Frissítve:

Bővülnek és megújulnak a KRESZ-vizsgakérdések januártól

Bővülnek és megújulnak a KRESZ-vizsgakérdések januártól
Budapest, 2015. január 1., csütörtök (MTI) – Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a januárban vizsgázók már az új kérdésekkel találkozhatnak.

Érsek István, a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője korábban elmondta: januártól a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak feladatokat, és tartalmilag is megújulnak a vizsgakérdések, igazodva a technológiai változásokhoz.

A megújult vizsgával azt szeretné elérni a hivatal, hogy az elméleti képzéssel a vizsgázni szándékozó ténylegesen szert tegyen a közlekedési ismeretekre, felkészülten kerüljön ki a forgalomba, és ezzel javuljon a közlekedésbiztonság – emelte ki.

Érsek István emlékeztetett: uniós célkitűzés, hogy a következő hat évben ötven százalékkal csökkenjen a közúti balesetek száma. Ha tartósan akarjuk fejleszteni a közlekedésbiztonságot, akkor a képzésbe kell invesztálni – mutatott rá.

Az eseményre kiadott sajtóanyag szerint január 12-én indul újra a vizsgáztatás, és akkor már az új kérdésekkel találkozhatnak a vizsgázók. Átállásra nincs szükség, mivel az előírt tananyag, a vizsga követelményrendszere, a számítógépes vizsgáztatási rendszer, a kérdések megjelenítése, száma és pontozása és a megoldásra rendelkezésre álló idő – a B kategóriánál 55 perc – nem változik.
Érsek István úgy vélekedett: mivel a tananyag nem változott, aki alaposan felkészült, annak nem fognak gondot okozni az új kérdések sem.

Az új vizsgakérdések mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, ezen túl figyelembe veszik a technika változását is. Kikerültek az elavult, már nem létező helyzetekre és technikai megoldásokra vonatkozó kérdések, helyüket a korszerű megoldásokra vonatkozók veszik át. A sajtóanyag az utóbbira példaként a menetstabilizáló rendszert, valamint a kipufogógáz-tisztító berendezéseket említi.

A kérdésbank fejlesztése autósiskolák bevonásával, külső pályázati pénzek igénybe vétele nélkül történt – mondta el Érsek István az MTI érdeklődésére.

A megújult kérdésanyag elérhető az edukresz.hu/vizsgakerdesek honlapon.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Kerekdomb Fesztivál: az idén kétszer Tállyán
Miskolc, Tállya - A fesztiválon egyforma hangsúlyt kap a kultúra, a sport, a gasztronómia és persze a bor. tovább »
Még több hűtőszekrényt és mosógépet vásárolunk
Budapest - Ebben az esztendőben tovább nőhet a tartós fogyasztási cikkek piaca Magyarországon. tovább »
A családunkért aggódunk
Budapest - Nincs mindenkinek lehetősége arra, hogy milliós likvid megtakarítást halmozzon fel. tovább »
Mindenki tudja: a másik is tudja…
Az örök túlélők mondják: minden bajból ki kell kaparni azt a kevés jót, ami valamilyen csekélyke kis reményt [...] tovább »
Hét népszavazási kezdeményezést utasított el az NVB
Budapest - Hét népszavazási kezdeményezést utasított el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén [...] tovább »
Egészségre veszélyes vízvezetékeket cseréltek le Borsodban
Miskolc - Azbesztcementből készült ivóvízvezetékeket cseréltek ki, és újakat is lefektettek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Elvette a Sopron a Szekszárd pályaelőnyét
Szekszárd/Budapest - A címvédő Sopron 61-45-re győzött a Szekszárd otthonában a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Továbbra is pont nélkül a házigazda
Kijev - Az osztrák válogatott a második harmad hajrájában szerzett emberelőnyös góllal 1-0-ra legyőzte a [...] tovább »
Tollaslabda Eb – Sárosi Laura nem jutott a második fordulóba
Budapest/Kolding - Sárosi Laura nem jutott be a legjobb 32 közé a Koldingban zajló tollaslabda Európa-bajnokságon. tovább »
Női vízilabda ob I – Bajnok az UVSE
Budapest - Sorozatban harmadszor lett magyar bajnok az UVSE női vízilabdacsapata, miután a döntős párharc harmadik [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Több mint harminc ponttal győzött a Pécs
Budapest - A Pécs több mint harminc ponttal, 93-61-re győzte le kedden a Szegedet a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Egy góllal győzött Tatabányán a Szeged
Budapest - A Szeged nagy küzdelemben egy góllal győzött a Tatabánya vendégeként a férfi kézilabda NB I keddi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása