Frissítve:

Brexit – Támogatta a londoni alsóház a Brexit halasztásáról szóló kormányzati kezdeményezést

Brexit – Támogatta a londoni alsóház a Brexit halasztásáról szóló kormányzati kezdeményezést © Fotó: AFP / PRU
London – Támogatta csütörtökön a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) elhalasztását célzó kormányzati beterjesztést.

hiba beküldése

Az indítványra 412, ellene 202 képviselő voksolt.

Az indítvány alapján a konzervatív párti brit kormány kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés törvényben rögzített jelenlegi, március 29-i határidejének meghosszabbítását.

A kormány június 30-áig kéri a hosszabbítást, de ez a viszonylag rövid, meghatározott ideig szóló halasztás az indítvány szerint akkor reális, ha az alsóház március 20-áig – a jövő heti EU-csúcs kezdete előtti nap végéig – elfogadja a Brexit feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást.

Ebben az esetben a halasztás célja az, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Egyelőre nem ismert, hogy a kormány mikor terjeszti harmadszor is a Brexit-megállapodást az alsóház elé vitára és szavazásra.

Theresa May konzervatív párti miniszterelnök azonban már a csütörtöki szavazás előtti napon, a halasztási kezdeményezésről szóló indítványt beterjesztő alsóházi felszólalásában figyelmeztette a képviselőket arra, hogy ha a ház továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget – amelyet a törvényhozók először januárban, majd e héten ismét nagy többséggel elutasítottak -, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség. A londoni alsóház ugyanis elutasította annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Királyság bármikor, bármilyen körülmények között a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból.

A brit kormányfő felhívta a képviselők figyelmét arra is, hogy ha a Brexit halasztása túlterjed a kilépési megállapodás elfogadása esetére megjelölt június 30-i határidőn, az Egyesült Királyságnak nyilvánvalóan részt kellene vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon, mivel az új Európai Parlament várhatóan július első hetében tartja alakuló ülését.

A Brexit halasztásának kezdeményezéséről szóló, csütörtök este jóváhagyott kormányzati beterjesztés függelékében is szerepelt, hogy ha az alsóház március 20-áig nem fogadja el az EU-val elért Brexit-megállapodást, akkor az Európai Tanács a jövő heti csúcsértekezleten a kilépés bármiféle halasztásának jóváhagyása fejében nagy valószínűséggel egyértelmű választ követel majd arra a kérdésre, hogy a Brexit-határidő kiterjesztése milyen célt szolgálna, nem utolsósorban annak eldöntésére, hogy egyáltalán milyen időtartamú halasztásról lehet szó.

A kormány beterjesztése is hangsúlyozta, hogy ha a halasztás túlterjed június végén, akkor az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.

Theresa May 2017. március 29-én jelentette be a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. A cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, amelyre alapesetben – ha a felek korábbi dátumban nem állapodnak meg – kétévi időtávlatot biztosít. Ennek alapján a határidő idén március 29-én lejár, és a jelenlegi törvényi helyzet alapján aznap a brit EU-tagság automatikusan megszűnik, akár sikerül erről megállapodást kötni, akár nem.

A határidő meghosszabbítására az 50. cikkely lehetőség ad, de ehhez az EU-ban maradó 27 ország egyhangú hozzájárulása szükséges.

A hosszabbítási kérést a 27-ek várhatóan a jövő heti EU-csúcsértekezleten vitatják meg.

Jóváhagyás esetén Nagy-Britanniában törvénymódosításra is szükség lesz, mivel a brit kormány már tavaly törvénybe foglaltatta, hogy a brit EU-tagság idén március 29-én, brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor megszűnik.

Ezt a törvényt nem írta felül az a szerdai szavazás sem, amelyen a képviselők többsége kizárta, hogy a brit EU-tagság bármikor, bármilyen körülmények között a Brexit feltételeit tartalmazó megállapodás nélkül szűnjön meg. Amíg a március 29-i Brexit-határnapot rögzítő törvény érvényben van, ez az alsóházi szavazási eredmény nem bír kötelező jogi erővel.

A kormány halasztási indítványáról tartott csütörtök esti voksolás előtt a londoni alsóház elvetett egy módosító indítványt, amely újabb népszavazás kiírását indítványozta a brit EU-tagságról.

A módosítási javaslat, amelyet egy képviselő a halasztási kezdeményezésről szóló kormányzati beterjesztéshez nyújtott be, a kilépési határidő kiterjesztésének céljaként határozta volna meg az újabb EU-referendum kiírását, de a javaslatot a képviselők 334:85 arányban elutasították.

A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

– MTI –


London - Elvetett a londoni alsóház csütörtök este egy módosító indítványt, amely újabb népszavazás kiírását indítványozta a brit EU-tagságról. A módosítási javaslatot egy képviselő ahhoz a kormányzati beterjesztéshez nyújtotta be, amelynek alapján a parlament felhatalmazná a konzervatív párti br...

London - Elutasította szerdán a londoni alsóház annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Királyság bármikor, bármilyen körülmények között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból. A kormány a szavazás után, szerdán késő este bejelen...



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása