Frissítve:

Brit külügy: a brit utazókat mindenhol terrorveszély fenyegeti

London, 2014. november 1., szombat (MTI) – A brit utazókat a világ bármely pontján terrortámadás veszélye fenyegeti – közölte felülvizsgált útmutatójában a brit külügyminisztérium.

hiba beküldése

A Foreign Office utazási tanácsadó szolgálata által kiadott figyelmeztetés szerint az egész világon megnövekedett a brit érdekeltségek és az egyéni utazók elleni terrortámadások kockázata az iraki és a szíriai konfliktusok által “motivált” egyének vagy csoportok részéről.

A tárca éppen ezért “éberségre” intette a külföldre utazó brit állampolgárokat.

A brit külügyminisztérium egyenes utalást tett arra, hogy az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia ellen kezdett légicsapások esetleges megtorlásának veszélye miatt tartotta szükségesnek az általános utazási útmutató kiegészítését e figyelmeztetéssel.

A brit parlament szeptember 26-án tartott rendkívüli ülésén adta nagy többséggel hozzájárulását ahhoz, hogy Nagy-Britannia csatlakozzon az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó légi hadműveletekhez.

A brit királyi légierő (RAF) hat Tornado harci repülőgépből álló köteléket vezényelt Ciprusra, és ez az egység kapcsolódott be brit részről a dzsihádista milícia iraki állásai elleni légitámadásokba.

Az RAF hadműveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre; a brit kormány álláspontja szerint ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson kell dönteni.

A brit kormány nemrégiben a második legmagasabb szintre emelte a terrorkészültségi szintet. David Cameron miniszterelnök az intézkedést annak idején azzal indokolta, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam tevékenysége.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben a korábbi “jelentős” helyett a “súlyos” kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett érvénybe. Ennek hivatalos meghatározása szerint “nagyon valószínű”, hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a “kritikus”, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

– Kertész Róbert, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Cannes/Manchesteri robbantás – Egy perces csenddel emlékeznek az áldozatokra
Cannes - Egy perces csenddel emlékeznek meg kedd délután a 70. cannes-i fesztiválon a manchesteri robbantás [...] tovább »
5 mód, amire felhasználhatja a Kinder-tojás belsejét
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem csak a csokitojásban lévő műanyag doboz tartogat meglepetést, hanem maga a [...] tovább »
Cannes – A harmadik Arany Pálmáját kaphatja meg Michael Haneke
Cannes - Egy érzéketlen, széteső nagypolgári francia családról, illetve a családtagoknak a halálhoz való [...] tovább »
Manchesteri robbantás – Theresa May: a biztonsági szolgálatok tudják, ki követte el a merényletet
London - Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el a hétfő [...] tovább »
Manchesteri robbantás – A pártok is részvétüket fejezték ki
Budapest - Az államfő és a miniszterelnök mellett a kormánypártok, az MSZP, a Jobbik, az Együtt, a Magyar [...] tovább »
Az oroszok többsége már nem tartja bűncselekménynek a sztálini megtorlásokat
Moszkva - Öt év alatt 51-ről 39 százalékra csökkent azon oroszok aránya, akik politikai bűncselekménynek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DEAC: már csak egy lépésre a várva várt feljutás
Debrecen - A DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese két hete bejutott a másodosztályú kosárlabda bajnokság [...] tovább »
Utánpótlás-nevelési programot indít a békéscsabai röplabdaklub
Gyula - Az utánpótlás-nevelés fejlesztésére indít új programot a békéscsabai röplabdaklub, mely ugyanakkor az [...] tovább »
Egyéni csúcsoktól volt hangos a debreceni Kelet Kupa
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétái hat számban szereztek aranyérmet a hazai rendezésű versenyen. tovább »
Magyar jelölések a FINA-ba
Budapest - Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke tíz főt jelölt a 2017/2021-es ciklusra a [...] tovább »
Roland Garros – Stollár Fanny kikapott a selejtező első fordulójában
Budapest, Párizs - Stollár Fanny a selejtező első fordulójában két szettben kikapott a horvát Jana Fett-től, [...] tovább »
Nagyszerűen teljesített a debreceni úszókvartett
Debrecen - A békéscsabai Árpád Fürdő adott otthont hétvégén az V. Országos Hosszútávúszó Medencés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása