Frissítve:

Bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A hungarikumok sorába került a vizsolyi Biblia A hungarikumok sorába került a vizsolyi Biblia - © Fotó: ÉM-archív
Budapest, 2015. január 29., csütörtök (MTI) – Három tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét és 9 tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a választások után újjáalakult testület második ülését követő sajtótájékoztatón.

A hungarikumok sorába került a vizsolyi Biblia – amely az első teljes, magyar nyelvű Biblia -, továbbá a magyar harcosok által a 9. és a 11. század között használt íj, valamint a szegedi fűszerpaprika őrlemény.

A miniszter az MTI kérdésére az íj hungarikummá minősítését azzal indokolta, hogy ez az egyedi fegyver fontos szerepet játszott a honfoglalás és az államalapítás során zajló harcokban.

A Magyar Értéktárba került az Unicum keserűlikőr, a kürtős kalács, a Piros Arany, valamint az Erős Pista ételízesítő. Szintén bekerült a tárba a szatmári szilvalekvár, a Hévízi-tó az ottani hagyományos gyógyászattal együtt, továbbá Neumann János életműve, különös tekintettel számítástechnikai hagyatékára. Végül a bocskai viselet és a bajai halászlé lett magyar érték – tájékoztatott Fazekas Sándor.

A mostani döntéssel a Hungarikumok Gyűjteményébe már 45 tétel tartozik, a Magyar Nemzeti Értéktár pedig mintegy 120 tagúra bővült.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása