Frissítve:

Brit Nagydíj – Rosberg nyert, Vettel kiesett

Brit Nagydíj - Rosberg nyert, Vettel kiesett Brit Nagydíj - Rosberg nyert, Vettel kiesett - © Fotó: edition.cnn.com
Silverstone, 2013. június 30., vasárnap (MTI) – Nico Rosberg, a Mercedes istálló német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Brit Nagydíjat, amelyet a címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel (Red Bull) műszaki hiba miatt feladott, így összetettben veszített az előnyéből.

hiba beküldése

Rosberg idei második, pályafutása harmadik részsikerét aratta, mögötte az év végén visszavonuló Mark Webber (Red Bull) zárt a második, Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik helyen.

A rajtot a pole pozícióban álló Lewis Hamilton (Mercedes) remekül kapta el, Rosberg azonban hibázott, így a harmadik helyről induló Vettel másodikként fordult el az első kanyarban. A negyedikként rajtoló Webber teljesen beragadt a startnál, s nagyon visszaesett. Az első kör végén Hamilton, Vettel, Rosberg, Adrian Sutil (Force India), Felipe Massa (Ferrari), Räikkönen, Daniel Ricciardo (Toro Rosso), Alonso, Romain Grosjean (Lotus), Jenson Button (McLaren) volt a pontszerző helyeken haladók sorrendje.

Hamilton autóján aztán a 8. körben a bal hátsó gumi megadta magát, a defektes abronccsal a britnek gyakorlatilag egy teljes kört kellett megtennie, hogy behajtson a boxba, így visszacsúszott az utolsó pozícióba. A 10. körben Massa is bal hátsó defektet kapott, ezt követően az élmezőnyből Alonso, Webber, Ricciardo és Räikkönen, majd Rosberg és Sutil autóján is kereket cseréltek. Az élen álló Vettel a 14. körben járt a boxban, és vezető pozícióban tért vissza a pályára.

A 15. körben a hetedik helyen haladó Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) is bal hátsó defektet kapott, a versenybíróság pedig a pályára került nagy mennyiségű törmelék miatt egy körrel később beküldte a biztonsági autót. Az első hat helyen ekkor Vettel, Rosberg, Sutil, Alonso, Grosjean és Räikkönen haladt.

A mezőny öt kört tett meg a Safety Car mögött, az újraindulás gond nélkül lezajlott, féltávnál Vettel, Rosberg, Sutil, Alonso, Räikkönen és Grosjean száguldott az első hat pozícióban. Räikkönen autóján a 30. körben újra kereket cseréltek, egy körrel később Alonso és Grosjean is a boxban járt, a 34. körben pedig Sutil, majd Rosberg, valamint Vettel váltott abroncsokat. Utóbbi az élmezőnyből ismét utolsóként járt a boxban, s az első helyre jött vissza a pályára, 10 körrel a leintés előtt azonban műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt, s mivel autója a célegyenesben állt meg, ismét a pályára jött a biztonsági autó.

Az élmezőnyből Alonso, Rosberg és Webber azonnal kiment a boxba kereket cserélni, a Safety Car pedig a 45. körben hagyta el az aszfaltcsíkot.

Öt körrel a vége előtt Rosberg, Räikkönen, Webber, Sutil, Alonso, Hamilton volt az első hat sorrendje, miközben Sergio Perez (McLaren) bal hátsó defekt miatt kiesett. Webber és Alonso nagy felzárkózásba kezdett, három körrel a leintés előtt előbbi már a második, utóbbi a negyedik helyen haladt, végül mindketten felértek a dobogóra Rosberg mögé.

Összetettben az élen álló Vettel előnye 36 pontról 21-re csökkent legfőbb üldözőjével, Alonsóval szemben.

Az ötödikként célba érő finn Kimi Räikkönen (Lotus) sorozatban 25. versenyén szerzett pontot, ezzel megdöntötte a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher ide vonatkozó rekordját.

A világbajnoki sorozat következő versenyét, a Német Nagydíjat jövő vasárnap rendezik a Nürburgringen.

 A vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

Brit Nagydíj, végeredmény (52 kör, 306,198 km):

———————————————–

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:32:59.456 óra

2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 0.765 másodperc hátrány

3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 7.124 mp h.

4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7.756 mp h.

5. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 11.257 mp h.

6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 14.573 mp h.

7. Adrian Sutil (német, Force India) 16.335 mp h.

8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 16.543 mp h.

9. Paul di Resta (brit, Force India) 17.943 mp h.

10. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 19.709 mp h.

pole pozíció: Hamilton

leggyorsabb kör: Webber 1.33.401 p

 

A világbajnoki pontversenyek állása 8 futam után (még 11 van hátra):

——————————————————————

pilóták:

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 132 pont

2. Alonso 111

3. Räikkönen 98

4. Hamilton 89

5. Webber 87

6. Rosberg 82

7. Massa 57

8. Di Resta 36

9. Romain Grosjean (francia, Lotus) 26

10. Jenson Button (brit, McLaren) 25

11. Sutil 23

12. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 13

13. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 12

14. Ricciardo 11 15. Hülkenberg 6

csapatok:

1. Red Bull 219 pont

2. Mercedes 171

3. Ferrari 168

4. Lotus 124

5. Force India 59

6. McLaren 37

7. Toro Rosso 24

8. Sauber 6

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Könyvbemutató és beszélgetés
Fehérgyarmat - Csepelyi Adrienn újságíró, író, rádiós műsorvezető május 25-én, pénteken 15 órától [...] tovább »
Rali Országos Bajnokság: jöhet az első murvás verseny
Miskolc, Szombathely - Az előttünk álló hétvégén Szombathelyen, az Iseum Rallye-val folytatódik az idei magyar [...] tovább »
Lőtávolban az utánpótlás, remek szereplés az ob-n
Debrecen - Ácson rendezték meg a közelmúltban az általános és középiskolások nyíltirányzékú légpuskás [...] tovább »
Egy métert sem mentünk murván!
Interjú Farkas Kálmán csapatvezetővel az ISEUM Rally előtt. tovább »
Goia Dani és a Keceli Autocross
Beszélgetés Danival a hétvégi KecelRingi autocross verseny előtt. tovább »
Zárul a play off, a hajdú-bihariaknak nincs miért izgulniuk
Berettyóújfalu, Debrecen - Az utolsó, 10. fordulót rendezik meg a férfi futsal NB I-ben pénteken, az A jelű [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Végleg vége Hosszú Katinka házasságának
Budapest - A sztárúszó hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem sikerült helyrehozni a házasságát [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása