni azzal a gondolattal”, hogy a következő kormányt Ed Miliband vezeti. Ezt jelzi az is, hogy a YouGov felmérése szerint egyetlen hónap alatt 26 százalékról 36 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik elégedettek a Munkáspárt vezetőjének tevékenységével.

A konzervatívok vezette újabb kormánykoalíció esélye más brit szakértők szerint is csökken.

Stephen Fisher, az Oxfordi Egyetem politikatudomány-professzora Londonban dolgozó újságíróknak tartott minapi háttértájékoztatóján elmondta: az általa használt előrejelzési modellek alapján kétharmados esélye van annak, hogy a konzervatívoké lesz a legnagyobb alsóházi frakció, de csak 8 százalék az esély arra, hogy a tory pártcsoport létszáma meghaladja az összes többi frakció együttes létszámát.
Fisher professzor számításai szerint – figyelembe véve a Konzervatív Párt számára elfogadható potenciális koalíciós partnerek korlátozott számát és frakcióik várható méretét is – mindössze 42 százalék az esélye annak, hogy a májusi választások után ismét konzervatív vezetésű kormány alakuljon Nagy-Britanniában.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában megerősítette: kész lenne együttműködni a Munkáspárttal annak érdekében, hogy a kormányzó Konzervatív Párt a májusi parlamenti választások után ne alakíthasson ismét kormányt.

Sturgeon hozzátette: “jelenleg” nem szerepel az SNP politikai napirendjén az újabb népszavazás kiírása Skócia függetlenségéről. Kijelentette ugyanakkor, hogy változatlan meggyőződése szerint Skócia “egy nap” független ország lesz, mert “a dolgok ebbe az irányba tartanak”.

Ed Miliband a választási kampányban többször is kijelentette, hogy nem lesz formális koalíció a Labour és az SNP között, éppen azért, mert az SNP továbbra is Skócia elszakadására, így Nagy-Britannia uniójának felbontására törekszik. Miliband azt azonban nem mondta, hogy a Labour visszautasítaná az SNP informális külső támogatását, ha a kormány működőképességéhez erre lenne szükség.

Skóciában az SNP vezette skót kormány kezdeményezésére szeptember 18-án tartottak függetlenségi népszavazást, amelyen az elszakadást ellenző erők győztek 55,3 százalékos szavazataránnyal.

– Kertész Róbert, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Donald Trump: Washington fontolóra veszi a lengyel kérést állandó lengyelországi amerikai katonai jelenlétre
Washington - Az Egyesült Államok fontolóra veszi a lengyel kérést, amely állandó amerikai katonai jelenlétet [...] tovább »
Leszakadt a madridi Hotel Ritz állványzatának egy része, egy munkás meghalt, többen megsérültek
Madrid - Leszakadt Madridban a felújítás alatt álló Hotel Ritz állványzatának egy része kedden, a balesetben [...] tovább »
Nobel békedíjra jelölte a kijevi parlament az orosz börtönben éhségsztrájkoló ukrán filmrendezőt
Kijev - Nobel-békedíjra jelölte a kijevi parlament kedden az Oroszországban bebörtönzött, több mint négy [...] tovább »
Brexit – Liberális Demokraták: a Brexit megállítható és meg is kell állítani
London - A brit Liberális Demokraták vezetője szerint a Brexit megállítható és meg is kell állítani. tovább »
Szíria – Netanjahu együttérzését fejezte ki Putyinnak, és további biztonsági együttműködést szorgalmazott
Jeruzsálem - Együttérzésének adott hangot Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz [...] tovább »
Illegális bevándorlás – BM: újabb hazug jelentéssel támadják Magyarországot, hogy elvegyék a határvédelem jogát
Budapest - "Brüsszel újabb valótlan tartalmú jelentéssel támadja Magyarországot, azért hogy elvegye tőlünk a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kerekesszékes vívó Eb – Három éremmel kezdett a magyar csapat
Budapest - Mező Boglárka a női kard B kategóriájának egyéni versenyében ezüstérmet nyert, míg Osváth [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Magyar győzelmek
Budapest/Alicante - Mind a négy magyar játékos győzött a férfi egyes selejtezőjének második fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott kassán a DVTK
Budapest/Kassa - A DVTK Jegesmedvék 6-3-ra kikapott a HC Kosice vendégeként a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Mindkét félidőben húsz gólt dobott a Szeged
Budapest - A címvédő Szeged és a Veszprém is fölényesen nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Szlovákiában versenyeztek
Miskolc - Nemzetközi meghívásos kötöttfogású verseny, Nyárasd (Szlovákia), 7 ország, 150 induló. A DVTK-MVSI [...] tovább »
Megmaradt a kosarasok esélye a világbajnokságra
Debrecen - Az olaszok ellen szenvedett vállalható, hatpontos (63-69) vereséget a magyar válogatott hétfőn este a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása