Frissítve:

Brit munkavállalás – Mélyül a koalíciós vita, Andor László bírálja a brit kormányt

London, 2013. december 22., vasárnap (MTI) – Ultimátumszerű nyilatkozatokban utasították el vasárnap a brit kormánykoalícióban részes Liberális Demokraták vezető politikusai a nagyobbik koalíciós partner, a Konzervatív Párt terveit az EU-társállamokból érkező munkavállalók számának korlátozására, és ismét bírálta a brit kormány hozzáállását Andor László illetékes EU-biztos is.

hiba beküldése

Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes, aki a Liberális Demokratákat képviseli a konzervatív-liberális brit kormánykoalícióban, a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapban közölt cikkében “értelmesnek és ésszerűnek” nevezte a kormány által az EU-bevándorlás szabályozásával kapcsolatban már bejelentett tervek némelyikét, köztük azt, amelynek alapján ha egy külföldi EU-állampolgár az utcán alszik és koldulásból tartja el magát, kitoloncolható és 12 hónapra kitiltható lesz Nagy-Britanniából.

“Ez az a pont azonban, ahol meghúzzuk a vonalat (…) a (Nagy-Britanniába betepelülő) EU-állampolgárok számának önkényes korlátozásáról szóló szövegek értelmetlenek és figyelemelterelők” – fogalmazott vasárnapi írásában a brit miniszterelnök-helyettes.

Clegg szerint ráadásul egy ilyen korlátozás illegális lenne, és a külföldi EU-államokban élő britek milliói “aligha köszönnék meg” a brit kormánynak, ha emiatt “adok-kapok jellegű” megtorló intézkedések szenvedő alanyaivá válnának.

A liberális politikus ezzel arra a minap kiszivárogtatott értesülésre reagált, amely szerint a brit kormány a konzervatívok elképzelései alapján 75 ezerben szabná meg a külföldi EU-állampolgárok nagy-britanniai bevándorlásának éves kvótáját.

Clegg szerint “politikailag talán népszerű lenne”, ha Nagy-Britannia “Dover szikláira” kitenne egy nagy táblát “Belépni tilos” felirattal, de ezért hatalmas gazdasági árat kellene fizetni. Ha a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-munkavállalók “ma este hajóra vagy repülőre szállnának és hazamennének”, egyebek mellett összedőlne a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS), és “csikorogva lefulladna” a londoni City pénzügyi központjának gépezete is – írta a politikus.

Vince Cable, az üzleti ügyek minisztere, aki ugyancsak a Liberális Demokratákat képviseli a brit kormánykoalícióban, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában szintén törvénysértőnek, emellett kivitelezhetetlennek is nevezte az EU-állampolgárok betelepülésének számszerű korlátozását.

Arra a riporteri kérdésre, hogy a Liberális Demokraták meg tudják-e akadályozni az évi 75 ezres EU-bevándorlási kvóta bevezetését, Vince Cable egyértelműen kijelentette, hogy e kvóta bevezetése “nem fog megtörténni”.

A miniszter szerint nagyon kevés bizonyítéka van annak, hogy a kelet-európai EU-bevándorlók “kedvezményturistaként” – vagyis csak a szociális juttatásokért – érkeznének Nagy-Britanniába, ugyanakkor minden bizonyíték arra vall, hogy sokkal több adót fizetnek be a brit költségvetésbe, mint amennyit onnan szociális juttatások formájában kivesznek.

Cable szerint az ilyen elképzelések azt jelzik, hogy a nagyobbik koalíciós partner, a Konzervatív Párt “pánikba esett a UKIP miatt”, ám ez politikailag nem fogja segíteni a konzervatívokat, viszont nagyon nagy károkat okoz.

A UKIP – az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja – a legnagyobb olyan brit politikai erő, amelynek fő politikai célkitűzése a brit EU-tagság feladása és az uniós bevándorlás korlátozása. A közvélemény-kutatási adatok a UKIP folyamatos erősödését jelzik.

Hasonló véleményének adott hangot Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos, aki a The Sunday Timesnak kijelentette: David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök Nigel Farage-nak, a UKIP vezetőjének “retorikáját visszhangozza”. Az uniós tisztviselő a brit lap idézete szerint kijelentette: nagyon nehéz partneri kapcsolatokat ápolni úgy, ha a közbeszédet “zsigeri ösztönök és bizonyos mértékű félelemkeltés” vezérli.

A magyar EU-biztos “paradoxnak” nevezte, hogy Nagy-Britannia egyrészt az “EU-bővítés és az emberek szabad mozgásának bajnoka”, másrészt ellenzi a bevándorolást az új tagállamokból.

A román és a bolgár munkavállalókkal szembeni brit kampányra utalva hozzátette: az utóbbi időben Spanyolországból és Olaszországból emelkedett a legnagyobb mértékben a Nagy-Britanniába érkező bevándorlók száma, velük kapcsolatban azonban “nincs hisztéria (…) akkor miért szólaltak meg a vészcsengők a román és a bolgár bevándorlók miatt?”

London az EU-bevándorlás szigorításának brit tervei miatt már az elmúlt hetekben komoly konfliktusba keveredett Andor Lászlóval, akinek korábban elhangzott bíráló kijelentéseit éles ellenkritikával fogadták brit politikusok.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Idős asszony ékszereit rabolta el egy felsőzsolcai sörözőben
Debrecen, Felsőzsolca, Miskolc - Jogerősen 11 év fegyházbüntetést kapott a felsőzsolcai kocsmai rabló. tovább »
Adventi készülődés és karácsonyi forgatag Nyíregyházán
Nyíregyháza - Szombattól indul a karácsonyi készülődés Nyíregyházán: a városlakókat különleges [...] tovább »
Magyar győztese lett Európa legnagyobb energetikai startup versenyének
Budapest - Idén a magyar HeatVentors nyerte meg az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok [...] tovább »
Különleges égi jelenségek – Keressük a Merkúrt az alkonyi égen!
Naprendszerünk legbelsőbb bolygója vagy kora este, vagy kora hajnalban látható csupán, ezért főleg a téli, [...] tovább »
Elhunyt Komáromy Éva, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja
Miskolc - Életének 79. évében elhunyt Komáromy Éva a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A művészt a [...] tovább »
Érdemrend a világhírű, nyíregyházi kötődésű érsebésznek
Budapest - A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vette át pénteken Budapesten Gloviczki Péter Amerikában [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Egyelőre egy ponttal is az élen
Kisvárda - A hátránya után nagy erőket mozgósító Kisvárda fordított, de végül nem nyert Sopronban a [...] tovább »
Videó: DVTK Jegesmedvék vs. ASC Corona Brasow 7-2
Miskolc - Péntek este a DVTK Jegesmedvék gárdája az ASC Corona Brasow jégkoroncsapatát fogadta Miskolcon, a [...] tovább »
Ismét a komádi mazsorettek voltak a legjobbak
Komádi - A kétszeres kontinensbajnok komádi mazsorettcsoport ismét diadalmaskodott a VOKE Egyetértés Művelődési [...] tovább »
Emlékdélután Kabos Endre tiszteletére
Berettyóújfalu - A sportemberről elnevezett csarnokban emléktablót avatott Berettyóújfalu Kabos Endre, a [...] tovább »
Rangadók előtt a DEAC, Debrecenben a női labdarúgó-válogatott
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának floorballosai és a férfi kézilabdázói is rangadót játszanak [...] tovább »
Kozák Luca és Senánszky Petra lettek az év egyetemi sportolói
Debrecen - Az Év Egyetemi Sportolója lett a Debreceni Egyetem két hallgatója, Kozák Luca és Senánszky Petra, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása