Frissítve:

Brit választások – Brit sajtó: Cameron már jövőre EU-népszavazást akar, tervek a BBC “megszorongatására”

London, 2015. május 12., kedd (MTI) – Keddi brit sajtóértesülések szerint David Cameron miniszterelnök a 2017-es határidő előtt egy évvel, már jövőre szeretné kiírni a népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e.

hiba beküldése

A lapok kormányzati forrásai szerint Cameron a brit közszolgálati médiatársaságot, a BBC-t is “meg akarja szorongatni”, elsősorban az előfizetési díj esetleges megszüntetésével, és ennek jele, hogy John Whittingdale személyében olyan politikust nevezett ki a kulturális minisztérium élére, aki közismerten a társaság és az előfizetéses rendszer egyik legszókimondóbb bírálója.

A The Guardian című baloldali napilapnak egy név nélkül idézett kormányilletékes azt mondta: Cameron elsősorban azért akarja már jövőre megtartani az EU-tagságról tervezett népszavazást, hogy a referendum “ne akadjon össze politikailag veszélyes módon” a 2017-ben esedékes németországi és franciaországi választásokkal.

Cameron tervei szerint Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna.

A brit kormány ragaszkodni kíván ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.

A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

A The Guardian által idézett kormányilletékes szerint a kormányon belül “egyértelműen az a hangulat”, hogy a folyamatot fel kell gyorsítani, és meg kell teremteni a feltételeit az EU-népszavazás jövő évi megrendezésének.
“Mindig is azt mondtuk, hogy 2017 csak a határidő, nem a (népszavazás) kijelölt időpontja” – hangsúlyozta a brit lap forrása.

A népszavazásról szóló törvénytervezet várhatóan már szerepelni fog a múlt heti választások eredményeként megalakult új, egypárti konzervatív kormány programjában, amelyet május 27-én ismertet a parlamentben II. Erzsébet királynő.
A The Guardian forrásai szerint a törvény elfogadási procedúrája után a referendumot akár már jövő júliusban, de legkésőbb szeptemberben meg lehet rendezni.

A két legnagyobb konzervatív brit napilap, a The Times és a The Daily Telegraph egybehangzó értesülései szerint Cameron új kormánya a BBC-t is “le akarja rendezni”. A Telegraph forrásai szerint a Konzervatív Párt több magas rangú illetékese azzal vádolja a brit közszolgálati médiatársaságot, hogy az “megbocsáthatatlan részrehajlást” tanúsított a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt iránt a választási kampány alatt.

A lap konzervatív párti forrásai szerint ez felveti azt az aggályt, hogy a BBC “EU-párti alapállásból” fogja közvetíteni az EU-népszavazás kampányát.

A The Times forrásai szerint John Whittingdale kulturális miniszteri kinevezésével Cameron már “leadta az első figyelmeztető lövést”.

Whittingdale – akinek tárcája a médiaszabályozásért is felelős – már korábban többször kifejtette azt az álláspontját, hogy a BBC finanszírozására minden brit háztartástól behajtott évi 145,50 fontos (több mint 60 ezer forintos) előfizetési díj hosszú távon fenntarthatatlan.

A BBC Nagy-Britanniában fogható műsor- és multimédiás szolgáltatásaiban soha nincs reklám, a cég a 25 millió brit háztartás által kötelezően fizetett előfizetési díjból, valamint saját gyártású műsorainak globális értékesítési jövedelméből tartja fenn magát.

A Konzervatív Párton belül már korábban is hallhatók voltak olyan vélemények, hogy az előfizetési rendszert át kell alakítani, sőt esetleg fel is kell számolni, mert piactorzító.

– Kertész Róbert, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Fotók: 15 hihetetlen árnyék, amelyet kétszer kell megnéznie, hogy értse
Mindennek és mindenkinek van árnyéka, annak alakja viszont függ attól, hogy a fény milyen szögben érkezik. [...] tovább »
Bukaresti kormányalakítás – A leváltott kormány minisztereinek többsége a helyén marad
Bukarest - Megtartja posztján a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Grindeanu-kabinet minisztereinek [...] tovább »
Zsarolóvírus – A Kaspersky Lab szerint nem a Petya családhoz tartozik a rosszindulatú szoftver
Moszkva - A zsarolóvírusnak, amely az elmúlt két nap folyamán számos országban támadott meg szervereket, a [...] tovább »
Az EU meghosszabbította az Oroszország ellen hozott gazdasági szankcióit
Brüsszel - Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciók [...] tovább »
Londoni tűzvész – Theresa May: az eddig vizsgált épületburkolati minták közöl egyik sem felelt meg a tűzbiztonsági ellenőrzésen
London - A két héttel ezelőtti londoni tűzvész óta eddig megvizsgált épületburkolati minták közül egyik sem [...] tovább »
Az eurázsiai jégtakaró olvadását modellezték norvég kutatók
London - Az eurázsiai jégtakaró olvadása csúcspontján 2,5 méterrel emelte meg a tengerek szintjét globálisan - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Keszthelyi Rita és Nagy Viktor az év vízilabdázói a szurkolóknál
Budapest - Keszthelyi Ritát, az UVSE 25 éves balszélsőjét és Nagy Viktort, a Szolnoki VSC 32 éves kapusát [...] tovább »
EL-selejtező – A Vasasnak lesz a legnehezebb dolga
Budapest - Három magyar csapat is megkezdi szereplését csütörtökön a nemzetközi kupaporondon: a Videoton a [...] tovább »
NBA – Phil Jacksontól megvált a New York Knicks
New York - Távozott posztjáról Phil Jackson, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York [...] tovább »
Szombaton ismét megrendezik a Király Kupát Szombathelyen
Szombathely - A Swietelsky Haladás és a Paks FC összecsapásával kezdődik szombaton 14 órakor a XIV. Király Kupa [...] tovább »
Az állat tragédiája
Ha nem a munkám szólított volna vasárnap délután Nagycserkeszre, magánemberként lettem volna jelen az [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Az első öt forduló órarendje
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az OTP [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása