Frissítve:

Brit felmérés: aki levélben köszöni meg a karácsonyi ajándékot, jövőre drágábbat kap

London, 2014. december 26., péntek (MTI) – Érdemes kézzel írott levélben megköszönni a karácsonyi ajándékot, akkor is, ha az ajándékozott nincs elragadtatva attól, amit kapott, az ilyen gesztus ugyanis a következő évben jó eséllyel drágább ajándékot eredményez – legalábbis egy nagy-britanniai felmérés tanúsága szerint.

hiba beküldése

A brit királyi posta és az egyik legpatinásabb brit etikett- és stílustanácsadó cég, az 1769-ben alapított Debrett’s közös közvélemény-kutatása – amelyet a Daily Mail című konzervatív brit lap ismertetett pénteken – kimutatta, hogy az ajándékozók 80 százaléka a következő karácsonyon átlagosan 20 fonttal (nyolcezer forinttal) drágább ajándékot vesz azoknak a barátoknak és hozzátartozóknak, akik az idei karácsonyi kedvességet köszönőlevéllel hálálják meg.

A briteknek több mint a fele ugyanakkor az ideinél tíz fonttal kisebb értékű ajándékkal készül meglepni jövőre azon szeretteit, akik az idén nem vették a fáradságot az írásos köszönetre. Az ajándékozók 20 százaléka pedig annyira megsértődik az ilyen tiszteletlenségen, hogy a feledékeny ismerősöknek és családtagoknak soha többé nem vesz semmit karácsonyra.

Ügyelni kell az időzítésre is: a Royal Mail és a Debrett’s felmérésébe bevont britek 60 százaléka szerint ha a köszönőlevél több mint két héttel karácsony után érkezik, az már túl késő.

Jo Bryant, a Debrett’s etikett-tanácsadója a Daily Mailnek kijelentette: a digitális korban a kézzel írott levélnek mindig örülnek a címzettek, de a karácsonyi köszönőleveleket illik január első napjaiban feladni.

– Kertész Róbert, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Terrorizmus – Szakértő: az Iszlám Állam zsoldosai visszatérnek Európába
Budapest - Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az Iszlám Állam életben maradó európai zsoldosai [...] tovább »
Floridában megkezdődött a Hewmingway-hasonmások versenye
Washington - A floridai Key West egykoron Ernest Hemingway által látogatott kocsmájában megkezdődött a [...] tovább »
A világ több mint 70 országából érkeztek vendégmunkások Magyarországra
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ez derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium az RTL Híradónak adott [...] tovább »
Jegyzet: Ratkó-dédunokák végleges késésben
Az ENSZ új jelentése szerint az Afrikában élők száma 2050-ig jóval több mint 1 milliárd lakossal, Európa [...] tovább »
Videó: Bizarr balesetet rögzített egy biztonsági kamera Bulgáriában
A fék helyett inkább a gázra taposott az a sofőr, aki majdnem elsodort két járdán sétáló gyalogost, majd a [...] tovább »
Tusványos – Orbán: a magyar külpolitika vezérlőcsillaga a magyar érdek
Tusnádfürdő - A magyar külpolitika vezérlő csillaga a magyar érdek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Herczeg: akartunk, de nem jött össze az egyenlítés
Debrecen, Sopron - A Haladás vs. DVSC (1-0) NB I-es mérkőzés után a két edző, Mészöly Géza és Herczeg András [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Másodszor is kikapott a Debrecen
Sopron - A Haladás 1-0-ra legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójának szombat esti [...] tovább »
„A bajnok otthonában a döntetlen jó eredmény, de van hiányérzetem”
Budapest, Miskolc - „A lehetőségeink megvoltak arra, hogy eldöntsük a mérkőzést, a Honvédnak ugyanúgy, és ez [...] tovább »
Bp. Honvéd vs. DVTK – Két diósgyőri drukker is megsérült a lelátón
Budapest, Miskolc - Két diósgyőri szurkoló is megsérült a vendégszektorban a Honvéd-Diósgyőr meccsen. tovább »
Vizes vb – Nyolc év után ismét Thomas Daley a toronyugrás világbajnoka
Budapest - A 2009-es győztes brit Thomas Daley nyerte a férfi toronyugrás szombati döntőjét a budapesti vizes [...] tovább »
Hamburgi tenisztorna – Fucsovics kikapott a selejtezőben, de már biztos a US Open-főtábla
Budapest,Hamburg - Fucsovics Márton három szettben kikapott a selejtező első fordulójában a hamburgi, 1,5 millió [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása